Iskolánk a United Way Magyarországgal az InnoMate projektben dolgozik újra együtt, melynek egyik eseménye a Lenovo üllői gyárának látogatása volt. A látogatás és gyárbejárás egyik apropója, ahogy az a projektben is fókuszba kerül, hogy a fiatalok megismerjék a munka világát konkrét munkahelyek bemutatásán keresztül. Hogy ezt miként élték meg a diákjaink, arról ők írtak gondolatokat.
 
Én nagyon élveztem a gyárlátogatást, sok izgalmas dolgot láttam, hogyan is szerelik össze a számítógépeket, hogyan felügyelik, hogy minden jól menjen. Nagyon sok minden új munkamenetet láttam, volt olyan munkarész, ahol az alkatrészeket osztják szét, máshol meg éppen játszanak és zenét hallgatnak. (Ez a tesztelés. a szerk.) A hangulat nagyon jó volt, a körbevezetést nagyon élveztem. Nem volt olyan része, amit nem élveztem volna. Nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, segítőkészek voltak, egy szóval minden jó volt, és szívesen visszamennék.
(Papp Dávid)
 
Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon hálásak vagyunk, hogy elmehettünk. Rengeteg új és izgalmas tudásra tehettünk szert. Megtanultuk, hogy hogyan néz ki egy számítógép belülről, illetve, hogy miért hordanak ESD köpenyt az ott dolgozók. Belepillanthattunk egy gyár működésébe és felépítésébe. Köszönjük szépen a lehetőséget!
(Nagy Sára)