2018. február 8-án 10 órakor a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ (Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége) szervezésében sajtótájékoztató zajlott iskolánkban. A téma a Magyar Parasport Napja volt, február 22.

Intézményünk jogelődje, az akkori Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tanárai és diákjai 1970. február 22-én megalapították a mozgáskorlátozottak sportegyesületét, a Halassy Olivér Sport Clubot (HOSC). Az egyesület megalakulásának napját, február 22-ét – az Országgyűlés döntése alapján – az idei évtől a Magyar Parasport Napjaként tarthatjuk számon.

Erről a 48 évvel ezelőtti jeles napról méltó módon kíván megemlékezni minden parasportban érintett szervezet, így rengeteg program zajlik majd szerte az országban. A mi intézményünk is csatlakozik a kezdeményezéshez, és február 22-én Nyílt sportnapot tartunk a környező iskolák diákjainak, az azt megelőző délután, 21-én pedig Halassy Emlékestet szervezünk az egykori sport klub alapítóinak bevonásával.

A sajtótájékoztatón részt vett Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Benedek Dalma olimpikon kajakozó, Varga Katalin paralimpikon kajakozó, Mogyorósi Attila, a Közép-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője, Locsmándi Alajos, a Mozgásjavító intézményvezetője és Kovács Kálmán testnevelés tanár.

A tájékoztatót megelőzően, komoly sajtófigyelemtől övezve, diákjaink kerekesszékes kosárlabda bemutatót tartottak, a program végén pedig Benedek Dalma és Varga Katalin beálltak kosarazni  közéjük.