A 7.a, 7.b, 8.a, 8.b. osztályok május végén az Erzsébet táborban “pihentek”. Már maga az odajutás is kalandos volt, hiszen 15 gyerek bkv-val, majd vonattal, a többiek pedig busszal utaztak, hegyen át, völgyön át…Az első nap aztán voltak kézműveskedni, készítették fakanálbábot, fülbevalót, kulcstartót, néhányan pedig lézerharcoltak.
Időjárásjelentés: az első eső ebedre menés közben érte őket, a második visszafelé 

Második nap se indult el esőkabát nélkül a csapat…délelőtt egy részük vicces kémiai kísérleteket nézett, voltak akik a Balaton parton napoztak, 4 gyermek pedig 3 méter magasan mászta az akadályokat a kalandparkban. Délután pedig mindenki hajókázott a Balatonon, majd a 8.a és 8.b osztály hazament a szerdai kompetencia vizsgát megírni. A 7.-esek közül, akik nem féltek a bogaraktól, megnézték a Bogár show-t. a többiek pedig harcos kedvüket mutathatták meg az íjászaton és a szablyaharcon. A harcosok a lehető legvégsőkig harcoltak az időjárással, de végül a szakadó eső elkergette őket vacsorázni. A társaság táncoslábú gyermekei az esti discoban mulattak éjjelig.

Utolsó napon kihasználtuk, hogy a vonatunk csak 16.40-kor indult visszafelé. Esőkabátaink pedig boldogan néztek ránk, hiszen ma se kerültek a táskákba hosszú időre. Ellátogattunk a Gyógynövény-völgybe, ahol megtudhattuk, hogy semmi se gaz, melyik növény mire jó, milyen íze van a Jóegészség teának. Ezzel ünnepeltük meg ma a Természet napját. A vonaton szomorúan búcsúztunk a Balatontól.