A Közép-kelet-európai országok paralimpiai bizottságainak összefogása nagy hangsúlyt kíván szentelni az utánpótlás építésének. Ennek az együttműködésnek az egyik első állomása volt Szlovákiában, Privigyében az International Youth Camp, ahová 23 évnél fiatalabb boccia és asztalitenisz versenyzőket vártak egy közös edzőtáborozásra. A Magyar Paralimpiai Bizottságtól meghívást kapott két MDSE játékos: Nagy Vivien és Kalános Róbert (BC2 kategória). […]
Július 17. és 20. között tartottuk az angol tábort Verőcén. A tábor fókuszában az angol nyelv állt, csupa olyan gyerek jelentkezett, aki szereti az angolt mint tantárgyat, és szeret angol dolgokkal foglalkozni. Számos vidám, szórakoztató, nem szokványos feladatot készítettünk elő. A legsikeresebb két Kahoot feladat volt, amit mindenkinek tableten vagy okos telefonon kellett megoldani. A […]
Ezen a nyáron az első táborozásunk ViziVándorosként 2018.07.25-29. között zajlott. A Vízivándor program létrehozásakor a MKKSZ (Magyar Kajak – Kenu Szövetség) és Magyarország Kormánya azt tűzte ki célul, hogy a diákoknak élményteli és tartalmas vízi programot hozzon létre. Ez jó lehetőség, hogy a fiatal generációval a vízitúrázás által megismertessük Magyarország gyönyörű tájait és folyóvizeit, ezáltal […]
Az Országos Diákfilmszemlén a „3 tipp” című filmünk különdíjat nyert (A legjobb fekete humorú film), nyereménye rengeteg könyv és CD. A film itt megtekinthető: https://youtu.be/cRXPiWYRg7A Az „Utópiák” című kisfilm pedig elhozta a FŐDÍJAT (100 ezer Ft díjazással), és ezzel egymás után harmadszor is a Mozgásjavító filmes csapatáé lett a fődíj ezen a fesztiválon. Az „Utópiák” […]
Augusztus 21-24. között tartottuk ÁllatoZoo napközis táborunkat alsó tagozatos gyerekeknek. A tábor során a résztvevő gyerekek játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg jobban az állatvilággal. A sok izgalmas játék és feladat mellett terápiás kutyák jártak nálunk, így egy állatasszisztált foglalkozás keretein belül sokat tanulhattunk a felelős állattartásról, valamint az Állatkertbe is ellátogattunk. A gyerekeknek és a […]
Szlovák edzőtábor

Angol tábor 2018

VíziVándor tábor
Ezen a nyáron az első táborozásunk ViziVándorosként 2018.07.25-29. között zajlott. A Vízivándor program létrehozásakor a MKKSZ (Magyar Kajak – Kenu Szövetség) és Magyarország Kormánya azt tűzte ki célul, hogy a diákoknak élményteli és tartalmas vízi programot hozzon létre. Ez jó lehetőség, hogy a fiatal generációval a vízitúrázás által megismertessük Magyarország gyönyörű tájait és folyóvizeit, ezáltal […]
Új tanév, új filmdíjak!
Az Országos Diákfilmszemlén a „3 tipp” című filmünk különdíjat nyert (A legjobb fekete humorú film), nyereménye rengeteg könyv és CD. A film itt megtekinthető: https://youtu.be/cRXPiWYRg7A Az „Utópiák” című kisfilm pedig elhozta a FŐDÍJAT (100 ezer Ft díjazással), és ezzel egymás után harmadszor is a Mozgásjavító filmes csapatáé lett a fődíj ezen a fesztiválon. Az „Utópiák” […]
ÁllatoZoo tábor