A dolog úgy történt, hogy a 9. NYEK osztály, amely újabban aktív szerepet vállal a magyar filmipar fellendítésében – Szalay Kristóf tanár úr hathatós segítségével -, feltöltött egy videót az internetre. A mű pályázatra készült: gyorsan, mondhatni kapkodva kellett “leforgatni” a kért filmet. A cél mindenképpen nemes volt: emléket állítottunk József Attilának a Város peremén című költemény rendhagyó elszavalásával. (Információ: iskolánk Korong utcai tőszomszédságában áll az a ház, amelyben József Attila életének utolsó éveit töltötte – ez adta az ihletet.) A pályázatot Ferencváros Önkormányzata hirdette meg: József Attila mindenkiNET2. címmel. Ez így rendben is lett volna, sietős munkát végeztünk (némi elégedetlenkedéssel jegyzem meg), majd szinte elfelejtettük, amikor az Önkormányzat munkatársa felhívta intézményünket: szeretnének átadni egy különdíjat a jeles pályaműért – másnap. Természetesen a szervezés itt is villámgyorsra sikeredett, de megvalósult. Szerencsére képesek voltunk Barta Titit és kedves családját mozgósítani, így január 8-án személyesen vehettük át a jutalmat (jegyeket a Nemzeti Színházba), s nyilvánosan is megtekinthettük a zsűri által érdemesített alkotásokat (köztük a sajátunkat).

Gratulálunk filmeseinknek! Csak így tovább!