Pályaorientációs nap

Április 27-én, egy tanítás nélküli projektnap keretében a pályaorientációt állítottuk a középpontba. Azért, hogy minél jobban személyre szabhassuk a programokat, külön készültünk az alsósok, és külön a felsősök valamint gimnazisták részére.

Az alsósok a mozgásnevelők szervezésében 5 helyszínen kaptak ízelítőt 1-1 szakma jellemző területeiről. A SZÉPSÉGSZALONBAN a sminkelés, a manikűr/pedikűr és a fodrászat volt terítéken, a lányok nagy örömére. A FOTÓSTÚDIÓBAN a gyerekek profi körülmények között – bevilágított “műteremben” – próbálhatták ki magukat és tanulhattak fortélyokat egy igazi fotóstól. Míg a CUKRÁSZDÁBAN a kis szakácsok kókuszgolyókat készítettek mindenféle díszítést felhasználva, addig az ORVOSI RENDELŐBEN előkerültek a spatulák, szájmaszkok, kötszerek és gumikesztyűk – na meg egy igazi csontváz! A POSTÁN pedig megtanulhatták a legkisebbek is, hogyan kell helyesen megcímezni és feladni egy levelet, és hogy ezen kívül mi is történik még a postahivatalban; téma volt a csomagküldés, súlymérés és a csekk befizetés.

Igazán népszerű program volt a KUTYATERÁPIÁS FOGLALKOZÁS, ahol a gyerekek megismerkedtek Lord-dal, a terápiás kutyussal, és megtudhatták, miben tud egy ilyen képzett társ a segítségükre lenni – mindezt persze játékos formában. Lord igazi kedvenccé vált, aki szemmel láthatóan alig várta, hogy dolgozhasson.

A nagyobbakra is számos esemény várt a délelőtt folyamán. Elsőként Lévay György kutató, mérnök informatikus előadását hallgathattuk meg, aki egyetemi évei alatt, agyhártyagyulladás következtében négy végtagi amputációra szorult. Ma már bionikus, saját maga tervezte művégtaggal él, aki a mesterséges intelligencia alapú irányítással foglalkozik azért, hogy minél kényelmesebbé és funkcionálisabbá válhassanak a protézisek. Előadása és az azt követő beszélgetés motiváló volt; kitartásra, küzdésre, önmagunk elfogadására és a cselekvő részvételre buzdította a hallgatóságot.

Ezt követően 7 helyszínen, 3 idősávban folytatódtak a felsősök és középiskolások programjai. A diákok bepillantást nyerhettek a KÖNYVELÉS alapjaiba, és ki is próbálhatták benne magukat, ugyanígy – egy gyakorlati foglalkozás keretében – elleshették a VIDEÓVÁGÁS néhány fortélyát. Megismerkedhettek a FOLTVARRÁS (patchwork) legismertebb fajtáival és technikájával, és előadást hallgathattak meg a MŰEMLÉKVÉDELEM fontosságáról – ennek a Notre Dame-i tűzeset sajnos aktualitást is adott. A TÁRSASJÁTÉK KLUBBAN a munka világában is hasznos képességeiket tehették próbára: logikus gondolkodás, gyorsaság, helyzetfelismerő képesség – és persze mindez örömet is okozott 🙂

A Zsibongóban egy minikiállítás keretében kollégáink a többiek számára eddig nem feltétlenül ismert második szakmájukat, hobbijukat mutatták meg: mint kiderült, festő, varró, ruhatervező, banki és külkereskedelmi szakember, szappan- és kozmetikum készítő, szőlész, gyógymasszőr, fogászati asszisztens és bútor restaurátor is dolgozik a közelünkben.

Meghívtuk 3 volt diákunkat is a programra, akiket egy kerekasztal beszélgetés keretében “faggattunk ki” arról, mi is történt velük azóta, amióta kiléptek a Mozgásjavító kapuján. Nagyon tanulságos élménybeszámolókat hallhattunk Szucskó Ádámtól, Tóth-Kovalik Ádámtól és Naár Norberttől, és nem maradtak el a jó tanácsok sem!

Külsős helyszíneken is zajlottak programok: egy csoport a FŐKERT városligeti telephelyén nézte meg, milyen tevékenységeket végeznek náluk megváltozott munkaképességű kollégáik, egy osztály Paksra utazott, ahol az atomerőművet látogatták meg, egy harmadik csoport pedig a Sziklakórházat látogatta meg a Várban.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett az előkészítésben és a lebonyolításban, és külön köszönet illeti meg azokat a szülőket, akik hozzájárultak ehhez az izgalmas délelőtthöz: köszönjük Bakó Évának, aki összefogta a szülői kört, és ötleteivel támogatta a programot, Karli Veronikának, aki a videóvágásról, Korcsinszky Tímeának, aki a könyvelésről tartott foglalkozást, Veöreös Andrásnak, akitől a műemlékvédelemről hallhattunk és Márton Dórának, aki összekötött minket Lévay György előadóval. Végül köszönjük a FŐKERT dolgozóinak, hogy a kedvünkért a szabadnapjukon befáradtak a munkahelyükre, és megtartották a bemutatót.

A délelőtt folyamán készült fotók megtekinthetők – ide kattintva – a galériában.

 

 

 

 

Kategória: Hírek, kezdőlap_hírek