Egyesületünk egész évben számos sportágban biztosítja a mozgáskorlátozott diákok számára a sportolás lehetőséget. A tanév során az edzések, illetve versenyzési lehetőségek megteremtése, a nyári időszakban edzőtábor szervezése a feladatunk. Paralimpiai sportágaink, mellyel az utánpótlást támogatjuk: úszás, boccia, kajak-kenu. Jelen pályázat elsősorban a szervezet működésének támogatását célozza, a működéshez szükséges adminisztrációs költségek támogatásával.

A tánccsoport fellépőruháinak, illetve a sportolók egységes mezének tárát kívánjuk bővíteni, ezzel az Egyesület megjelenését biztosítjuk.

A sportszervezetekben való részvétel elengedhetetlen ahhoz, hogy egyesületünk részt vegyen a hazai sportéletben, sokszor a versenyzéshez is szükséges a tagságunk. Ezt a jövőben is biztosítani kívánjuk, lehetőségeinkhez mérten bővíteni szeretnénk a tagságaink körét.

A versenyeken való részvétellel tudjuk biztosítani a sportolóink számára azt a motivációt, amely szükséges a kitartó munkájukhoz. A vesenyekkel tudjuk ezen kívül biztosítani az átmenetet a szabadidősport és versenysport között, perspektívát nyújtva a mozgáskorlátozott gyerekek, fiatalok számára.

A megvalósítási időszak kiemelt programja a sporttábor megszervezése. A tábor szükséges az intenzív felkészülés, de az örömteli együttlét miatt is. A tábor programjának megszervezéséhez szükséges az uszoda vagy sáv bérlése, amely állandó kiadást jelent egyesületünk számára. Az Egyesület nem rendelkezik foglalkoztatottal, ezt a jövőben sem tervezzük. Segítőink körét tudjuk bővíteni, amennyiben biztosítani tudjuk az egyesület működését és meg tudjuk szervezni – a vírushelyzet után ismét – a szokásos versenyeinket.

A projekt időszaka: 2023. április 01. – 2024. március 31.

A projekt a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.