Még az előző tanév végén az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Gyermekek Világnapja alkalmából hirdette meg az immár hagyományos, “Milyen kérdést intéznék a miniszterekhez, ha képviselő lennék?” elnevezésű felhívását.
Iskolánk sikerrel pályázott, így október 4.- én ismét részt vehettünk a Parlamentben megrendezett VI. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlésen.
Az eseményen több mint száz hazai és határon túli diák vehetett részt. A tanulók a Felsőház üléstermében kérdést intézhettek a Kormány megjelent tagjaihoz (interpellálhatták őket), akik igyekeztek pontos és meggyőző válaszokat adni a feltett kérdésekre. Minden válaszadás után szavazás következett: a diákok „ítéletet” mondhattak az elhangzottakról a szavazógombok megnyomásával (Igen/Nem/Tartózkodott).
Intézményünket, a Mozgásjavító Középiskolát Barta Titanilla és Kőmíves Tamás képviselte.
A mi kérdésünk a következő volt:
„Mikorra valósulhat meg a teljes körű akadálymentesítés Magyarországon (közintézmények, járművek, épületek általában)?”
A válaszadó Fónagy János parlamenti államtitkár volt, aki elmondta, hogy a kormány szívén viseli a fogyatékkal élők sorsát, és mint ahogy eddig (utalt pl. az alacsonypadlós járművekre és a közlekedést- odajutást segítő liftekre), úgy a jövőben is törekednek a teljes akadálymentesítés megvalósítására, ami viszont hosszabb időt vesz igénybe.
A két órán át tartó ülés végeztével Kövér László, a Parlament elnöke meghívott minden résztvevőt – diákokat, kísérőiket és a kormány megjelent tagjait – egy közös finom ebédre.
Az ebédet követően megtekinthettük a koronázási jelvényeket – köztük a Szent Koronát -, majd megnéztük az Országgyűlési Őrség bemutatóját.
Parlamenti tartózkodásunk alatt az Országgyűlési Őrség egy tagja kísért minket az egyes helyszínekre, akitől sok érdekes dolgot halhattunk a Ház történetéről. Jól sikerült a nap, hasznos információkkal, élményekkel gazdagon tértünk vissza iskolánkba.
Dzsida János
kísérőtanár
(2016. október 4.)