2020 utolsó napjával lezárult az NTP-MTTD-19-0168 azonosítószámú pályázatunk, amely a matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló tehetségsegítő programokat támogatta.

A program során 15 alkalmas (összesen 30 órás) tanórán kívüli foglalkozáson ismerkedtek a STEM tudományokkal a természettudományok területe iránt érdeklődést mutató gimnazista diákok. A tudóskörök 2020 januárjában indultak, majd a digitális tanrend és a nyári szünet után szeptemberben folytatódtak. Az élményalapú foglalkozások során a diákok építettek, mértek, kísérleteztek, programoztak – igazi kis tudósokként felfedezték a világot. Ehhez a pályázati támogatásból bővíteni tudtuk az iskola eszközparkját is.

A járványveszély miatt sajátos formában tartottuk meg a tervezett tábort, amelynek célja az volt, hogy a résztvevők még jobban elmélyedjenek egy-egy témában. Hibrid (jelenléti és online) formában vettek részt a kistudósok egy önismereti tréningen, illetve belső és külső szakemberek által tartott interaktív foglalkozásokon (összesen 7 alkalommal). Sűrű volt ez az időszak, de volt érdeklődés a tudóskörre nem járó gimnazisták körében is.

A pályázat lényeges eleme a tehetséggondozás volt. Ennek érdekében tehetséggondozó kollégánk a Kognitív és Affektív Tanulási Tényezők (KATT) kérdőív kitöltését követően személyre szabott jellemzést adott a diákoknak, kiemelve azokat a területeket, amelyekre bátran támaszkodhatnak a tanulás, ismeretelsajátítás során.

A pályázatban azt vállaltuk, hogy leírásra, dokumentálásra kerül 4 tudományos kísérlet, amelyet a tudóspalánták az év során végeztek. A mérések, illetve a tanórán kívüli és tudóstábori foglalkozások ismertetői megtalálhatók a projekt honlapján.

A weboldal létrehozásával a vállalkozó szellemű intézményeket kívánjuk támogatni, hogy legyenek bátrak a természettudományok felé terelgetni diákjaikat. Mi biztosan folytatni fogjuk!

A pályázat legfontosabb adatai

A pályázati program megnevezése: A matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatása (NTP-MTTD-19)

A program a Nemzeti Tehetség Program keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.

Megvalósítási időszak: 2019. november 11. – 2020. december 31.

Támogatási összeg: 1 430 000 Ft