Ismét a Mozgásjavító adott otthont május 17-én az EGYMI-k Országos Egyesülete által „Megváltozott intézményi szerep, tehetségfejlesztés, digitális ismeretszerzés” címmel megrendezett konferenciának. Az előadásokon és a meghirdetett szekcióüléseken 37 intézmény 112 képviselője vett részt.

A szakmai programok előtt a Mozgásjavító Mini-MexDance táncsoportja mutatkozott be: ahogy a neve is jelzi, legkisebb diákjaink tánca varázsolta el a közönséget. Majd Marosi Bence 7.b osztályos tanulónk szavalta el Petőfi Sándor Dicsőséges nagyurak című versét, amellyel a zuglói tehetségkutató versenyen 3. helyezést ért el – a közönség óriási tapssal értékelte az előadást.

Locsmándi Alajos intézményvezető, házigazda nyitotta meg a konferenciát, majd dr. Benczéné Csorba Margit, a konferenciát szervező EGYMI-k Országos Egyesülete elnöke mondott köszöntő beszédet. Üdvözölte a résztvevőket továbbá a program díszvendége, dr. Mesterházi Zsuzsa professzor emerita és dr. Házlinger György, a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója.
Mielőtt elkezdődtek volna az előadások, az integrációt a legmagasabb színvonalon megvalósító oktatási intézmények vehették át az elismerő oklevelet és az Otto Bock Hungária Kft ajándékát. A következő iskoláknak gratulálunk eredményes munkájukhoz:

  • Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola II. Rákóczi Ferenc Tagiskola
  • Kisszállási Sallai István Általános Iskola
  • Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakgimnázium
  • Szederkényi Általános Iskola
  • Budapest VIII. Kerületi Kondor Béla Iskola
  • Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és Szakközépiskola

A meghirdetett témákban 4 előadást hallgathattunk meg a délelőtt folyamán:

Krekuska Róbert, a Család- és Ifjúságügyekért Felelős Államtitkárság osztályvezetője „Segítségnyújtás a tehetséggondozásban”, Elter András, az Új Nemzedék Központ szakmai vezetője pedig „Az Új Nemzedék Központ innovációi a tehetséggondozásban” címmel tartott tájékoztató előadást. Egy rövid szünet után Fleischer Sára, a Microsoft Magyarország oktatási konzulense beszélt a jövő iskolájáról, a digitális fejlődésben rejlő lehetőségekről, és vonta be a közös gondolkodásba a hallgatóságot, majd Gáti-Bőti Mariann, a Palotás Gábor Általános Iskola intézményvezetője vázolta véleményét a ma iskolája előtt álló új kihívásokról és az erre adható válaszokról.

A konferencia utolsó szakaszában 2 szekcióban zajlott tovább a munka.

Az egyik helyszínen a Tehetségfejlesztés volt a középpontba állítva, a következő témákkal és előadókkal:

1. Minősített tehetséggondozó műhely a kaposvári Bárczi EGYMI-ben Előadó: dr. Benczéné Csorba Margit intézményvezető és Gróf Anita tehetségkoordinátor (Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény)
2. KÉPMÁS – MÁSKÉPP Légy önmagad, mindenki más már foglalt. Iskolán kívüli tehetséggondozó programok a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány szervezésében Előadó: Kormos Zsuzsanna gyógypedagógus, tehetségfejlesztő (Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola, EGYMI és Kollégium)
3. Csak annyira más, mint bárki… „Tisztelet a gyógypedagógusoknak.” Előadó: Csupor Zsolt Jánosné intézményvezető (Kalocsai Nebuló EGYMI)
A másik szekciót „Győzzük le a robotokat!” címmel Barsy Anna mestertanár és Révész Rita intézményvezető helyettes, a Mozgásjavító Intézmény munkatársai tartották, Lego robotok segítségével.
A konferenciát Somorjai Ágnes, a Vakok Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, EGYMI-je, Kollégiuma és Gyermekotthona intézményvezetőjének összefoglalója zárta.