2023. február 25-én lezajlott a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium és a Petőfi Kulturális Ügynökség és a Köznevelésért Felelős Államtitkárság támogatásával megrendezett Országos Versmondó Verseny a felsős korosztály számára. A verseny csatlakozott a Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulójára rendezett eseménysorozathoz, valamint a „Himnusz éve” megemlékezésekhez, illetve a „Petőfi” bicentenáriumhoz. A programot Juhász Ferenc költő lánya, Juhász Anna nyitotta meg. Az ország különböző helységeiből 178 tanuló jelentkezett erre az alkalomra, így a nagy létszámra való tekintettel külön versenyeztek az évfolyamok.

Iskolánk Papp-Szebeni Lizát (5.a) nevezte a jeles eseményre. Az 5. évfolyamon 45 versenyző mérettetett meg. Liza az ELSŐ helyezést érte el.

A zsűri neves színművészekből állt. Ebben a korosztályban Götz Anna, Náray Erika és Farkasházi Réka bírálta a gyerekeket. Három fontos szempontot emeltek ki az értékelésnél:

  • tiszta, érthető beszéd
  • értő versmondás
  • átélt előadásmód

Liza mindháromban kiválóan teljesített. Külön kiemelték nála a megfelelő versválasztást.

Gratulálunk Liza!