A CodeWeek feladatokra beérkező megoldások eredménye a három feladat összesített értékeléséből keletkezett.

Az első feladványhoz a megoldást a korcsoportonként eltérő titkosítással készült közmondások kódolásának megfejtése jelentette. Volt, aki azt is felismerte, hogy a kódolások a Ceaser-féle eltolásos módszerrel készültek. A többféle kódolás és az angol nyelvhasználat elsőre sokaknak ijesztőnek hatott. Akik bedobták a megfejtést a dobozba, 90%-ban hibátlan megoldást adtak: ez azt jelentette, hogy a kódtáblát is kitöltötték és a szólásokat is helyesen adták meg.

A legtöbb megoldás a szófelhő készítés kategóriában született. A program, állíthatom, minden diáknak nagyon tetszett. Volt, aki rögtön magáncélra, ajándék gyanánt is készített terveket. Talán az idő rövidsége és a program beállítási lehetőségének bőségessége miatt mindenki csak a program által felkínált képekből választott sablont, egyéni képfeltöltés nem történt. Így fordulhatott elő, hogy néhány azonos megoldás is született.

A képkeresést a WallaMe kiterjesztett valóságot alkalmazó applikációval csapatokban oldották meg a részvevők. Egy-két tablettel a kezükben indultak a képvadászatra. Olyan csapatok is voltak, akik még arra is rájöttek, hogy az első emeleti folyosón az újonnan kihelyezett virágok miatt nem lehet megtalálni az elrejtett információt, illetve egy csapat a földszinti japán fenyő mögötti függöny állásának változását is felfedezte, mint zavaró tényezőt. Tehát ahhoz, hogy a kamera megmutassa az információt, meg kellett igazítani a függönyt. A legnehezebb feladványt az ebédlő előtti sárkány nadrágtartóján lévő szívecske jelentette.

Az első, talán nehéznek tűnő feladványok sikeres megfejtői – folyosói beszélgetések alapján – jó játéknak tartották a programot, és büszkék voltak a megoldásaikra.

A legjobb eredményeket elérők jutalma most még meglepetés, de biztosan sokan fogják majd sajnálni, hogy nem kerültek fel a listára.

1. Bajár Krisztián 7.b
2. Bogdán Lili 9. NYEK
3. Csomós Juli 7.a
4. Nemes Szilárd 9.NYEK
5. Kovács Gréta 8.b
6. Suha Vivien 9.NYek

Gratulálunk minden Kódfejtőnek!