Március 20. a boldogság világnapja volt. Ennek alkalmából, március 21- én Boldogságnapot szerveztünk a kollégiumi diákoknak a “kis zsibongóban”. Apartmanonként már az eseményt megelőző napokban különböző kreatív tevékenységekkel készültünk: díszítés, beszélgetés, rajzolás, színezés, játékok.

A boldogságnap fénypontja az esti buli volt. Disco-t rendeztünk külön a kicsiknek és a nagyoknak, ahol a modern és retró zenékre a diákok hangulata fokozatosan erősödött, és a boldogsághormonok termelődése is beindult! Igazi bulihangulat alakult ki, a gyerekek  és a felnőttek együtt szórakoztak. A narancs apartmanban pedig szórakoztató társasjátékokkal is játszhattak az érdeklődők.

A tánctér mellett kialakítottunk egy boldogságnapi színes „fotós képkeretet” is, ahol a gyerekek az est folyamán fényképezkedhettek, és megörökíthették-e vidám nap emlékét.