Beszámoló MADRID 2018.

Az MDSE boccia versenyzői Szabó Alexandra és Suha Vivien, Hegedűs László Szegedi boccia versenyzővel részt vettek a Madrid melletti Pintóban megrendezésre került Regionális Boccia versenyen, ahol 12 ország 65 versenyzője képviseltette magát.

A verseny előtti napon mindkét játékosunk megszerezte a BC4 nemzetközi kategóriát, mely jogosítvány a további nemzetközi szerepléshez.

Először az egyéni selejtezőkre került sor, négy ill. három meccset játszottak a lányok, amiből egyet – egyet nyertek, a többiben pontot szereztek. Mindkét versenyzőnk nehéz csoportba került, különösen Szandi, aki a jelenlegi világbajnok angol versenyzővel kezdett. Mindkét lány kiválóan helyt állt az egyéni küzdelmek során.

A páros verseny alkalmával együttesen Hegedűs László szegedi versenyzővel indultak 2 meccset nyertek a francia és azerbajdzsáni csapat ellen, majd a portugál csapattól kikaptunk. A csoportból két nyert meccsel továbbjutottak a legjobb négy közé. A portugál csapattal kerültünk össze újra a negyed döntőben. A lányok az utolsó szettben majdnem megfordították az addig kialakult eredményt.

Végül a 4. helyet szerezték meg az idei év első rangos nemzetközi boccia versenyén, ezzel értékes paralimpiai kvalifikációs pontot szereztek.

A játékosokat a versenyen kísérte, instruálta: Lőczi Tímea és Szász Zsolt.

A játékosokat a versenyre felkészítette, edzette: László Anita Mária

Gratulálunk a versenyzőknek!

Eredmények:
A csoport: Szabó Szandi 0-9 Stephen Mcguire (GBR)
6-3 Alexandro Diaz (ESP)
2-3 Bahruz Mirzajev ( AZE)
2-5 Louis Sounders (GBR)

C csoport Suha Vivien 1-5 Evie Edwards (GBR)
2-3 Ahrem Othmane(TUN)
4-3 Thomas Ramsawny (GBR)

Páros versenyElődöntők-Hegedűs László-Szabó Alexandra-Suha Vivien
Magyarország 7-1 Azerbajdzsán
5-0 Franciaország
2-7 Portugália

4. döntő

Magyarország 1-7 Nagy – Brittania

3-5 Portugália

Kategória: Hírek, kezdőlap_hírek