Ebben a tanévben a „szüreti mulatságot” – rendhagyó módon – az apartmanokban tartottuk meg. Nem csak a helyszín volt eltérő a korábbiakhoz képest, hanem a gyerekek aktivitása, szerepvállalása is nagyobb volt.

A Barna apartmanban a szüreti hagyományokról két diák készített ppt-t tanári segítséggel.

Szőlőből, szilvából, almából vidám „képeket” készítettek, melyeket egy tányérra raktak ki/ alkottak a gyerekek, majd végül jóízűen elfogyasztottak.  Szőlővel kapcsolatos, kevésbé ismert közmondásokat kellett összepárosítaniuk a jelentésével/magyarázatával, végül kevert tésztából „szőlős sütit” készítettek. A fiúk megpróbálkoztak még a must készítésével is, a szőlő összenyomkodásával, préselésével.

A Zöld apartman kis diákjai szőlőfürtöket festettek, az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztek az apartmanjukban. Itt is nagy volt a sürgés-forgás a konyhában, szőlősüti készült.

 

 

 

 

 

 

 

 

A Bézs apartmanban a kapott szőlőt körtével kiegészítve gyümölcsszobrokat, körtesünit készítettek a lányok. A szőlőt leszemezték és egyesével, fogpiszkáló segítségével a körtébe szúrták, szegfűszeg orrot és szemet kaptak a sünik. Miután a sünik elkészültek, megalkották az apartman őszi asztaldíszét papírmasé gombákból, amit szintén az apartman diákjai készítettek.  Közben a szüreti néphagyományokról beszélgettek, népzenét hallgattak.

A Narancs apartmanban is kézműveskedtek a lányok, itt szalvétatechnikával vonták be a befőttesüvegeket. Aztán almássütit sütöttek, melyet szőlőszemekkel és almával gondosan kidíszítettek. A munka végeztével pedig táncra perdültek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Barack- Bíbor apartmanos lányok szüreti kvízt töltöttek ki, majd almáspitét sütöttek.

vacsorát is az apartmanokban közösen készítették el a gyerekek és felnőttek: zsíros kenyeret kentünk, hagymát, kolbászt, paprikát, paradicsomot szeleteltünk/ vágtunk, majd jóízűen elfogyasztottuk.