Ebben az évben a májusi EB. és az augusztusi riói olimpiára való
tekintettel igen korán, már április elején megrendezte az M.P.B.
nemzetközi úszóbajnokságát Egerben!
A verseny színvonalát tükrözi : 2 nap alatt 36 versenyszám 5
ország részvételével, egy új világcsúcs beállításával – Edit
néni volt tanítványa, iskolánk volt tanulója, Adámi Zsanett
úszta! 🙂
Az M.D.S.E. 11 versenyzővel képviselte magát. Az első napon 200m-
nél rövidebb távra nem is lehetett nevezni. Úszóink
felkészültségét, állóképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy
rendkívül jó időeredményekkel oldották meg ezt a kihívást!
A vasárnap sem volt éppen pihenő nap, hiszen 9h-tól már kezdődött
a bemelegítés.
Ezen a napon 50m- 100m-es számokban kellett hozni a legjobb
formájukat.

Sikerült is!

A feltörekvő utánpótlás, tehetségek számára is tanulságos, nagy
élmény volt látni az olimpiai döntőnek is beillő 200m- es vegyes
úszás futamát, Sors Tamás és Tóth Tamás “igazi párharcát”!
Összesen 17 arany, 9 ezüst, és 6 bronzéremmel zártuk a versenyt!
A paralimpiai válogatott tagjai számára is fontos mérföldkő volt
ez a bajnokság, hiszen a szintidő megúszásával nagy eséllyel
megválthatták repülőjegyüket az EB.- re és az olimpiára is!
Csapatunk tagjai voltak: Tar Réka,Payer Kata,Tóth Éva,Kerekes
Dániel,Maróti Márton,Kiss Bence,Bagi Vilmos,Kőmíves Tamás,Horváth
Hunor,Korencsy Albert!
Gratulálunk az igen színvonalas teljesítményhez!

kep1