Az Antenna Hungária idén ősszel Vízió2030 néven videós csapatversenyt hirdetett középiskolások számára, ahol a Mozgásjavító csapata Tektapasz című filmjével KÜLÖNDÍJAT kapott, a csapattagokat pedig 1-1 mobiltelefonnal jutalmazták. A csapat tagjai: Edelényi Márton, Zanócz Ottó, Hörnyék Bianka. Mentoruk: Szabó Csaba. A különdíjas kisfilm ide kattintva megnézhető.

Hogyan fogunk kommunikálni 2030-ban? Milyen eszközöket és megoldásokat fogunk használni a távközlésben, informatikában? Minden digitális és virtuális lesz? Milyen tartalmat fogunk fogyasztani? Hová fejlődnek a társas kapcsolatok és a digitális kultúra? – többek között e kérdésekre várta a fiatalok válaszait a távközlési cég. A felhívás több ezer diákot és tanárt mozgatott meg, közel 30 ezren követték a pályázat oldalait a digitális médiában, 53 csapat küldte be pályaművét az ország minden tájáról és a határon túlról is.

A zsűri végül 4 elismerést osztott ki a Vízió2030 pénteki, budapesti díjátadóján. A zsűritagok Dr. Solymár Károly, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős helyettes államtitkára, Dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma ifjúságpolitikáért- és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, Dr. Kápolnai András, az Antenna Hungária Zrt. vezérigazgatója, Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója, illetve Monda Eszter, a Corvinus Egyetem jövőkutatója értékelése alapján született meg a konszenzusos végeredmény.

A legkreatívabbnak a Kecskeméti Református Gimnázium „Retfres” nevű csapatát tartották a zsűri tagjai, a csapattagok a pénzjutalom mellett 1-1 prémium kategóriás laptopot vihettek haza. A második helyezett a budapesti Gyermekház Iskola csapata lett, ők a pénzjutalom mellé 1-1 csúcskategóriás mobiltelefont kaptak. A harmadik helyezett csapat a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium lett, ők a pénzjutalom mellett 1-1 tablet-et kaptak elismerésként. Továbbá különdíjban részesült a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Gimnázium csapata, a kreatív pályamunkájuk elismeréseként szintén 1-1 mobiltelefonnal díjazta a kiíró a csapattagokat.

Az MTVA szakmai partnerként csatlakozott a kezdeményezéshez, a közmédia M2 Petőfi TV csatornáján levetítésre kerülnek a nyertes filmek, valamint interjúk is készülnek a nyertes csapatokkal.

A nyertes filmek a következő linkről érhetők el:
1. helyezett: a Kecskeméti Református Gimnázium csapata. Filmük címe: Vízió.
Csapat: Bárdkai László, Csiszár Gergő, Szabó Balázs. Mentoruk: Hős-Nagy Andrea.

2. helyezett: a budapesti Gyermekház Iskola csapata. Filmük címe: Kézbesítve.
Csapattagok: Vitó Zsombor, Pócsi Péter, Diák Dezső. Mentoruk: Kovács Gábor.

3. helyezett: a barcsi Széchenyi Ferenc Gimnázium csapata. Filmük címe: A Pletyka.
Csapattagok: Boós Gergő, Barócsai Erika, Horváth Patrik. Mentoruk: Molnár Gábor.

Gratulálunk a csapat tagjainak, mentoruknak és a film minden szereplőjének!