„Határtalanul!” program 2025 – második nap
„Nem az a szülőföldünk ahonnan indulunk, hanem – ahova vissza is térünk.”
Következő állomásunk Szejkefürdő volt, ahol a Borvíz Múzeumban megismerkedhettünk a borvízek összetételével, kereskedésének történetével, valamint az Erdélyben található kőzetekkel. A makettparkban megcsodálhattuk a különböző várakat, templomokat. Orbán Balázs által létrehozott székelykapu-kiállítás által közelről megcsodálhattuk ezeket a fából faragott kapukat.
Utunkat folytattuk Farkaslakára, ahol kívülről megnéztük Tamási Áron szülőházát, valamint megkoszorúztuk a síremlékét. Korondon a kirakodósok között sétálva Illyés Veszti Mihály népművészet mesterének műhelyébe kaptunk bepillantást. Felesége elmesélte a cserépedények készítésének folyamatát, és a kis műhelybe az írókázó asszony munkáját is megnézhettük.
Számos élményekkel tértünk haza szállásunkra, ahol házigazdáink már befűtött kemencével vártak, és elkezdtük a heti kenyérsütést.Este 11 óra felé már a kisült kenyér illatával tértünk nyugovóra.