I. SHF Országos Konferencia
2026.március 12- én megtartottuk a Mozgásjavító I. SHF Országos Konferenciáját „Súlyosan, halmozottan fogyatékos személyek a köznevelésben és a szociális ellátó rendszerben” címmel. Nagy érdeklődés volt az esemény iránt, melyen végül több mint 150 vendég vett részt.
A rendezvény célja az volt, hogy láthatóvá tegye a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyermeket nevelő családok mindennapi dilemmáit, erőforrásait, hogy kapaszkodót, megoldásokat nyújtson, illetve, hogy bemutassa az oktatási és szociális szféra jelenlegi lehetőségeit és hiányosságait. Másfelől, ünnepeltünk, hiszen hazánkban 20 éves a fejlesztő nevelés-oktatás, 2006 óta tankötelesek a súlyosan, halmozottan fogyatékos tanulók.
A Mozgásjavító SHF tagozata óriási izgalommal, de annál nagyobb szeretettel készült a nagy napra, a tanulók felvették SHF pólóikat, segítettek a regisztrációs pultnál, és a rendezvényt is ők nyitották meg színes kotta produkciójukkal.
A konferencia előadói kiváló szakemberek, illetve érintett szülők voltak, akik mindannyian valós problémákat, és megoldásokat vázoltak fel. Minden előadónak hálás köszönet a sok hasznos gondolatért, színvonalas előadásért:
Alsóházi Réka Karolina, Dr. Márkus Eszter, Dr. Radványi Katalin, Dr. Regényi Enikő Mária, Dr. Sándor Anikó, Fodorné Varga Veronika, Földes-Nagy Márta, Gácsi Tiborné, Gosztonyi Csenge, Juhász Zsófia, Simonics Benjámin, Szilvássy-Rajczi Bernadett, Tóth Orsolya, Völgyiné Zörgő Sára.
Óriási élmény volt, hogy ennyi szülő és szakember részt vett ezen az eseményen! Reméljük, hagyományt teremtünk ezzel a konferenciával, és jövőre ugyanitt találkozunk!
































