Idei pályaorientációs délelőttünkön is arra törekedtünk, hogy minél szélesebb körből merítve és minél színesebben mutathassunk be foglalkozásokat, tevékenységeket diákjainknak úgy, hogy ők is aktív résztvevői a programoknak.

Alsósaink indulásként egy „Én könyv”-et kitöltve gyűjthették össze magukról legfontosabb tulajdonságaikat, majd egy méhészeti bemutató következett kaptárral és mézkóstolással. Kolléganők családja méhészkedik, és amikor belevágtak, egy mozgáskorlátozott bácsitól tanulták meg a szakmát.

Aztán a mozgásnevelőink állítottak össze egy izgalmas feladatot számukra: a csapatoknak „tabuzással” ki kellett találniuk egy szakmát, majd a sok-sok összegyűjtött eszközből ki kellett válogatniuk az adott szakmához kapcsolódóakat. Végül a csapatok megosztották egymás között a foglalkozásokról megszerzett tudásukat.

Ismét eljött hozzánk Lord, a terápiás kutyus, hogy közösen oldjanak meg feladatokat a gyerekekkel, egy mezőőr bácsi pedig nyomozást folytatott az állatok által a mezőn, erdőben hagyott jelek segítségével.

A felsősöknél a délelőtt a kemencék felfűtésével kezdődött, hiszen a program során különböző finomságok sültek a Kemencemánia (www.kemencemania.hu) által biztosított tűzhelyekben: pogácsák, szilvás lepények, túrós batyuk és langallók kerültek a gyerekek asztalára. És ezért bizony meg is dolgoztak!

A mozgásnevelők számukra is szórakoztató, egyben tanulságos feladatokkal készültek: a diákok filmrészleteket kellett „szinkonizálniuk”, azaz szabadon választott szöveggel ellátniuk – nagyon vicces és egyedi eredmények születtekJ. Hasonló volt a helyzet a reklámszöveg írással, ahol adott tárgyakhoz kellett reklámokat gyártaniuk, valamint a hírszerkesztéssel, ahol a kihúzott szavak felhasználásával állították össze a híreket.

Aztán csoportokra bontva az alábbi foglalkozásokra juthattak el a diákok:

  • elsősegély nyújtási ismereteket hallgattak a Vöröskeresztes önkénteseitől,
  • szappant öntöttek az ebben járatos 8.a-s szülők bevonásával,
  • drónokat programoztak, hogy leküzdhessenek egy akadálypályát és a megfelelő helyen landolhassanak,
  • agyagoztak a Vakoda kollégáinak szervezésében,
  • társasjáték klubban csiszolhatták elméjüket,
  • a Zuglói Családsegítő kollégáinak közreműködésével önismereti tesztet töltöttek ki,
  • egy kígyószakértőtől – két élő kígyója segítségével – az állatok legfontosabb tulajdonságairól és a felelős állattartásról kaptak információkat
  • egy csapat pedig a Városligetbe tett kirándulást, hogy a FŐKERT munkatársaitól megtudják, milyen kertészeti feladatokat látnak el, amelybe mozgáskorlátozott kollégáik is részt vesznek.

Gimnazistáink pedig – miután a filmek szinkronizálásában, a reklámszöveg írásban és a hírszerkesztésben ők is kipróbálhatták magukat, egy általános tájékoztatót hallgattak meg a felsőoktatási felvételi eljárásokról, majd a Parlamentben tettek látogatást.

Nagyon köszönjük a külsős közreműködőknek – szappanfőzés: Németh Beatrix, Csomós Mónika, Kemencemánia: Kakuk Szabolcs, a Vöröskereszt két önkéntese, FŐKERT: Felmerné Mészáros Ica és kollégái, agyagozás: Vakok Szakiskolájának tanárai és diákja, a Zuglói Családsegítő két munkatársa, mezőőr: Péter Dávid, kígyószakértő: Koburger Soma, méhész: Petrik Attila valamint Lord kutya – és minden kollégánknak, hogy idejüket, energiájukat és eszközüket adták ehhez a délelőtthöz!