Március 1-jén megrendeztük a Pénz7 projekthét keretében a felsőseink vetélkedőjét. A téma a családi költségvetés volt.
Több versenyzőt is szívesen láttunk volna, de a megbetegedések és hiányzások leszűkítették a résztvevők számát. Végül heten indultak a feladatok megoldásának. Külön kiemelendő Pusoma Klaudia, aki vállalta, hogy egyedül is nekivág a megmérettetésnek.
A feladatok változatosak voltak: állításokról kellett eldönteni, hogy igazak vagy hamisak, meg kellett különböztetni szükséges és nélkülözhető kiadásokat (a csokinál viták voltak), a fogalmakhoz meghatározásokat kellett kapcsolni, egy főre jutó havi jövedelmet számolni, valamint az internet használatával meg kellett állapítani néhány családmodell esetében a 2021-ben járó családi pótlék összegét.
A lányok nagyon fegyelmezetten és ügyesen dolgoztak. A családi költségvetés témában legjobbnak Hajdu Lili és Kisházi Vivien bizonyult. Gratulálunk nekik! A többiek is csak pár ponttal maradtak le.

Reméljük tanulságos volt minden jelenlévő számára ez a délután, és jövőre még többen indulnak majd!