Ezen a nyáron az első táborozásunk ViziVándorosként 2018.07.25-29. között zajlott.

A Vízivándor program létrehozásakor a MKKSZ (Magyar Kajak – Kenu Szövetség) és Magyarország Kormánya azt tűzte ki célul, hogy a diákoknak élményteli és tartalmas vízi programot hozzon létre. Ez jó lehetőség, hogy a fiatal generációval a vízitúrázás által megismertessük Magyarország gyönyörű tájait és folyóvizeit, ezáltal pedig megerősödjön bennük a természet és a sport szeretete.

Februári felnőttképzésen való részvétel után (4 fő pedagógus) a Mozgásjavító diákjai (14 diák 11-től 18 éves korig) közül összeállított csapat előzetesen kapott elméleti és gyakorlati felkészítést a kenuzás, vízbiztonság, szabályok alapján.

Örömmel és izgatottan vártuk az 5 napos vándortábor élményeit.

A több túravonal lehetőség közül az alábbira esett a választásunk:

Mosoni-Duna Szigetközi mellékágrendszere

Dunasziget volt a túra első megállója, ahol két éjszakát töltött el a csapat. Egy kemping területén belül 5 katonai sátor szolgálta otthonunk.

A hely sajátossága egy hegyi patak tisztaságú ág, amelyen igazi különleges élmény volt a kenuzás. A kezdeti vízre szállás után kisebb szakaszokban eveztünk, és közben túravezetőink által megismerhettük napról napra a környék csodálatos élővilágát, történelmét, szokásait.

A szárazföldi programjaink: lubickolás, majomhinta, társasozás, tollaslabdázás, focizás, tűzrakás és maga a sátrazó létünk adott egy alapvetően más életmódot, egyben programot mindannyiunk számára.

Az idő mindvégig napsütéses volt (vízzel teli kulacs, póló, vizes baseball sapka alapfelszerelés volt a kenuban még a legedzettebbek számára is!), pihenőink alkalmával óriási felüdülés volt gyönyörű és izgalmas helyeken megállva fürödni, megpihenni.

Legnagyobb túránk 24 km-es volt, többszöri pihenővel, kalanddal tarkítva. Pl. a szélesebb, nagyobb sodrású Duna ágon – miután kisebb csapatokban egy motoros csónak szállított minket – mentőmellényeinkben lebeghettünk a hullámok hátán, azaz visszacsorogva kenuinkhoz.

Második szállásunk Ásványrárón volt, ahol szintén két éjszakát töltöttünk.

Az ezerarcú Szigetköz újabb és újabb arcát ismerhettük meg. Mintha „gondoláztunk volna a vízi sikátorokban”. Az 5 kenunyi kis sereg egyszerre, csendben, szinte pisszenést nem ejtve figyelte a nádasban megálló, ritka jégmadarat.

Vendéglátásunk páratlan volt: tűzoltó bemutató, csillagászati előadás holdfogyatkozás idején, karaoke show, disco, biliárd, az addigi szárazföldi programjaink mellett.

A tábor idei sikerén felbuzdulva a következő tanévben is elkötelezettek vagyunk annak folytatását illetően, de ezúttal 5 nap helyett 7 napig tervezzük megélni ezt a csodát.