Alsó tagozatos diákjaink idén már második alkalommal vettek részt a XIV. kerületi rajzversenyen. Az előző évihez hasonlóan zajlott le a program március 22-én. A gyerekek azonos időben versenyeztek, 90 percük volt az alkotásra, mindenki a saját iskolájában, osztályában dolgozhatott.

A feladat idén is egy-egy meséhez kapcsolódott. A meséket Fekete Éva tanárnő, kerületi tantárgygondozó külde e-mailben, amiket aztán a tanár nénik olvastak fel a gyerekeknek minden osztályban. Az első és második évfolyam tanulói Toroczkay András Bajszos, a harmadikosok és negyedikesek Somfai Anna Robotsárkány című meséjéhez készítették el alkotásaikat.

Dobos Réka néni nagy szakértelemmel választotta ki minden évfolyamon a legszebb illusztrációkat. A legjobbakat beküldtük a Németh Imre Általános Iskolába zsűrizésre, ahol sok-sok zuglói iskola tanulóinak rajzaival együtt értékelték a mozgásjavítós műveket is.

Április 19-én egy kiállítással egybekötött díjátadón vehették át okleveleiket a díjazottak. A következő eredményeknek örülhetünk:

Bende Lia (4.b) arany, Török Bence (3.a) ezüst, Papp Tibor (1.a), Orsós Szabrina (1.b) Dobovai Norbert (3.a) és Sándor Amina (4.b) bronz minősítést, Erdei Zsófi (2.a) emléklapot kapott.

Éppúgy, mint a legtöbb díjátadón – a diákok mellett -, a pedagógusok és a szülők is nagy tapsot kaptak a gyerekek felkészítéséért, a támogatásért, a sok biztatásért.

Néhány alkotó és mestermű a legjobbak közül:
(Szöveg és fotók: Ráti Orsolya, Sárközi Judit)