120 éves a Mozgásjavító

Intézményünk fennállásának 120. évfordulója alkalmából egy egész éves programsorozattal készülünk, hogy méltóképpen megemlékezhessünk az 1903. december 24-ei alapításról. Ez a  jubileumi év komoly mérföldkő az iskola életében. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink és munkatársaink is megismerjék az intézmény történetét és annak értékeit, ezzel is elmélyítve a hozzá fűződő kötődésüket. 2023-ban a múltidézés mellett olyan színes és izgalmas rendezvények is helyet kapnak, mint a Játék Iskolahatárok Nélkül sportnap vagy egy óriási, 120 fotóból álló képkiállítás, melynek alkotói mind a Mozgásjavítós gyerekek és felnőttek közül kerülnek ki.
Szóljon ez az időszak legalább annyira az emlékezésről, mint a jelen megéléséről, a jövőbe tekintésről és nem utolsó sorban az ünneplésről!

Kövesse híreinket és ne maradjon ki Ön sem!

Hírek

“Ne parázz!” Sportnap 2023

Szeptember 7-én közel háromszáz mozogni vágyó, mozgáskorlátozott és látássérült diák látogatott el intézményünkbe azért, hogy kipróbálja magát valamennyi parasportágban.

Három nap a 120 év jegyében

Az idei évvégi projektnapokon június 13.-án, 14.-én és 15.-én az iskola megalapítására emlékeztünk, ezért az eseményeket egy „szabadkőműves bál” köré szerveztük.

Ékszerkészítés a Mozgásjavítóban a 120 éves jubileum jegyében

Az elmúlt hét rendezvényei során, az iskola alapítóinak tisztelegve a diákok egy része az 1900-as évek eleje stílusában ékszereket tervezett.