MDSE tábor Dunavarsányban

Az idei nyár egyik legizgalmasabb eseménye az MDSE első vegyes edzőtábora volt, amelyet augusztus elején Dunavarsányban rendeztünk meg. A programban 19 gyermek és 6 kísérő vett részt, akik öt, sporttal és játékkal teli napot tölthettek együtt.

A tábor már az első napon különleges élménnyel indult: a csapat sárkányhajóba ült, és a széllel dacolva eveztek végig a tavon. A közös hajózás nemcsak erőt, hanem igazi összetartást is adott a résztvevőknek.

A második nap a sportágak sokszínűségét hozta el: a gyerekek megismerkedtek az íjászattal, gyakorolhatták a labdakezelést, a konditeremben pedig erő-állóképesség fejlesztésen vettek részt, míg a táncosok külön edzést tartottak és a koreográfiájukon dolgoztak. Délután ismét vízre szálltak – a rutinosabbak már szinte profiként ültek a hajókba, sőt, a speciális kenut is kipróbálhatták. Az estét közös játékkal, az „Alszik a várossal” zártuk, amelyben mindenki megcsillogtathatta találékonyságát.

A harmadik napon a sportélmények mellett az egészséges életmód is középpontba került. Két dietetikus hallgató interaktív előadása során a gyerekek játékos formában tanulhatták meg, mennyi energiát tartalmaznak kedvenc ételeik, italaik kockacukorra átszámolva. Az élménynek meg is lett a hatása: vacsoránál a zöldségköret meglepően népszerűnek bizonyult. Természetesen ezen a napon sem maradhatott el a vízi program – a sárkányhajózás mellett SUP-on is kipróbálhatták magukat a táborozók.

A negyedik nap is tartogatott újdonságokat: Major Tekla, a Honvéd SE edzője vezette be a fiatalokat a sportlövészet világába. A gyerekek lézerfegyverrel és légpisztollyal is próbálkozhattak. A délután úszóedzéssel és sorversenyekkel telt, majd este egy hangulatos záróünnepségre került sor. A gyerekek ekkor vehették át a tábori pólóikat, és közösen idézték fel a legszebb pillanatokat.

Az MDSE első vegyes edzőtábora igazán nagy sikert aratott.

A tábor a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet FOF2024 pályázatának köszönhetően valósult meg.