2018. május 22-én rendhagyó interaktív rendezvényen vehettek részt az iskola 7-11 évfolyamos diákjai. Az eseményen a Momentán társulat segítségével, improvizációs játékokkal a „gyakorlatban” kaptak a diákok hasznos ötleteket, hogy mit tehetnek, ha az interneten sérülnek személyiségi jogaik. Azt is megtudhatták Prievara Tibortól, hogy mi a GDPR, de volt Digitális nyomozás az egyik állomáson, ahol Koren Balázs, a Hipersuli szakmai vezetője várta a diákokat, míg a többi helyszínen Digitális lábnyom számításra és Internetbiztonsági TOTÓ kitöltésére volt lehetősége a résztvevőknek. Hasznos, maradandó élményekkel zárult a délután.

Prievara Tibor: több országos szakmai díjjal kitüntetett gimnáziumi nyelvtanár, a TanárBlog egyik alapítója, aki közel 15 éve dolgozik az IKT eszközök iskolai használatának terjesztésén. Több kiadvány szerzője, többek között a Finals és a Finals Light angol érettségi előkészítő tankönyvek társszerzője, a 21. századi tanár és a napokban megjelenő 21. századi iskola című művei az „iskola digitális transzformációjához” adnak új ötleteket. A Kórházsuli és a Tanoda elindítója.

Koren Balázs: a Budapesti Fazekas Gimnázium tanára, a Telenor Hipersuli szakmai vezetője. Számos szakmai díj és elismerés birtokosa. A Geomatech program és ezzel együtt a GeoGebra népszerűsítője, blogger, a Magyar Androidportál nem létezne nélküle.