Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium
OM azonosító: 038425
Az integrációban tanuló általános iskolás diákjaink programja idén ősszel egy igazán mesés kalandtúra volt.
2024. november 14-én ismét megrendezésre került az MVM Élménynap, melyre 38 kisdiákunkat várták a Millenárisra.
Az MDSE Boccia szakosztály öt játékosa vett részt az országos bajnokságon.
November 12-én az iskolánkban egy jóhangulatú fenntarthatósági szakmai délutánt tartottunk, amelyen Zugló valamennyi gyógypedagógiai intézménye képviseltette magát.
Idén október 22-én emlékeztünk meg az 1956-os eseményekről.
Az Állatok Világnapja alkalmából indított adománygyűjtés során iskolánk diákjai, szüleik és a kollégák igazán szép mennyiségű tárgyi adományt hoztak be intézményünkbe.
A Kollégium Halloween ünnepére 2024. október 24.-én került sor.
Színes eseményekkel, sok jókedvvel és számtalan rémisztő, de egyben vicces programmal készültünk az eseményre, amin a kollégium apraja-nagyja részt vett.
November első hetében Halloween projekthetet tartottunk a Mozgásjavító Fejlesztő Nevelést-Oktatást végző Iskola Intézményegységében.
Remélem, a tavaszi kurzusba is bekerülök!
A fotókat Melczer Zsolt és én készítettem.






Október 25-én ünnepélyes, de mégis baráti hangulatban került sor a felújított és kibővített óvodai intézményegységünk átadására.
A Mozgásjavító Diák Sport Egyesület két tagja, Balajti Péter és Rácz Patrik Ábel október 22-én indult útnak Bahreinbe, hogy a magyar csapat tagjaként paraúszásban képviselje hazánkat a Gymnasiade multisport eseményen.
Október 25. egy igazán sűrű és ünnepélyes nap volt intézményünk életében, hiszen megrendeztük a 13. Tárva Vár Konferenciát, Szűcs Sándor képeiből megnyitottuk a „Ne Parázz!!! 2024” fotókiállítást, valamit ezen a napon került sor a felújított és kibővített óvodai intézményegységünk átadására is.
Az integrációban tanuló középiskolás diákjaink a Cool-túra program keretein belül most a 3D nyomtatással ismerkedhettek meg.
Az őszi munkálatok során új, 60 cm magas, kerekesszékes tanulóink számára is kényelmes magaságyásokat készítettünk, amelyeket fűszernövények, virágok és kiskerti növények termesztésére használunk.

Október 12-én iskolánk lelkes tanulóival, a hagyományokhoz híven részt vettünk a Spar Maratonfesztivál futóversenyén.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégiumba pályázatot hirdet utazó szomatopedagógus munkakör betöltésére.
A jogviszony időtartama: határozott idejű jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: mozgáskorlátozott gyerekek komplex fejlesztése, a befogadó intézmények, érintett családok támogatása utazótanári szolgáltatás keretében Budapest területén.
Pályázati feltételek:
- felsőfokú végzettség, szomatopedagógia szakos gyógypedagógus
- büntetlen előélet
- magyar állampolgárság
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- végzettséget igazoló okirat(ok) másolata
- önéletrajz
- erkölcsi bizonyítvány
A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton Locsmándi Alajos intézményvezető részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Locsmándi Alajos nyújt, a +36-1-251-6900/110-es telefonszámon.
Az Aranybányában kezdtük múzeumi sétánkat múzeumpedagógusi vezetéssel, ahol az aranyról tudtunk meg érdekességeket, Magyarország aranybányáit láthattuk egy óriási térképen.
Igazi őszi kirándulásban volt részünk az első iskolai kirándulásunkon: a nyirkos, ködös idő ellenére a hangulatunk napsugaras volt ezen a szerdai napon.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégiumba pályázatot hirdet kollégiumi gyógypedagógiai asszisztens munkakör betöltésére.
A jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő
A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: mozgáskorlátozott gyermekek, fiatalok kollégiumi ellátása, gondozása. A munkaidő beosztása elsősorban hétfőtől csütörtökig történik. Munkatársaink gyógypedagógiai és kollégiumi pótlékban, utazási kedvezményben részesülnek és pedagógusigazolványt is kapnak. A feladat ellátása két műszakban történik.
Pályázati feltételek:
- gyógypedagógiai asszisztensi végzettség
- büntetlen előélet, magyar állampolgárság
A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton Locsmándi Alajos intézményvezető részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Locsmándi Alajos nyújt, a +36-1-251-6900/110-es telefonszámon.
A Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium és a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete Szomatopedagógiai Szakosztály közös műhelykonferenciája
Az ősz beköszöntével a hűvös, esős idő is megérkezett.
2024. október 2-án Pákozdon járt a 9.A osztály!
Az őszi időjárás egyre változékonyabb, de tagozatunkon a jókedv töretlen. A héten jeles napokat tartottunk.
Az október esővel indult, a 6.b számára pedig kirándulással, mégsem áztunk el.
2024. szeptember 21-én lelkes érdeklődők látogatták meg iskolánk épületeit a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű – európai kezdeményezésű – rendezvény alkalmából.
Szeptember 26-án került sor a kollégium hagyományos szüreti mulatságára, amely egyben az itt lakók tanév-indító bulija is.
Nagy örömmel adjuk hírül, hogy megérkezett a BYD ATTO 3 Comfort 5 ajtós elektromos meghajtású személygépjármű, melyet a Zsótér Pál Alapítvány vásárolt meg intézményünk mozgáskorlátozott diákjainak szállítására és ügyintézési feladatainak ellátására.
A 6.a osztály 2024.09.26-án tartalmas kiránduláson vett részt. Egy teljes napot igénylő utunk első állomása Agárdon a Gárdonyi Emlékház volt.
2024.09.25-én az 1/2.a és az 1/2.b visszarepült a múltba, mivel a Skanzenban töltöttünk egy feledhetetlen napot. Mint mindig az égiek megint velünk voltak, mert csodás időnk volt.
Szeptember 18-án, szép napsütéses reggelen indultunk a 7.b osztállyal Győrbe kirándulni.
Szeptember 19-én immár harmadik alkalommal került megrendezésre a “Ne Parázz!!!” Tanévnyitó Sportnap a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben.
Örömmel adjuk hírül, hogy Hörnyékné Simák Andrea kolléganőnket Fehér Anna Nővér Gyógypedagógiai-díj elismerésre terjesztették fel, gyógypedagógiai asszisztens kategóriában.
Az MDSE Boccia csapata hét fő versenyzővel vett részt a Slovak Ability Games-en. Négy országból érkeztek atléták: Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország sportolói vettek részt a játékokon. Országunkat a Mozgásjavító DSE boccia sportolói képviselték.
2024. szeptember 13-án elindult a Mozgásjavítóból az SHF egy kis csapata, 4 tanuló 4 gyógypedagógus kíséretében, természetesen az egységes mezünkben.
Negyed százada, hogy keresi, kutatja, segíti, támogatja, lehetőséget biztosít az utánpótlás korú, különböző fogyatékkal élő diákoknak, hogy országos szinten meghirdetett parasport versenyeken vegyenek részt.
Augusztus utolsó hétvégéjén szerveztük a gólyatábort a 9.A osztály tanulóinak, az új diákoknak a gimnáziumunkban. Szombaton a 9. osztályosok megismerkedtek egymással, vasárnap a 10.B diákjai avatták fel az új gimnazistákat. A játékos és nagyon vicces feladatokat remekül megoldották, majd letették az osztályesküt, így mindannyian elkezdhetik középiskolai életüket a gimiben.
Idén 32. alkalommal került megrendezésre 2024. szeptember 10- én a „Sérült Gyermekek Napja” a Fővárosi Állat- és Növénykertben az ÉFOÉSZ és a Budapesti Állatkert közös szervezésében.
2024 szeptember 19-én, immár harmadik alkalommal rendezzük meg iskolánkban a „Ne Parázz!” Tanévnyitó Sportnapot látássérült és mozgáskorlátozott gyermekek részére!
A szervezők: Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Zsótér Pál Alapítvány, Magyar Paralimpiai Bizottság, FODISZ, Paraktív Alapítvány
– kiváló, tapasztalt szakemberek vezetésével bemutatni olyan sportágakat, amelyek fogyatékos diákok számára is a rendszeres mozgás/sportolás lehetőségét biztosítják,
– kedvcsináló a mozgásra, akár egyéni, akár csapatsportokban
– olyan sportágakat bemutatni, amelyekben a szabadidősporton túl, a versenyzési lehetőség is elérhető
– kapcsolatépítési lehetőségeket biztosítani családok, intézmények, sportszervezetek között
– megünnepelni a párizsi paralimpia résztvevőit a friss paralimpai érmeseinket
– szakemberek számára olyan szervezeteket bemutatni, akiket érdemes keresni sport-ügyben
– közösen, jó hangulatban eltölteni egy sportos napot
Időpont: 2024. szeptember 19., csütörtök, 10:30-16:00 óra
Helyszín: Mozgásjavító EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium (1145 Budapest, Mexikói út 59-60.)
A sportnapunk jeles képviselői a Mozgásjavító EGYMI korábbi diákjai: Kiss Péter Pál paralimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakos, Nagy Vivien Európa-bajnoki bronzérmes, világkupa győztes boccia versenyző, és Száraz Evelin paralimpikon, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnok paraúszó.
-
A regisztráció során vegyék figyelembe, hogy a helyszínen több média készíthet fotó és videó dokumentációt, amely több felületen meg fog jelenni. A regisztrációval mindenki vállalja, hogy fotókon, videókon szerepelhet, és ezek különböző médiacsatornákon megjelenhetnek!
-
Az intézményi szinten regisztrálókat arra kérjük, hogy „fotózhatósági” engedélyt szerezzenek be a szülőktől, vagy az intézményvezető vállalja a felelősséget a diákok médiamegjelenéséért. Ezt a regisztrációkor mindenképpen el kell fogadni!
Jelentkezési határidő: 2024. 09. 14. 24 óra
Az esemény megvalósulását a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára 1,5 millió forinttal támogatja a Több, mint Sport! – élmény- és szabadidősport eszközvásárlási és eseménytámogatási program keretében.
Köszönjük!
Ha azt mondom, tudomány, mi jut az eszedbe? Őszes hajú, szemüveges bácsik, akik számokat és betűket írogatnak? Tévedsz!
A 2024/25. tanév első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő).
2024. szeptember 1-jén (vasárnap), a tanulók fogadásának napján közös szülői értekezletet tartunk 14:30-kor. Ezt követően az osztályfőnökök fogadják majd a szülőket (a tanévkezdéshez szükséges adminisztrációt ezen a napon 18.00 óráig tehetik meg). A beérkezés napján nem lesz szállítószolgálat (betegszállító)! Ezen a napon a gyerekek fogadása 14.00 órakor kezdődik!
Az óvodában 2024. szeptember 2-án fogadjuk a gyerekeket.
Akik az étkezést 2024. szeptember 1-jén rendelik meg, azok számára leghamarabb szeptember 4-től tudja az ÉSZGSZ biztosítani az étkezést. Kérjük, olvassa el az étkezéssel kapcsolatos információkat, amelyek elérhetők honlapunkon: https://www.mozgasjavito.hu/2024/04/24/szuloi-tajekoztato-az-etkezesrol/
2024. augusztus 13-án az Eiffel Műhelyházban rendezték meg a paralimpikonok eskütételét. Egy nagyon szép, gazdag és méltó ünnepi keretet adva az említett programnak, díjak átadására is sor került.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégiumba pályázatot hirdet ápoló munkakör betöltésére.
A jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony
Foglalkoztatás jellege: félállás
A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:
- mozgáskorlátozott gyerekek, fiatalok egészségügyi ellátása az óvodában
Pályázati feltételek:
- középfokű végzettség, egészségügyi szakképesítés
- büntetlen előélet
- magyar állampolgárság
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
- önéletrajz
- erkölcsi bizonyítvány
A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton Locsmándi Alajos intézményvezető részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Locsmándi Alajos nyújt, a +36-1-251-6900/110-es telefonszámon.
A Scitec Nutrition 5 millió forinttal támogatta intézményünket, melyet jótékony márkanagykövetük, Szmereka László adott át. Az összegből különféle terápiás eszközöket vásároltunk, amelyek nagy segítséget nyújtanak a diákok mindennapi tevékenységei során, elősegítve fejlődésüket és rehabilitációjukat.
A Zsótér Pál Alapítvány tréninglakás programja tavasszal mindig nagy népszerűségnek örvend, az idén meghirdetett 4 hétvégére ismét szép számban pályáztak a diákok.
Gyönyörű napsütésben, énekkel, tánccal, verssel, sok-sok dicsérettel és ösztöndíjak, elismerések átadásával búcsúztunk a 2023/24-es tanévtől múlt hét pénteken.
Eljött a nagy izgalommal várt hét! 2024.06.10-14-ig tartott a 4.a osztályosok erdei iskolai projekthete, melynek főhadiszállása idén iskolánk Bíbor apartmanja volt.
Százszor és ezerszer…szinte filmszerűen peregnek a szemem előtt a filmkockák és nem tudok betelni velük! Feltölt, Erőt ad!
Gergő nem csak az iskolapadban nyújt lehengerlő teljesítményt, de a Boccia sport egyik ifjú kiválósága is!
(A rendezvényen készült fotók a Nemzeti Sportügynökség oldaláról származnak.)
Az Országos Diákfilm Fesztiválon a „Kettő egy témára” című film elnyerte a „legjobb videoklip” elismerést.
A III. Dunántúli Speciális Filmszemlén a „Piri” és a „Három tipp a túlélésért” c. filmek 3. helyezést értek el.
Az idei osztálykirándulás igazi időutazás volt a 2.b osztály diákjai számára. A Szentendrén, festői környezetben látogatható falumúzeum Kisalföld tájegységén a cipósütés rejtelmeibe tekinthettünk bele.



A 10.A osztály egy tartalmas napot töltött el szerdán. Vonattal reggel Siófok felé vettük az irányt.
Messze már a PÉNZ7, de a kollégiumból most jutottunk el a Pénzmúzeumba.
A mályva apartman csapata egy szép napos délután ellátogatott az állatkertbe.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ a Mozgásjavító Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégiumba pályázatot hirdet gyógypedagógiai asszisztens munkakör betöltésére.
A jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony
Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő, részmunkaidő
A munkavégzés helye: 1145 Budapest, Mexikói út 59-60.
A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok: súlyos és halmozott fogyatékos gyerekek ellátása, gondozása az új intézményegységben, továbbá a gyógypedagógusok szakmai munkájának támogatása
Pályázati feltételek:
- pedagógiai/gyógypedagógiai asszisztensi végzettség
- büntetlen előélet
- magyar állampolgárság
A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:
- végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
- önéletrajz
A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Locsmándi Alajos nyújt a +36-1-251-6900/110-es telefonszámon.
A pályázatok benyújtásának módja: elektronikus úton Locsmándi Alajos intézményvezető részére a mozgasjavito@mozgasjavito.com e-mail címen keresztül
Május 23-án útra kelt a nagy csapat, hogy felderítsék a Mátrában rejlő kalandokat.
Vasárnap került megrendezésre a Boccia Országos Bajnokság második és egyben utolsó fordulója.
Az integrációban tanuló diákjaink a Magyar Zene Házában jártak.
Van két jó hírünk:
A PontVelem regisztrációs versenyben, az új csatlakozott intézményeknek meghirdetett kategória egyik győztese a mi iskolánk lett! Nyereményünk 50 000 Ft, melyet fenntarthatósági célú eszközökre, programokra költhetünk.
Elnyertük az Ökoiskola címet, ami annak a pedagógiai és intézményvezetési folyamatnak az elismerése, amelynek eredményeképpen tanulóik számára természetessé válik az egészség- és környezettudatos életmód, az igazságos társadalmi berendezkedés iránti igény, a globális és lokális kihívások iránti nyitottság, és aktívan tudnak tenni a felismert problémák megoldásáért.
Köszönjük mindenkinek – diákoknak, pedagógusoknak, szülőknek – az aktív részvételt ebben a témában.
Pizzaágyásunkat 2018-ban alakítottuk ki, azóta szépen elterjeszkedtek( vagy néha elmúltak) benne növénykék.
2024. május 17-én pályaorientációs napot tartottunk a Mozgásjavító EGYMI-ben.
Május 15-én a másodikosok egy mókás macskás rajzfilmet – Macskák a múzeumban címmel- nézhettek meg a Sugár Moziban a Shunt-ös Életek Alapítvány jóvoltából.
A Magyar Nemzeti Múzeumba már-már hazajárunk, immár ötödik alkalommal vettünk részt foglalkozáson.
2024.05.21-én felkerekedett a két első osztály, hogy életük első osztálykirándulását megtegye.
A pünkösdi hosszú hétvége nyolc MDSE úszónak egy különleges lehetőséggel kezdődött.
A 2024-2025-ös tanévre a Mozgásjavító EGYMI, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskola és Kollégium kollégiumába a jelentkezést az alábbi adatlap kitöltésével teheti meg gyermeke részére.
Benyújtási határidő 2024. június 15.
Kérjük, kitöltés előtt olvassa el a mellékelt tájékoztatókat is!
Ötven boccia játékos 11 egyesületből versenyzett a hétvégén Kecskeméten a Boccia Országos bajnokság első fordulójában.
Az idei XIV. kerületi rajzverseny a szokásoknak megfelelően zajlott. A zuglói gyerekek a saját iskolájukban rajzolhattak egy-egy meséről 2024. február 5-én. A legjobban sikerült alkotásokat még aznap be kellett küldeni a Dr. Mező Ferenc Általános Iskola tantárgyfelelősének zsűrizésre. Minden évfolyamról a legszebb 2-2 rajzot választott ki Dobos Réka néni, vizuális és környezetkultúra szakos tanár.
A zsűri a sok-sok iskola által beküldött legszebb alkotások közül választotta ki azokat, amelyeket ajándékkal és oklevéllel is jutalmazott.
A mi iskolánkból Zsákai Léna 1/1.a osztályos tanuló az 1-2. évfolyam kategóriában arany minősítést ért el, ő Vlagyimir Szutyejev A gomba alatt című meséjéhez készített rajzot.
Tóth Adrienn Heléna és Dancsó Márton Ferenc a 3-4. évfolyam kategóriában bronz minősítést értek el. A negyedikesek Fésűs Éva Ezüst hegedű című meséjéhez készítettek gyönyörű illusztrációt.
A verseny napján a résztvevő osztályokban az alsó tagozaton tanító gyógypedagógusok olvasták fel tanulóiknak a mesét, bátorították, biztatták a gyerekeket az alkotásra. A díjazott gyerekek tanárai Kovács Petra és Ursu Zsuzsanna.
Szívből gratulálunk az alkotó gyerekeknek és pedagógusaiknak!
Sárközi Judit
Az utolsó, azaz a harmadik napon az előzőekhez képest a könnyebb, sík déli-parti szakasz várt a csapatra, azonban ez bizonyult az eddigi leghosszabb távnak (Balatonmáriafürdő és Balatonakarattya között), a maga 78 km-ével, amit 8 diák és 5 felnőtt kísérő teljesített.
A második napon reggel mindenki az előző napi feladatokat és az esti beszélgetéseket kipihenve kelt fel, majd a reggeli és a gyors eligazítás után újult erővel vágtak neki a napnak.
Az első nap élményeit egy kedves vendégszerzőnk örökítette meg, aki egyenesen a helyszínről közvetít…
2024. május 3-án Radó Péter oktatáskutató, majd május 6-án Pál Feri atya is előadást tartott intézményünkben.
2016 óta minden évben megrendezésre kerül a Fenntarthatósági Témahét, melynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között.
A Közép-Pesti Tankerületi Központ pályázatot hirdet a Mozgásjavító EGYMI-ben található iskolai büfé üzemeltetésére.
Intézményünk belső pályázatokat hirdet magasabb vezetői feladatokra.
Április 25-én elérkeztünk a Mozgásjavító Kupa IV. és egyben az utolsó fordulójához.
10 bátor alsós kisdiák részvételével zajlott április 16-án délután a hagyományos Matematikai logikai verseny, melyen nem elsősorban a számolni tudás, hanem sokkal inkább a logikus gondolkodás, egy-egy jó ötlet, a megfigyelőképesség, a kombinatorikában való jártasság segítette a résztvevőket a versenyfeladatok megoldásában.
Versmondóink töretlenül gyűjtik be a megérdemelt elismerést elsősorban maguknak és általuk iskolánknak.
Április 19-én rendezte meg az Újpesti Óvoda, Általános Iskola, EGYMI 8. alkalommal a MA-SNI Budapesti Komplex Tanulmányi Verseny döntőjét 4 korcsoportban.
2024. április 24-én az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete, a Mozgásjavító EGYMI és a „Tégy egy lépést!” Alapítvány jelenléti szakmai konferenciát és egyesületi közgyűlést szervezett.
A fenntarthatósági témahét jegyében április 18-án a kollégium diákjaival ellátogattunk a rákospalotai Szemléletformáló és Újrahasználati Központba.
Az alábbiakban az Étkezési Szolgáltató Gazdasági Szervezet (ÉSZGSZ) tájékoztatóját olvashatják a 2024-25-ös tanévre szóló étkezés megrendelésével kapcsolatban, illetve megtalálják a megrendeléshez szüksége nyomtatványokat.
Befizetési napon a pénztár 7,30-09 óráig és 12,30-17 óráig tart nyitva!
A pénztár aktuális nyitvatartási rendje:
hétfőn és szerdán: 7.30 – 9.00 óráig és 12.30 – 16.00 óráig
minden páros hét pénteken: 7.30 – 9.00 óráig és 11.30 – 15.00 óráig
Étkezéssel kapcsolatos információk, étkezés lemondása Kiss Anna Máriánál:
kiss.anna@mozgasjavito.com, +36 20 610 6598
Étkezés lemondás: minden munkanap 9 óráig van lehetőség lemondani a következő munkanapi étkezését.
A vasárnap visszaérkező kollégisták vacsoráját a napok száma tartalmazza.
A Mozgásjavító Kupa rendezvényeire vagy egyéb rendezvények étkezését előre kell jelezni.
Étkezési befizetési határidők a 2024-2025-ös tanévre
Dokumentumok:
Általános tájékoztatás étkezés igénybevételéről
Kedvezményes étkezéssel kapcsolatos tájékoztató
Igénylőlap intézményi közétkeztetés megrendeléséhez
Adatlap diétás étkezés igényléséhez
Nyilatkozat ingyenes óvodai étkeztetés igénybevételéhez (6. sz. melléklet)
Nyilatkozat ingyenes vagy kedvezményes gyermekétkeztetés igénybevételéhez (8. sz. melléklet)
Az Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezet (ÉSZGSZ) honlapja itt található.
2024. május 10 – 12. között közel 30 mozgáskorlátozott fiatal minden erejüket és kitartásukat bevetve arra vállalkozik, hogy kerekesszékekkel, elektromos székekkel és handbikeokkal teljesítse az UltraBalaton 211 km-es távját!
Április 8-12. között az alsó tagozaton témahetet tartottunk az Olimpia jegyében.




2024. március 20-án a kollégiumban megünnepeltük a boldogság világnapját.
A tegnapi disszeminációs napunk keretében a KórházSuli egy 60 perces workshopot tartott az intézmény pedagógusainak „Tabuk nélkül a fiatalkori mentális zavarokról” címmel.
A franciaországi Nizzából érkeztek hozzánk kisgyermeknevelő hallgatók és tanáraik.
2024.03.26-án hat kisgyermeknevelő hallgató és kettő kisérőtanár látogatta meg a Mozgásjavító EGYMI-t. A vendégek a Franciaországi Nizza városából, a HÉTIS nevű felsőoktatási intézményből érkeztek hozzánk. A HÉTIS Főiskola, kisgyermeknevelő alapszakon képez szakembereket. Az alapképzés elvégzése után a hallgatóknak lehetőségük van még szakirányú továbbképzésekre is pl. sérült gyermekek nevelése-oktatása szakirányon.
Az idelátogató hallgatók a Magyarországi 0-7 éves korosztály nevelési -oktatási rendszere iránt érdeklődtek.
Bemutató előadásunk során megismerhették a magyar korai intervenció rendszerét, a korai felismeréstől a diagnosztikáig, valamint a tipikus és az atipikus mozgásfejlődésmenetet.
Megemlítettünk néhány fejlesztő módszert, melyet a korai fejlesztés során alkalmazunk. Ismertettük a magyar Pedagógiai Szakszolgálat rendszerét , tevékenységi köreit, feladatait.
Az előadás második részében a sérülésspecifikus gyógypedagógiai óvodákról volt szó, majd ezután közelebbről is betekintést nyerhettek a Mozgásjavító EGYMI Óvodai részlegébe.
Az előadás végeztével a vendégekkel átmentünk az óvodai intézményegységbe, ahol a francia hallgatók nagy szeretettel ismerkedtek a gyermekekkel. A csoportszobákat is megnéztük, ahol a napirend és az évszakfal is nagyon tetszett nekik.
A továbbiakban az intézményben tettünk egy sétát. Megtekintettünk a mozgásfejlesztő szobákat, az uszodát, a Snoezelen és a sószóbát.
A bemutató előadás és az intézmény látogatás során, a hallgatók nagyon aktívak és motiváltak voltak. Záporoztak a kérdések a tipikus és atipikus mozgásfejlődéssel, a fejlesztő módszerekkel kapcsolatban.
A látogatás végén, majd későbbi visszajelzés alkalmával is kifejezték, hogy nagyon hasznosan töltötték intézményünkben ezt a délutánt és hálásak, hogy magyarországi tanulmányútjuk során megismerhették a 0-7 éves korosztály nevelési -oktatási struktúráját és meglátogathatták a Mozgásjavító EGYMI-t.
Csepregi Erika gyógypedagógus, mozgásterapeuta
A tegnapi napon, 2024. április 16-án a Zuglói Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, EGYMI-ben megrendezett versmondó versenyen szerepeltek tanulóink.
Átadtuk köszönőtáblánkat Takács Péternek, aki a Hashtag Bárban jótékonysági estet szervezett iskolánk javára. Megbeszéltük az így befolyt jelentős összeg, az 1,6 millió Ft sorsát is: ebből fedezzük a 2024/25-ös tanév tréninglakás programját, hozzájárulunk az idei nyári táboraink lebonyolításához, a fennmaradó részt pedig speciális eszközök vásárlására fordítjuk.
Még egyszer nagyon köszönjük a nagyvonalú támogatást és a sok munkát, amit Péter a projektbe fektetett.
Nemcsak gyönyörű idő volt 2024. április 13-án Szekszárdon, de iskolánk versmondói még ragyogóbbá tették ezt a napot csodálatos eredményükkel, melyet A Csizmazia Alapítvány a Jövő Ígéretes Gyermekeiért alapítvány 12. alkalommal megrendezett Fedorka – SoseVolt Versnap Országos Találkozón értek el.
Almási Zsófia, Rácz Patrik és Szász Szabina is arany minősítést kaptak!





Március végén nem minden napi helyre jutott el iskolánk tanára, Barsy Anna.
Bár már a suli diákjai a tavaszi szünet pihenését élvezték, március 28.-án a Mozgásjavító STE(A)M és tárgyalkotó projektjei meghívást kaptak a Mammut Kollabjába egy MiniMaker kiállításra és versenyre.