A 8. b osztály fantasztikus hétvégéje 2019. szept. 13-14-én

Mivel ebben az évben ballagunk, szerettünk volna egy felejthetetlen osztálykirándulást megvalósítani, ráadásul 2 naposat.
1. nap a Holdfényliget kalandparkban próbáltunk szerencsét Gyöngyösfaluban. Mindnyájan végigcsináltuk az akadálymentes kalandpályát, indián 7 próbáztunk (benne pl. dárdahajítás,íjazás, lasszózás, tipi építés stb. szerepeltek). Kipróbáltuk az óriáshintát, az óriáscsúszást, rekeszek építését is. Itt ebédeltünk kemencébe sütött pizzát. Isteni volt.
Szálláshelyünket a keszthelyi Vendéglátó Szakgimnázium Kollégiumának vendégszobáiban sikerült lefoglalni. Konyha, hűtő, tv, saját fürdő minden szobához.
2. nap elindultunk a kápolnapusztai bivalyrezervátumba, ahol rengeteg érdekességet tudtunk meg ezekről az állatokról. Pl. nagyon ízletes a húsuk és finom a tejük. Egy egész ürgemedence is van ezen a területen. A sok-sok ürge a jó időben sokszor kibújt a lyukból és valóban olyan fürgék, mint ahogy azt olvastuk az Arany Lacinak című Petőfi versben . Majd a kányavári szigetre utaztunk tovább, ahol a Balaton élővilágából kaphattunk csodálatos ízelítőt. Útközben a buszunk előtt róka is átszaladt. Az ebédünket Sármelléken költöttük el, ahol az ételekből egy morzsányi sem maradt, annyira finom volt minden. A következő állomásunkon Balatonszárszón, a József Attila emlékmúzeumot látogattuk meg. 8.-ban egyébként is tananyag, így amikor tanuljuk, már tudni fogunk olyan dolgokról is, amelyek a tankönyvekben nem szerepelnek, mert az idegenvezetőnk csak olyan érdekességeket mesélt el a költőről. Ezután lementünk a Balaton partjára, megnéztük az emlékművet, és egy rövid ideig élveztük azt a szabadságot, amit a Balaton nyújthat mindenkinek. Egy bátor osztálytársunk fürdött is a tóban, mi többiek a lábunkat lógattuk a Balatonba, napoztunk.
A jó programok és persze, ami ehhez kellett a jó idő mind adott volt ahhoz, hogy felejthetetlen két napot töltöttünk el együtt.

Kategória: Hírek, kezdőlap_hírek