2018. november 9 – 10 között az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében ötödik alkalommal rendezték meg az Országos CP Kongresszust, melynek idei alcíme „CP-vel az iskolapadban” Az idei konferencia fő témája az iskolakezdés, kisiskolás kor, amikor kiemelt jelentőséget kap a gyermek pozicionálása, az iskolapad, íróasztal adaptálása, a felsővégtagi-funkciók fejlesztése és szükség esetén speciális segédeszközök vagy az írást helyettesítő […]
Eljött a november, és így iskolai hagyományainkhoz híven az Alsós szavalóverseny napja is, 11.09. délutánján. Az elsősöktől a negyedikesekig minden jelentkező lurkó a megadott témában hozott nekünk, a drukkolótábornak kedves, humoros, apuról, anyuról nagyikról, tesókról szóló verseket a színházterembe. Néha nevettünk, néha tán a könnyünk is kicsordult – leginkább az anyukáknak -, s közben talán […]
Az alábbiakban olvasható a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület meghívója a tisztújító közgyűlésre, amely egyúttal tájékoztat az Elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó jelölések leadásának módjáról is.
2018. november 16-án pénteken, 8:00-15:00 óráig nyílt napot és munkatársi fogadóórát tartunk az általános iskolában, a már hozzánk beíratott tanulók szülei részére. Várjuk Önöket, hogy végigélhessék a tanórákat gyermekükkel, és megnézhessék, hogyan és mennyit „dolgozik” egy könnyebb pénteki napon. Órát látogatni 8:00-tól 13:00 óráig van lehetőség, utána 15:00 óráig a kollégák fogadóórát tartanak. Szeretnénk kérni, […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Szily Krisztinahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngSzily Krisztina2018-11-10 13:48:222018-11-10 13:48:22Nyílt nap az általános iskolában
Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a 2018. december 1-jén 9 órakor kezdődő Tárva Vár programunkra. Ez az év különösen fontos nekünk, hiszen intézményünk 2018 decemberében ünnepli fennállásának 115 éves évfordulóját. A 115 éves évforduló alkalmából megemlékezünk az intézmény alapításáról, emellett kiemelt figyelmet szentelünk a jelennek és a jövőnek egyaránt. Természetesen idén is alkalom nyílik arra, […]
CP Kongresszus 2018
2018. november 9 – 10 között az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében ötödik alkalommal rendezték meg az Országos CP Kongresszust, melynek idei alcíme „CP-vel az iskolapadban” Az idei konferencia fő témája az iskolakezdés, kisiskolás kor, amikor kiemelt jelentőséget kap a gyermek pozicionálása, az iskolapad, íróasztal adaptálása, a felsővégtagi-funkciók fejlesztése és szükség esetén speciális segédeszközök vagy az írást helyettesítő […]
Alsós szavalóverseny
Eljött a november, és így iskolai hagyományainkhoz híven az Alsós szavalóverseny napja is, 11.09. délutánján. Az elsősöktől a negyedikesekig minden jelentkező lurkó a megadott témában hozott nekünk, a drukkolótábornak kedves, humoros, apuról, anyuról nagyikról, tesókról szóló verseket a színházterembe. Néha nevettünk, néha tán a könnyünk is kicsordult – leginkább az anyukáknak -, s közben talán […]
Meghívó – MDSE Tisztújító Közgyűlés
Az alábbiakban olvasható a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület meghívója a tisztújító közgyűlésre, amely egyúttal tájékoztat az Elnökség és a Felügyelő Bizottság tagjaira vonatkozó jelölések leadásának módjáról is.
Nyílt nap az általános iskolában
2018. november 16-án pénteken, 8:00-15:00 óráig nyílt napot és munkatársi fogadóórát tartunk az általános iskolában, a már hozzánk beíratott tanulók szülei részére. Várjuk Önöket, hogy végigélhessék a tanórákat gyermekükkel, és megnézhessék, hogyan és mennyit „dolgozik” egy könnyebb pénteki napon. Órát látogatni 8:00-tól 13:00 óráig van lehetőség, utána 15:00 óráig a kollégák fogadóórát tartanak. Szeretnénk kérni, […]
TÁRVA VÁR, december 1.