Karácsonyi meglepetés az idősek otthonában

Tanulóinkkal 2025.december 3-án immár hagyományt teremtve látogattunk el a Bischitz Johanna Idősek Otthonába, ahol karácsonyi műsorral leptük meg a szépkorúakat.
A műsor három részből állt, egy kedves jelenetből, egy verses összeállításból, az énekkar dalaiból, illetve egy gitárszólóból.
A nagymamák, nagypapák lelkesen tapsoltak minden műsorszám után. Ők is készültek meglepetéssel. Saját maguk által készített bájos kis ajándékkal kedveskedtek nekünk.
Nem maradt el a közös éneklés, a közös beszélgetés egy kis apró sütemény és tea elfogyasztása közben, amivel szintén megvendégeltek bennünket.
Jó, hogy vannak ilyen alkalmak, amikor két igen távoli generáció ennyire közel tud egymáshoz kerülni, és hogy ebben a nem éppen békés világban tudunk egymásból erőt meríteni, képesek vagyunk szeretetet sugározni is és fogadni is.

Tanulóink megérdemlik, hogy a nevüket megemlítsük.

Énekkarosok Tófalvi Szilvi néni felkészítésével: Gálfi Edina, Dózsa Enikő, Németh Flóra, Puskás Benett, Sáfár Fruzsina, Kálnási Jázmin

Énekkarosok és szavalók is: Mezei Réka, Papp -Szebeni Liza, Vo Valentin, Sáfár Fruzsina

Szavalók Kaposvári Kati néni felkészítésével: Major Ádám, Németh Máté, Hajdú Bianka, Forján Ferenc, Bende Lia

Gitár Hományi Péter felkészítésével: Raffai József

Jövőre is várnak bennünket és mi örömmel megyünk!

Kaposvári Katalin