…zengte a népes gyermeksereg 2022. december 20-án sok-sok karácsonyi dallal együtt. Hagyományunkhoz híven idén is gyertyafényben és csillagszórók pattogása közepette énekeltük el a legnépszerűbb ünnepi sorokat az énekkar vezényletével. Természetesen az esemény betonbiztos programeleme a karácsonyi képeslap pályázatunk eredményhirdetése, így ez sem maradhatott el. Ahogy minden évben szokott, úgy történt most is, és a vezetőség mellett egy kiválasztott család gyermekei szavazhatták meg a győztes alkotást. A zsűri kobakját vakarva szemezgetett a szebbnél szebb munkákból, és nehezen ugyan, de sikerült döntést hozniuk: 2022-ben a Mozgásjavító EGYMI a karácsonyi jókívánságait Fige Florentina 6.a osztályos tanuló rajzával juttatja el mindenkihez. Aki kíváncsi a műre, szerencsére hamarabb láthatja, mint hogy megöregedne, hiszen csak december 24-ig kell várnia. 🙂

A rendezvény a Zsótér Pál Alapítvány és Zugló Önkormányzatának támogatásából valósult meg.