2023-ban rendhagyó módon két alkalommal is megemlékezünk 1848. március 15-ről. Első ünnepi rendezvényünkre március 9-én került sor, amikor is a felső tagozatos diákjaink egy már-már intézményünkben törzsvendégnek számító előadóművésszel idézhették fel a 175 évvel ezelőtt történt eseményeket. Siposhegyi Zsolt forradalmi témájú verses előadásának köszönhetően méltóképpen ünnepeltük meg a márciusi ifjakat – köztük a 200 éve született Petőfi Sándort -, és büszkén gondoltunk vissza a hősökre, valamint a tetteikre, melyek 12 pontban meghatározva egyetlen célt szolgáltak: Magyarország függetlenségének kivívását.

Köszönjük Zsoltnak a vastapsot érdemlő műsort, és a Zsótér Pál Alapítványnak a támogatást!