Iskolánk sikerrel pályázott egy természettudományos tehetséggondozó programra, így januártól az érdeklődő gimnazistáinknak a STEM területeken (természettudomány, technológia, mérnöki tudományok, matematika) lehetőségük lesz (agy)menő dolgokkal foglalkozni. A pályázat keretében 15 alkalommal sok újdonsággal fognak megismerkedni a Tudóskör tagjai, júniusban pedig egy tábor keretében kortárs tehetségekkel együtt tölthetnek el 3 napot, ahol az év közben megvalósított projekteket mutathatják be, de számos kísérőprogram is színesíti majd az eseményt. A pályázat jóvoltából bővül eszközparkunk, hiszen az 1,43 milliós összeg jelentős részéből kreatív készletekhez, kísérleti eszközökhöz juthatunk. A programot az EMMI és a Nemzeti Tehetség Program támogatja.

(Érdeklődők még korlátozott számban jelentkezhetnek a természettudományos tárgyakat tanító tanároknál.)