Élményből tudás – A parasport és az inklúzió került a Tárva Vár konferencia középpontjába

Október 21-én ismét megnyitotta kapuit a Mozgásjavító EGYMI a Tárva Vár szakmai konferencia résztvevői előtt. Az idei rendezvény az „Élményből tudás – Parasport az inklúzióért” címet viselte, és arra kereste a választ, hogyan járulhat hozzá a sport a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok fejlődéséhez, közösségi élményeihez és a befogadó szemlélet erősítéséhez.

A Tárva Vár programsorozat évről évre lehetőséget teremt az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények, az együttnevelést megvalósító iskolák és a sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkozó szakemberek találkozására, tapasztalatcseréjére és közös gondolkodására.

Az idei konferencia díszvendége dr. Benczúr Miklósné egyetemi oktató volt, aki megnyitotta a rendezvényt.

A délelőtt folyamán számos érdekes és gondolatébresztő előadás várta a résztvevőket. Szó esett többek között a paralimpiai mozgalom helyzetéről, a fogyatékossággal élő gyermekek és fiatalok sportolási lehetőségeiről, az iskolai sportprogramokról, valamint a parasport inklúzióban betöltött szerepéről. Az előadók különböző szakmai nézőpontokból mutatták be, hogyan válhat a mozgás és a sport a személyes fejlődés, a közösségépítés és a szemléletformálás eszközévé.

A konferencia egyik kiemelt programeleme a parasportolók és paralimpikonok részvételével zajló kerekasztal-beszélgetés volt, amely lehetőséget adott arra, hogy a résztvevők személyes történeteken és sportolói tapasztalatokon keresztül is betekintést nyerjenek a parasport világába.

A szakmai programot a rehabilitáció korszerű lehetőségeit bemutató előadás is színesítette.

Köszönjük valamennyi előadónknak és résztvevőnek, hogy velünk tartottak!

Bízunk benne, hogy az itt szerzett ismeretek, tapasztalatok és élmények a mindennapi pedagógiai munkában is hasznosulnak, és tovább erősítik a befogadó szemléletet.

A Tárva Vár szakmai konferencia a „Tégy egy lépést!” Alapítvány támogatásával, a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Aktív Magyarország által meghirdetett „Több, mint Sport! – élmény- és szabadidősport eszközvásárlási és eseménytámogatási program fogyatékosok számára” című program keretében valósult meg.