Eredményeink a Boccia Országos Bajnokságon

A Mozgásjavító Sport Egyesület 4 kategóriában 13 versenyzővel vett részt a 21. Országos Bajnokságon, szeptember 23-24-én, Budapesten. A Pető Intézet szervezésében a Folyondár utcai Sporttelepen került megrendezésre a verseny. Szállásunk a Mozgásjavító Kollégumban volt, három edző kolléga maradt az apartmanban a 9 versenyzővel péntek délutántól. A Mozgásjavító kisbuszával mentünk a versenyre.
A versenyen összesen 6 érmet szereztek versenyzőink: 2 arany, 4 ezüst, és három 4. helyezésünk lett.
Két versenyszámban saját versenyzőink játszottak döntő mérkőzést.
A BC2 kategóriában Nagy Vivien lett az Országos Bajnok, ő először szerezte meg a bajnoki címet, Kalános Róbert pedig a döntő meccsig veretlenül haladt, végül a 2. helyen végzett. Kis Balázs kiegyensúlyozott, szép játékkal haladt végig a döntőig, végül 4. helyen végzett.
Kiemelném a BC3 versenyből Murguly Elemért, aki magasan a legjobban felépített, pontos játékkal nyerte a versenyt. Abramov Dani szintén szépen, taktikusan versenyzett, szoros küzdelemben 2. helyen végzett a „hazai döntőben”. Dani az új helyzetben – segítője betegsége ellenére is – tudott váltani, magabiztosan játszani. Majercsik Zoli nagyon igyekezett új ellenfeleivel felvenni a versenyt.
BC4 kategóriában Szabó Alexandra és Suha Vivien rendkívüli játékkal a Béres Dezső – Hegedűs László világranglista 8. helyezett párost hozta elég nehéz helyzetbe az elődöntőben. Elképesztően szép játékkal Szandi legyőzte Hegedűs Lászlót és végül a 2. helyen végzett. Sikerült az elmúlt évekhez képest most egy hellyel előre lépnie. Suha Vivien 4. helyezett lett, ami szintén kiváló teljesítmény ebben a nehéz mezőnyben. Kocsis Viktor Bálint 7. , Lőrincz Gábor sajnos csak a 8. helyen végzett.
A Hazai 2. kategóriában először szereztünk érmet. Lindis Edina 2. helyezése meglepetést okozott mindenkinek. Edina koncentrált játékkal haladt végig a döntőig. Gazda Laci a 7. helyet szerezte meg.

Helyezések:
BC2 Országos Bajnok:
1. Nagy Vivien – MDSE
2. Kalános Róbert – MDSE
3. Oláh Balázs – Pécs
4. Kis Balázs – MDSE

BC3 Országos Bajnok:
1. Murguly Elemér – MDSE
2. Abramov Daniel – MDSE

3. Szőke Ádám – Kecskemét
4. Majercsik Zoltán – MDSE

BC4 Országos Bajnok:
1. Béres Dezső – Szeged
2. Szabó Alexandra – MDSE
3. Hegedűs László – Szeged
4. Suha Vivien – MDSE
7. Kocsis Viktor Bálint – MDSE
8. Lőrincz Gábor – MDSE

Hazai 2 kategória Országos Bajnok:
1. Kovács Katalin – Szeged
2. Lindis Edina – MDSE
3. Kiss András – Humanitás SE
7. Gazda László – MDSE

GRATULÁLUNK A VERSENYZŐKNEK ÉS SEGÍTŐIKNEK!
Segítők: Lőczi Tímea, Mártai Eszter, Schönfeld Erika, Schaffer Orsolya, Szász Zsolt, Tóth Ági, László Anita M.

Köszönjük az Abramov, Edelényi, Majercsik, Nagy család rendkívüli segítségét, mellyel munkánkat a verseny ideje alatt végig támogatták! Köszönjük Cseh László sofőr türelmes munkáját!

László Anita Mária
boccia szakkör felelős

Kategória: Hírek, kezdőlap_hírek, post_MDSE