IDŐ kiállítás az Eötvös Gimnázium és a KórházSuli szervezésében

Negyedik közös kiállítását rendezte meg a budapesti Eötvös József Gimnázium és a KórházSuli, ezúttal a téma az IDŐ volt.

Az idei tanévben az Eötvös diákjai és az ország különböző kórházaiban gyógyuló gyerekek mellett vendégalkotóként vettünk részt mi, a Mozgásjavító is, a Hogy Vagy Egyesület Mesecsoport programjában résztvevő óvodásokkal, az Amigos a gyerekekért jótékonysági szervezet programjában résztvevő gyerekekkel, valamint a Kincskereső Iskola és az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola diákjaival együtt.

Iskolánkból Gombár Enikő, Csomós Júlia, Nagy Sára Eszter, Pásztor Valentína, Bardóczky Levente, Szécsi Gábor és Futó Mirtill nevezett, műveiket – a többi alkotással együtt – a Fuga Budapesti Építészeti Központban (1052 Bp. Petőfi S. u. 5.) állították ki.  A kiállítást Nagy Ervin színművész nyitotta meg 2018. április 20-án. Az alkotók az élményen túl egy gyönyörű katalógussal gazdagodtak, melyben minden kis művész alkotása megtalálható. Szívből gratulálunk a résztvevőknek!

“Az idő megfoghatatlan, mégis felfogható, tapasztalható. Sosem állandó, mindig másképp érzékeljük. De lehet összetartó erő is: az együtt töltött minőségi idő. Egy gondosan fejlesztett tananyag, egy közös óra mentor és tanítvány között korlátokat dönt le: megszűnhet a határ kint és bent, kórház és iskola között. Az idő lehet szabadság, öröm, tudás és közös élmény. Lehet alkotás, üzenet, kapcsolat, mely művészi értékké válhat.
Ezen a kiállításon megállhat az idő: merüljünk el benne, éljük meg együtt, váljon meghatározó élménnyé mindannyiunk számára!”

                                     

Kategória: Hírek, kezdőlap_hírek