Cseh Boccia Tour
Havirov, Csehország
2025. április 25-27.
Az MDSE 3 játékosa a múlt héten a Cseh Boccia Tour első állomásán vett részt Havirovban. A felnőtteknek szervezett versenyt játékosaink sikeresen teljesítették és három érmet is szereztek. A három napos verseny első napján a páros és csapat versenyek zajlottak. BC4 párosban Gigacz Gergő és Mészáros Máté először a többszörös Európa Bajnoki és paralimpiai érmes Radek Procházka vezette cseh csapat ellen játszott és jól helyt állva 8-1-es vereséget szenvedett. A másik két meccsüket szintén cseh párosok ellen megnyerték, így az előkelő második helyet szerezték meg.
BC3 párosban Újpál Dalma egy cseh fiúval versenyzett együtt. Annak ellenére, hogy korábban nem találkoztak és nem is tudtak közösen gyakorolni jól teljesítettek, Dalma kiválóan játszott. Összességében két vereséggel a 3. helyen végeztek.
A második és harmadik napon az egyéni versenyek zajlottak. Máté 3 vereséggel végzett a csoportban így nem jutott tovább, ezzel együtt jól játszott, a saját kezdéseit kivétel nélkül megnyerte, az ellenfelei távoli kezdéseit nem tudta kivédeni.
Gergő mindkét csoportmeccsét megnyerte, így csoportelsőként jutott tovább. Második mérkőzésén ellenfele két járszma után 4-0-ra vezetett, innen fordított Gergő és nyert végül 5-4-re.
Dalma első csoportmérkőzését 4-3-ra megnyerte, a másodikon egy nagyon erős ellenféllel szemben, jól játszva 5-0-ra alul maradt, így csoportmásodikként jutott a negyeddöntőbe.
A negyeddőntőben Dalma a paralimpiai résztvevő és felnőtt Európa-Bajnok Marcela Cermakova ellen egy kiváló mérkőzésen végül vereséget szenvedett, így összesítésben a 6. helyen végzett.
Gergő a negyeddöntőben magabiztos játékkal 8-1-re, az elődöntőben pedig néhol parádézva 9-0-ra győzött. A döntőben kiváló játékkal 3-2-es vereséget szenvedett a világ élmezőnyébe tartozó Radek Procházka ellen, így nagy sikert elérve második helyen végzett.
Gratulálunk a játékosoknak!