Ne Parázz! 2025

2025. szeptember 25.

A borongós időjárás nem tudott kifogni a 2025-ös „Ne Parázz!” szervezőin, és még a jókedvünket sem rontotta el.
Egy kis tervezést-szervezést követően végül az összes sportág az iskola épületében mutatkozott be, így akármerre fordultunk minden sarkon egy-egy új vagy már jól ismert sporttal, egyesülettel találkozhattunk.

Az ünnepélyes megnyitót követően a Mozgásjavító EGYMI tanulóiból és kollégáiból, valamint az ország különböző pontjairól érkező diákokból és kísérőikből álló, több mint 600 fős társaság kisebb csapatokban indult felfedező útra. Igazi pezsgő „fesztiválhangulat” alakult ki a zsibongóban, de a legnagyobb sor mégis az uszodai tornaterem előtt állt, ahol egy hatalmas mászófal várta a gyerekeket, akik néhány percre kipróbálhatták, milyen érzés Pókember bőrébe bújni. Emellett számos olyan egyéni és csapatsportban is megmérethették magukat, mint például a vízilabda, az ülőröplabda, a kerekesszékes kosár, a box vagy a vívás. Az érdeklődőknek bőven volt miből választani, hiszen ebben az évben 31 sportág képviseltette magát.

A rendezvényen több parasportolóval, paralimpikonnal is találkozhattak a résztvevők, köztük az esemény nagyköveteivel, Illés Fannival, Kákosy Olíviával és Böhm Sándor Bendegúzzal.

A sportnap sikerességét mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy a gyerekek az utolsó pillanatokban is az állomások körül zsongtak.

Ezúton köszönjük minden szervezőnek, a Mozgásjavító EGYMI munkatársainak, a támogatóinknak és a sportág képviselőinek, hogy szeptember 25-ét egy felejthetetlen és élményekben gazdag nappá varázsolták.

A „Ne Parázz!” Sportnap a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület, a FODISZ és a Paraktív Alapítvány támogatásával, a Magyar Paralimpiai Bizottság és az Aktív Magyarország által kiírt Több, mint Sport! – élmény és szabadidősport eszközvásárlási és eseménytámogatási program fogyatékosok számára (MPB/8776-2/3/2025) elnevezésű program keretében valósult meg.