Rendhagyó fakultációs tanórák

„A 2025/26-os tanév végéhez közeledve az emelt szintű érettségire felkészítő fakultációs órák kicsit megváltoztak, mondhatni izgalmasabbak és információgazdagabbak lettek.

Az utolsó két fakultációt Suhajda Péter és Petrás Péter tanár urak összevonták. „Összeeresztették” az emelt magyaros és emelt „töris” tanulókat, és együtt tartottak komplex foglalkozást. Témaköröket és korszakokat átívelő összefüggéseket vettünk át a két tantárgy szempontjából, sőt, a művészettörténeti oldal is megmutatkozott.

A kétszer kb. másfél óra alatt átismételtük a teljes középkort mind magyar, mind egyetemes vonatkozásban. Az első alkalommal a tágabb időszak királyait, történeteit, csatáit majd műfajait, kódexeit és nyelvemlékeit néztük meg. A második szakaszban kicsit szűkítettük a kört, a középkori egyetemekkel kapcsolatos fogalmakat, eseményeket, helyszíneket, évszámokat vettük át (és még sok mindent).

Bár a másfél-két óra végére elfáradtunk, nagyon megérte. Rendkívül hasznos több tantárgy szempontjából látni az összefüggéseket, főleg az érettségire készülve.”

Szatmári Luca Csenge (11. A)