Nagy büszkeséggel adjuk hírül, hogy 2022. június 7-én Nagyné Fatalin Andrea, az általános iskolai intézményegység-vezetőnk kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a Miniszter Elismerő Oklevelében részesült!
2022. június 7-én iskolánk énekkarának néhány tanulója, valamint vers-és prózamondóink egy kellemes délutánt szereztek a Peterdy utcai Idősek Otthona lakóinak. A szépkorú hölgyek és urak nagy szeretettel fogadták tanulóinkat.
A magyar válogatott szombati mérkőzésére csak 14 év alatti gyermekek és kísérőik léphettek be, de a kilátogató 12 mozgásjavítós diák biztosan nem bánta ezt, mert a Nemzeti Összetartozás Napján hatalmas meglepetésre 60 év után sikerült legyőzni az angolokat!
Örömmel adunk hírt arról, hogy Budapest Főváros Önkormányzata által meghírdetett ösztöndíjprogramban, – amely a “TRAMBULIN Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj” nevet viseli – Nagy Milán pályázata az idei évben is eredményes lett!
A Mozgásjavító Diák Sportegyesület Boccia szakosztálya 4 fő sportolóval képviseltette magát a második LÁSS MINKET ÉS SUHANJ VELÜNK Integrációs sportnapon, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.
Május 27-én iskolánk 5.a osztályos tanulói részt vettek az „Ösvényeinken: Veled” című programsorozat keretei között megrendezett Parasport bemutatón a Millennium Házánál.
Bán Évát 1990-ben köszönthettük a Mozgásjavító EGYMI tantestületének tagjaként, aki azóta is töretlen elszántsággal és profizmussal csiszolgatja iskolánkban a mozgáskorlátozott diákok angol nyelvtudását.
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Hörnyék Franciskahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngHörnyék Franciska2022-05-31 15:04:082022-05-31 15:08:47Kolléganőnk Eötvös József-Díjat kapott
Örömmel adunk hírt arról, hogy a Dunántúli Speciális Függetlenfilm Szemlén a Vírusírtók című
film harmadik helyezést ért el!
Gratulálunk az alkotóknak!
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Hörnyék Franciskahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngHörnyék Franciska2022-05-30 11:23:232022-05-30 11:23:23Ismét egy filmes siker
Dimenziók 2022 – Gyógypedagógia újra gondolva, avagy szemléletváltás egy világjárványt követően címmel jelenléti konferencia megszervezésére került sor 2022. május 11-én a Mozgásjavító EGYMI-ben.
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Hörnyék Franciskahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngHörnyék Franciska2022-05-19 13:27:422022-05-30 13:47:12Madarak és fák napja
Várunk mindenkit szeretettel a Margitszigeti Atlétikai Centrumban május 28-án a második LÁSS MINKET ÉS SUHANJ VELÜNK Integrációs sportnapon, melyhez intézményünk, a Mozgásjavító EGYMI is csatlakozott.
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Hörnyék Franciskahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngHörnyék Franciska2022-05-02 17:03:562022-05-18 17:10:05Fenntarthatósági Témahéten az 1.b osztály
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Hörnyék Franciskahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngHörnyék Franciska2022-04-28 16:54:302022-05-18 17:03:23Fenntarthatósági Témahéten a 3.b osztály
Zenei ösvényeinken
Június 9-én este iskolánk énekkarának nagy örömben lehetett része.
Miniszter Elismerő Oklevele elismerés
Nagy büszkeséggel adjuk hírül, hogy 2022. június 7-én Nagyné Fatalin Andrea, az általános iskolai intézményegység-vezetőnk kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként a Miniszter Elismerő Oklevelében részesült!
Műsor a szépkorúaknak
2022. június 7-én iskolánk énekkarának néhány tanulója, valamint vers-és prózamondóink egy kellemes délutánt szereztek a Peterdy utcai Idősek Otthona lakóinak. A szépkorú hölgyek és urak nagy szeretettel fogadták tanulóinkat.
Magyar-angol mérkőzésen jártunk
A magyar válogatott szombati mérkőzésére csak 14 év alatti gyermekek és kísérőik léphettek be, de a kilátogató 12 mozgásjavítós diák biztosan nem bánta ezt, mert a Nemzeti Összetartozás Napján hatalmas meglepetésre 60 év után sikerült legyőzni az angolokat!
„Trambulin” Tehetséggondozó Ösztöndíjpályázat
Örömmel adunk hírt arról, hogy Budapest Főváros Önkormányzata által meghírdetett ösztöndíjprogramban, – amely a “TRAMBULIN Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj” nevet viseli – Nagy Milán pályázata az idei évben is eredményes lett!
Integrációs Sportnap a Margitszigeten
A Mozgásjavító Diák Sportegyesület Boccia szakosztálya 4 fő sportolóval képviseltette magát a második LÁSS MINKET ÉS SUHANJ VELÜNK Integrációs sportnapon, a Margitszigeti Atlétikai Centrumban.
„Ösvényeinken: Veled” programsorozat
Május 27-én iskolánk 5.a osztályos tanulói részt vettek az „Ösvényeinken: Veled” című programsorozat keretei között megrendezett Parasport bemutatón a Millennium Házánál.
Kolléganőnk Eötvös József-Díjat kapott
Bán Évát 1990-ben köszönthettük a Mozgásjavító EGYMI tantestületének tagjaként, aki azóta is töretlen elszántsággal és profizmussal csiszolgatja iskolánkban a mozgáskorlátozott diákok angol nyelvtudását.
Ismét egy filmes siker
Örömmel adunk hírt arról, hogy a Dunántúli Speciális Függetlenfilm Szemlén a Vírusírtók című
film harmadik helyezést ért el!
Gratulálunk az alkotóknak!
Tavaszi AlaCool-túra program
A tavaszi AlaCool-túra program keretein belül az integrációban tanuló általános iskolás diákjainkkal az állatkertbe látogattunk el.
Ösvényeinken: Veled – Kiállítás
2022. februártól izgalmas projektben vett részt a Mozgásjavító, melyben partnereink a MOME (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) és a Millenium Háza volt.
Dimenziók 2022
Dimenziók 2022 – Gyógypedagógia újra gondolva, avagy szemléletváltás egy világjárványt követően címmel jelenléti konferencia megszervezésére került sor 2022. május 11-én a Mozgásjavító EGYMI-ben.
Madarak és fák napja
Hagyományainkhoz hűen a Madarak és fák napja alkalmából idén is vetélkedőt szerveztünk alsó tagozatos tanulóink számára.
LÁSS MINKET ÉS SUHANJ VELÜNK – Integrációs Sportnap Budapesten
Várunk mindenkit szeretettel a Margitszigeti Atlétikai Centrumban május 28-án a második LÁSS MINKET ÉS SUHANJ VELÜNK Integrációs sportnapon, melyhez intézményünk, a Mozgásjavító EGYMI is csatlakozott.
LEP Bábszínház a Mozgásjavítóban
Jól indult a hét! A mai napon a Lázár Ervin Program keretében a Maszk Bábszínpad Mátyás király bolondos bolondja marionett előadását nézhettük meg.
„Gyermeksorsok” fotókiállítás
2022. május 10-én az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára és a Mozgásjavító EGYMI megnyitotta Gyermeksorsok c. fotókiállítását.
Kollégiumi búcsúztató 2022
Április 28-án, délután tartottuk meg a kollégiumi búcsúztatónkat, melynek keretében elköszöntünk a kollégiumi végzős diákoktól.
Rekreálódtunk 2022-ben is
Ahogy iskolánk nevében is benne van, „Mozgásjavító” és bízunk benne, hogy nem csak a diákjaink számára.
Fenntarthatósági Témahéten az 1.b osztály
A Fenntarthatósági témahéten az 1.b osztály a tavak élővilágával foglalkozott.
Fenntarthatósági Témahéten a 3.b osztály
A 3. b osztály a Fenntarthatósági Témahéten már az első napon „belemerült” a víz világába.