A Microsoft Innovatív Iskola programjában 3. éve veszünk részt, intézményünk az egyik magyarországi Microsoft Schowcase School, emellett több pedagógusunk aktív a Microsoft innovatív tanárok csapatában. Ennek is köszönhető, hogy egyike lehettünk azoknak az intézményeknek, ahová december 12-én ellátogatott Anthony Salcito, a Microsoft oktatásért felelős alelnöke, Petronella Goel, a Microsoft oktatási üzletágának kelet-középeurópai igazgatója, illetve a […]
A Téli kézműveskuckó délutánon idén még több karácsonyi meglepetést készíthettek alsós tanulóink. Nyolc állomáson vártuk őket karácsonyi díszekkel, képeslappal, ajándéktasakkal és az elmaradhatatlan mézeskaláccsal. Sikerült egy igazi karácsonyi hangulatú, békés, tevékeny délutánt együtt töltenünk! Mindenki részvételét, segítségét köszönjük!
Idén is meghirdettük karácsonyi képeslap rajzoló versenyünket, melyre sok szép pályamunka érkezett. Nem is volt könnyű a döntés, de végük Budai Bence Barnabás 4. b osztályos tanuló került ki győztesen: idén az ő rajza díszíti a Mozgásjavító karácsonyi képeslapját. Szívből gratulálunk Bencének!
Idén is összegyűltünk, gyerekek és felnőttek a Karácsonyfa körül, hogy egy közös énekléssel hangolódjunk a közelgő ünnepekre. Énekkarunk nagyon szép karácsonyi dalokkal készült, a kivilágított fa és a szikrázó csillagszórók pedig még ünnepibbé tették a hangulatot. Ekkor került sor a képeslap készítő rajzpályázat eredményhirdetésére is: a 4.b osztályos Budai Bence Barnabás rajza díszíti idén a […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-12-18 10:33:382019-12-18 10:33:38Éneklés a Karácsonyfa körül
Csodálatos lehetőséget kaptak dec.17-én a 4. osztályosok, mivel részt vehettek a „Mindenki karácsonya” rendezvényen a WestEndben. A Budapesti Operettszínház tagjai karácsonyi dallamokkal varázsolták el a résztvevő gyerekeket, majd a délután fénypontjaként sok szép ajándékot is átadtak nekik. Köszönet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak és Budapest Főváros Önkormányzatának!
Február 14-én rendezzük soron következő, immár 7. Jótékonysági Estünket, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt, adakozni és szórakozni vágyót! Idén a bevétel teljes összegét az alapítvány 15 éves oktatólakásának felújítására, valamint az iskolai folyosók és udvari járófelületek színes festésére, játékossá alakítására fordítjuk. Az Est programjáról: A műsorról az Áttűnések Improvizációs Színház gondoskodik, akik egy interaktív színházi […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-12-16 09:04:092019-12-16 09:04:09Jótékonysági Est 2020
A 2019-es szalagavató igazán rendhagyóra sikeredett. A klasszikus részletek (szalagtűzés, búcsúbeszédek, osztályprodukciók, keringő) mellett itt-ott szerepeltek benne dadaista elemek, s az egyes „kötelező” programpontok több helyen fel lettek cserélve. A műsort például azonnal a 12. osztályosok (valamint Schell Lívia, Szász Zsolt, Fazekas Bianka és Tapa Gergely) „spanyolországi sziesztájával” indítottunk. Ezután következhettek „csupán” a konferansziék (Sebestyén […]
Ez az év sem múlhat el „Csillagszóró” nélkül! Ahogy közeledik a karácsony, alsó tagozatos tanulóink lázasan várják már ezt az eseményt. Hiszen ilyenkor tudják megmutatni szüleiknek, rokonaiknak, osztálytársuknak és első sorban önmaguknak, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt fél év alatt. 19 versenyző palánta úszta át keresztbe a nagy medencét az általa kiválasztott úszásnemben. Legtöbben a […]
A jakutföldi cirkusz előadására a Fővárosi Nagycirkuszba 2019. december 4-én látogatott el a 2.a osztály. A különleges előadáshoz az adta az apropót, hogy az osztályba járó gyerekek közül az egyik kisfiú édesanyja jakutföldről származik. A Hófödte álom című gyönyörű előadás után a cirkuszművészekkel személyesen is találkozhattunk, közös fényképeket készítettünk.
Szakmai konferencia a Mozgásjavítóban. 2019. december 7-én a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a MAGYE Szomatopedagógiai Szakosztálya és a Szomatopedagógiai Műhely közös szervezésben szakmai konferenciát tartott intézményünkben „Együttműködésben a jövő!” – új szerepekben a szomatopedagógia címmel. A rendezvényre az ország egész területéről érkeztek az érdeklődő szakemberek, melynek központi témája idén […]
..és becsempészte ajándékait! Mire a kollégiumban reggel felébredtek a gyerekek, vagy beérkeztek az osztálytermekbe, már ott várta őket a sok-sok mikuláscsomag. ??
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-12-06 11:42:132019-12-06 11:42:13Nálunk is járt a Mikulás…
Nagy sikert aratott tegnap az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) alapítványa által működtetett ACF-Kód Teátrum „Ismeretlenek” című előadása (rendezte: Nagy L. Tamás) Az improvizációkon alapuló jeleneteket maguk a szereplők írták, és a fiatalok hétköznapjaiban előforduló virtuális kapcsolatok veszélyeiről, hibáiról szólnak. A 4 különböző, valóságos történeten alapuló eseménysorozatot fiatal diákok – gyerekszínészek – adták elő nagyon szórakoztató […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-12-06 10:17:462019-12-06 10:17:46„Ismeretlenek” a színházteremben
A Mexikói út 60., 63-64. és a Columbus utca 46. számú telkek által határolt területen zajlott le 1944. december 3-án a zuglói nyilasok egyik leghírhedtebb tette. Az itt működtetett, ekkor már több mint 3000 menekültnek helyet adó táborban történt vérengzésnek zsidó üldözöttek és sérült gyerekek is áldozatává váltak. A telken található Lajta-házban a világháború alatt […]
2019.12.03-a délutánján iskolánk énekkara és legtehetségesebb versmondói ellátogattak a VII. kerületi Idősek Otthonába. Az adventi várakozás időszakát szerették volna a gyerekek szebbé tenni, kis karácsonyi összeállításukkal. A szépkorúak meghatódva, nagy tapssal fogadták a műsort, és a végén saját készítésű ajándékkal lepték meg a gyermekeinket.
Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Szuper hír: A Játékkölcsönző tárháza sok-sok új játékkal gazdagodott, kicsik és nagyok részére egyaránt. ? ? December 9-én, hétfőn, 16:00-17:00 óra között újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban) A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik […]
Leendő tanulóink szüleinek 2020. január 14-én kedden tartunk nyílt napot. A program a következő: 8:30-tól tájékoztató a Színházteremben 9:15-10:55 óralátogatási lehetőség a jelenlegi 1. és 4. évfolyamon, az alábbiak szerint: 1.a: matematika, majd magyar óra 1.b: matematika, majd magyar óra 4.a: életvitel, majd matematika óra 4.b: magyar, majd ének óra Az órák látogatásához bejelentkezés szükséges […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-12-02 15:38:522019-12-02 15:38:52Általános iskolai nyílt nap
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-12-02 15:24:262019-12-03 09:37:18MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA – II. ÚSZÁS
Az Adventhez közeledve arra gondoltunk, hogy idén karácsonykor sem csak kapni szeretnénk, hanem adni is. Ebben az évben is egy fordított adventi naptárt fogunk elhelyezni a Zsibongóban, ahova várjuk az adományokat. Az idei évben a BMSZKi Dózsa György úti női éjjeli menedékhelyének adnánk az adományt, valamint a Csömöri Állatvédőknek juttatnánk el a felajánlásokat. Mi az […]
Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából szervezett vers- és prózamondó versenyen, mely fogyatékossággal élők és egészségesek számára került megrendezésre 2019-11-29-én, Marosi Bence 8.b osztályos tanuló vett részt iskolánkból. A Diák-és Vállalkozásfejlesztési Központ adott helyszínt a nívós eseménynek. Jelentkezni két kategóriában lehetett: 14 és 20 év között és felnőtt kategóriában (korhatár nélkül). A zsűri tagjai: Dévai Nagy […]
Microsoft Innovatív Iskola
A Microsoft Innovatív Iskola programjában 3. éve veszünk részt, intézményünk az egyik magyarországi Microsoft Schowcase School, emellett több pedagógusunk aktív a Microsoft innovatív tanárok csapatában. Ennek is köszönhető, hogy egyike lehettünk azoknak az intézményeknek, ahová december 12-én ellátogatott Anthony Salcito, a Microsoft oktatásért felelős alelnöke, Petronella Goel, a Microsoft oktatási üzletágának kelet-középeurópai igazgatója, illetve a […]
Téli kézműveskuckó
A Téli kézműveskuckó délutánon idén még több karácsonyi meglepetést készíthettek alsós tanulóink. Nyolc állomáson vártuk őket karácsonyi díszekkel, képeslappal, ajándéktasakkal és az elmaradhatatlan mézeskaláccsal. Sikerült egy igazi karácsonyi hangulatú, békés, tevékeny délutánt együtt töltenünk! Mindenki részvételét, segítségét köszönjük!
Karácsonyi képeslap
Idén is meghirdettük karácsonyi képeslap rajzoló versenyünket, melyre sok szép pályamunka érkezett. Nem is volt könnyű a döntés, de végük Budai Bence Barnabás 4. b osztályos tanuló került ki győztesen: idén az ő rajza díszíti a Mozgásjavító karácsonyi képeslapját. Szívből gratulálunk Bencének!
Éneklés a Karácsonyfa körül
Idén is összegyűltünk, gyerekek és felnőttek a Karácsonyfa körül, hogy egy közös énekléssel hangolódjunk a közelgő ünnepekre. Énekkarunk nagyon szép karácsonyi dalokkal készült, a kivilágított fa és a szikrázó csillagszórók pedig még ünnepibbé tették a hangulatot. Ekkor került sor a képeslap készítő rajzpályázat eredményhirdetésére is: a 4.b osztályos Budai Bence Barnabás rajza díszíti idén a […]
Mindenki Karácsonya
Csodálatos lehetőséget kaptak dec.17-én a 4. osztályosok, mivel részt vehettek a „Mindenki karácsonya” rendezvényen a WestEndben. A Budapesti Operettszínház tagjai karácsonyi dallamokkal varázsolták el a résztvevő gyerekeket, majd a délután fénypontjaként sok szép ajándékot is átadtak nekik. Köszönet a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak és Budapest Főváros Önkormányzatának!
Szalagavató – fotógaléria
Elkészült a szalagavató fotógalériája, amely ide kattintva elérhető: http://www.mozgasjavito.hu/2019/12/16/szalagavato-2019/ Jó nézegetést kívánunk!
Jótékonysági Est 2020
Február 14-én rendezzük soron következő, immár 7. Jótékonysági Estünket, melyre szeretettel várunk minden érdeklődőt, adakozni és szórakozni vágyót! Idén a bevétel teljes összegét az alapítvány 15 éves oktatólakásának felújítására, valamint az iskolai folyosók és udvari járófelületek színes festésére, játékossá alakítására fordítjuk. Az Est programjáról: A műsorról az Áttűnések Improvizációs Színház gondoskodik, akik egy interaktív színházi […]
Szalagavató
A 2019-es szalagavató igazán rendhagyóra sikeredett. A klasszikus részletek (szalagtűzés, búcsúbeszédek, osztályprodukciók, keringő) mellett itt-ott szerepeltek benne dadaista elemek, s az egyes „kötelező” programpontok több helyen fel lettek cserélve. A műsort például azonnal a 12. osztályosok (valamint Schell Lívia, Szász Zsolt, Fazekas Bianka és Tapa Gergely) „spanyolországi sziesztájával” indítottunk. Ezután következhettek „csupán” a konferansziék (Sebestyén […]
Csillagszóró úszóverseny 2019
Ez az év sem múlhat el „Csillagszóró” nélkül! Ahogy közeledik a karácsony, alsó tagozatos tanulóink lázasan várják már ezt az eseményt. Hiszen ilyenkor tudják megmutatni szüleiknek, rokonaiknak, osztálytársuknak és első sorban önmaguknak, hogy mennyit fejlődtek az elmúlt fél év alatt. 19 versenyző palánta úszta át keresztbe a nagy medencét az általa kiválasztott úszásnemben. Legtöbben a […]
Cirkuszban voltunk
A jakutföldi cirkusz előadására a Fővárosi Nagycirkuszba 2019. december 4-én látogatott el a 2.a osztály. A különleges előadáshoz az adta az apropót, hogy az osztályba járó gyerekek közül az egyik kisfiú édesanyja jakutföldről származik. A Hófödte álom című gyönyörű előadás után a cirkuszművészekkel személyesen is találkozhattunk, közös fényképeket készítettünk.
TÁRVA-VÁR 2019
Szakmai konferencia a Mozgásjavítóban. 2019. december 7-én a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, a MAGYE Szomatopedagógiai Szakosztálya és a Szomatopedagógiai Műhely közös szervezésben szakmai konferenciát tartott intézményünkben „Együttműködésben a jövő!” – új szerepekben a szomatopedagógia címmel. A rendezvényre az ország egész területéről érkeztek az érdeklődő szakemberek, melynek központi témája idén […]
Nálunk is járt a Mikulás…
..és becsempészte ajándékait! Mire a kollégiumban reggel felébredtek a gyerekek, vagy beérkeztek az osztálytermekbe, már ott várta őket a sok-sok mikuláscsomag. ??
„Ismeretlenek” a színházteremben
Nagy sikert aratott tegnap az AmCham (Amerikai Kereskedelmi Kamara) alapítványa által működtetett ACF-Kód Teátrum „Ismeretlenek” című előadása (rendezte: Nagy L. Tamás) Az improvizációkon alapuló jeleneteket maguk a szereplők írták, és a fiatalok hétköznapjaiban előforduló virtuális kapcsolatok veszélyeiről, hibáiról szólnak. A 4 különböző, valóságos történeten alapuló eseménysorozatot fiatal diákok – gyerekszínészek – adták elő nagyon szórakoztató […]
Holokauszt megemlékezés a Mozgásjavítóban
A Mexikói út 60., 63-64. és a Columbus utca 46. számú telkek által határolt területen zajlott le 1944. december 3-án a zuglói nyilasok egyik leghírhedtebb tette. Az itt működtetett, ekkor már több mint 3000 menekültnek helyet adó táborban történt vérengzésnek zsidó üldözöttek és sérült gyerekek is áldozatává váltak. A telken található Lajta-házban a világháború alatt […]
Ünnepséget adtunk az Idősek Otthonában
2019.12.03-a délutánján iskolánk énekkara és legtehetségesebb versmondói ellátogattak a VII. kerületi Idősek Otthonába. Az adventi várakozás időszakát szerették volna a gyerekek szebbé tenni, kis karácsonyi összeállításukkal. A szépkorúak meghatódva, nagy tapssal fogadták a műsort, és a végén saját készítésű ajándékkal lepték meg a gyermekeinket.
Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző
Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Szuper hír: A Játékkölcsönző tárháza sok-sok új játékkal gazdagodott, kicsik és nagyok részére egyaránt. ? ? December 9-én, hétfőn, 16:00-17:00 óra között újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban) A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik […]
Általános iskolai nyílt nap
Leendő tanulóink szüleinek 2020. január 14-én kedden tartunk nyílt napot. A program a következő: 8:30-tól tájékoztató a Színházteremben 9:15-10:55 óralátogatási lehetőség a jelenlegi 1. és 4. évfolyamon, az alábbiak szerint: 1.a: matematika, majd magyar óra 1.b: matematika, majd magyar óra 4.a: életvitel, majd matematika óra 4.b: magyar, majd ének óra Az órák látogatásához bejelentkezés szükséges […]
MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA – II. ÚSZÁS
A nevezési lap ide kattintva letölthető.
Fordított advent
Az Adventhez közeledve arra gondoltunk, hogy idén karácsonykor sem csak kapni szeretnénk, hanem adni is. Ebben az évben is egy fordított adventi naptárt fogunk elhelyezni a Zsibongóban, ahova várjuk az adományokat. Az idei évben a BMSZKi Dózsa György úti női éjjeli menedékhelyének adnánk az adományt, valamint a Csömöri Állatvédőknek juttatnánk el a felajánlásokat. Mi az […]
Versmondásban verhetetlenek vagyunk