Egy talán sokak által jól ismert játék meghonosításának első állomására került sor az iskolában. A szabaduló szoba elnevezés ma már nem csak ténylegesen egy bezárt szobából való kijutást jelenti, hanem egy logikai feladatsor eredetileg valós körülmények közötti gyakorlati megoldását. Adott egy kerettörténet, és egy cél, ami miatt meg kell fejteni a feladatokat. Sokszor valamilyen robbanás megelőzése, vagy egy bűntény felderítése a feladat. Esetünkben egy utazás megvalósulásához kellett hozzásegíteni a résztvevőket. Ez a szoba valóságos, és nem virtuális. Feladatai is kézzel foghatóak. Ez persze nem jelenti azt, hogy a digitális világ ne lenne jelen teljes mértékben. Vagyis csak, mint a való életben, hiszen ha csak a végkifejletet nézzük, akkor egy banki tranzakció jelszavának megszerzése volt a cél.
Diákjaink számára a helyszín megközelíthetősége alapvető fontosságú. A jó hangulat és sok nevetés mellett a csapatjáték, a koncentráció, és új ismeretek elsajátítása volt jelen a szobában.
A játékot végigjátszották az iskola felső tagozatos és középiskolás osztályai. A segítség mértéke persze korosztályhoz volt igazítva.
A feladatok megvalósításban egy több korosztályból álló diákcsapat segítette a munkát, és néhány kolléga is tesztelte, megfelelnek-e a feladatok tanulóink esetenként speciális igényeinek.
A feladatokat az iskolavezetés is végigjátszotta.
A végeredmény: Szeretnénk máskor is!