Halloween SHF módra
November 3-6. között tartotta az SHF tagozat a halloween projektnapjait.
Még az őszi szünet előtt feldíszítettük az SHF folyosóját, ezzel is megalapozva a projekt légkörét.
Hétfőn mindenki kézműveskedett, elvarázsolt bájitalos üstöket festettek a diákok és papírszellemek is készültek.
Kedden több állomáson remekeltek tanulóink: sütőtök turmixot készítettek, amit kóstolás követett; bátorságukat összegyűjtve rémisztő hangokat ismertek fel; a harmadik állomáson egy elvarázsolt dobozból mentették ki az elkóborolt szellemeket.
Szerdán gyerekek és felnőttek egyaránt fekete ruhában érkeztek az iskolába. Ezen a napon különböző játékos feladatokkal kerültünk rémesen jó hangulatba. A játékok után előkerültek az arcfestékek, tetkók is, ezt követően pedig egy közös táncos-zenés mulatsággal zártuk tematikus hetünket.
Ez a pár nap remek lehetőséget biztosított arra, hogy egy kicsit kizökkenjünk a hétköznapokból és változatos programokon keresztül ismertessük meg diákjainkkal a körülöttük lévő világ egy szeletét.

















