Október elején egy egész hétig a zenével foglalkoztunk az Óvodában. Hétfőn a Hubay Zeneiskola zenetanárai hangszerbemutató koncertet tartottak óvodásainknak. Megismerkedtünk a gitárral, hegedűvel, brácsával és több fúvós hangszerrel is. Az ismert dalokat együtt énekeltük. Kedden a világ más országainak zenéivel, hangszereivel ismerkedtünk meg és hangosan doboltunk. Szerdán magyar népdalokat énekeltünk és népi játékokat játszottunk. Pénteken […]
Iskolánk az idén is csatlakozott a CodeWeek programjaihoz, melynek rendezvényei Európában 2019.október 5-20-ig tartanak. Nagy örömünkre a Meet and Code pályázatán 2 Tello EDU drónhoz jutottunk, így nagyon érdekes programot tudunk megvalósítani a kódolás/programozás jegyében. A drónok segítségével egy 3D-s pályán kell végigjutni, ahol igazi kihívásokkal találkoznak a kódolni vágyók. Programunkra a nyagyobb felsősöket és […]
Október 15-én az 5.b osztállyal ellátogattunk a Füvészkertbe. Ezen a szép „nyári napon” végigsétáltunk azokon a helyeken, ahol a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek élték gyerekéveiket. Újdonság Nemecsek szobra, amely a Viktória- Házban található. A gyerekek nagy élménnyel tértek vissza.
Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Új helyszínen várjuk a kölcsönözni vágyókat: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban) Október 21-én, hétfőn, 16:00-17:30 újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00vinzolhttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngvinzol2019-10-11 09:10:302019-10-11 09:10:30Alsós szavaló verseny
Zene világnapja az Óvodában
Október elején egy egész hétig a zenével foglalkoztunk az Óvodában. Hétfőn a Hubay Zeneiskola zenetanárai hangszerbemutató koncertet tartottak óvodásainknak. Megismerkedtünk a gitárral, hegedűvel, brácsával és több fúvós hangszerrel is. Az ismert dalokat együtt énekeltük. Kedden a világ más országainak zenéivel, hangszereivel ismerkedtünk meg és hangosan doboltunk. Szerdán magyar népdalokat énekeltünk és népi játékokat játszottunk. Pénteken […]
„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj…”
Iskolánk az idén is csatlakozott a CodeWeek programjaihoz, melynek rendezvényei Európában 2019.október 5-20-ig tartanak. Nagy örömünkre a Meet and Code pályázatán 2 Tello EDU drónhoz jutottunk, így nagyon érdekes programot tudunk megvalósítani a kódolás/programozás jegyében. A drónok segítségével egy 3D-s pályán kell végigjutni, ahol igazi kihívásokkal találkoznak a kódolni vágyók. Programunkra a nyagyobb felsősöket és […]
A Füvészkertben jártunk
Október 15-én az 5.b osztállyal ellátogattunk a Füvészkertbe. Ezen a szép „nyári napon” végigsétáltunk azokon a helyeken, ahol a Pál utcai fiúk és a Vörösingesek élték gyerekéveiket. Újdonság Nemecsek szobra, amely a Viktória- Házban található. A gyerekek nagy élménnyel tértek vissza.
Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző
Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Új helyszínen várjuk a kölcsönözni vágyókat: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban) Október 21-én, hétfőn, 16:00-17:30 újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy […]
Alsós szavaló verseny
Újra szeretettel hívunk benneteket iskolai háziversenyünkre!