A 3. b osztály a Fenntarthatósági Témahéten már az első napon „belemerült” a víz világába. Beszéltünk arról, milyen arányú a Földön az édes-sós víz, mérőpoharakkal szemléltetve megértettük, milyen nagy kincsünk az ivóvíz. Ha a Föld egész vízkészlete 1 liter lenne, akkor az iható, tiszta édesvíz mindössze egyetlen csepp!
Nemrég volt a Föld Napja, érdekességeket tudtunk meg róla, pl. azt, hogy ennek a világnapnak jelmondata, sőt, himnusza is van. Megértettük, hogy kis odafigyeléssel mi is tehetünk valamit a Föld védelmében.

2022. április 26-án rendezték meg Soroksáron a XV. Fatimai Szűzanya Istenes Versek Szavalóversenyét budapesti általános és középiskolák részvételével. A versmondó találkozóra vallásos ihletettségű, valamint istenkereső, ember és Isten kapcsolatát kutató, válaszkereső költeménnyel lehetett jelentkezni.
A gyönyörű környezetben megrendezett versenyen iskolánkból Szuhai Gábor 7.a osztályos tanuló vett részt. Választott verse Kányádi Sándor: Valaki jár a fák hegyén című költemény volt. Gábor versmondását (először vett részt szavalóversenyen) a szakavatott zsűri – Kubik Anna Kossuth –díjas színművész, Császár Angela Jászai Mari – díjas, Érdemes művész, és Vörös Tiborné magyartanár különdíjjal értékelte.
Érdekességként megjegyzem, hogy a versenynek helyszínt adó Fatimai Szűzanya Templomot Gábor nagypapája, Marosi Gábor építész tervezte. Így Gábor, az unoka, a verssel előtte is tisztelgett.

Az eseményről hírt adott: Kaposvári Katalin

Végre, végre, végre! 🙂

Hosszú kihagyás után, ismét megkezdődött az úszók  versenysorozata. Az elmúlt hétvégén a FÉBSSZ – a korábbi évekhez hasonlóan – a kezdő és haladó úszók számára megrendezte a “Nyuszi” Kupát. Kilenc versenyszámban – 25-50 m távokon, gyorson, mellen, háton, pillangón – összesen 14 úszó képviselte iskolánk sport egyesületét. Ebből 10-en most vettek részt életük első nagyobb versenyén! Kisebb megszeppenéssel, nagyobb izgalommal és még nagyobb sikerrel teljesítette mindenki a számára kitűzött távot. A sok befektetett munka, edzés, felkészülés gyümölcse most sem maradhatott el.
Összesen 12 arany, 8 ezüst és 3 bronz éremmel tértek haza versenyzőink!
A csapat tagjai voltak:
Csernátony Tünde, Bende Lia, Kálnoki Eleonóra, Sári Réka, Beneda Kornél, Csiki Péter, Földi Levente, Gigacz Gergő, Jeles Áron, Mészáros Benedek, Papp Hunor, Rafai József, Rácz Patrik
Soha Tamás Bendegúz

Mindenkinek szeretettel gratulálunk!

A Zsótér Pál Alapítvány a Mozgásjavító EGYMI szakmai közreműködésével újra elindította az “Úton az önálló élet felé” programot, melynek célja, hogy az intézményben tanuló 7. és 8. osztályos általános iskolás és középiskolás mozgáskorlátozott diákok önállóságát elősegítse.

A vírushelyzet és a korlátozások miatt hosszú kihagyás után 2022. április 1-jén költözhetett be az első csapat az alapítvány oktatólakásába, hogy eltölthessenek ott egy felejthetetlen hétvégét. Az első lakók Hajdu Lili és Csike Boglárka voltak, akik nagyon komolyan véve a projekt célját, igyekeztek az önállóság jegyében szervezni az életüket és a programokat. Látogatást tettek a Nemzeti Táncszínházban, ahol a “Bál, avagy a táncos mulatság” című előadást nézték meg, de moziztak, bevásároltak, főztek és még arra is szántak időt, hogy este meglessék a kivilágított fővárost.

Idézet a lányok beszámolójából:

“Kiknek ajánljuk ezt a lehetőséget?
Akik szeretnék megismerni, feszegetni határaikat.
Akik szeretnének új dolgokat átélni.
Akik szeretnének a barátaikkal egy kötetlen, önálló, de mégis felelőségtudattal járó hétvégét eltölteni.”

2022. április 4-8-ig tartó Digitális Témahetünket egyedi és különleges módon szerveztük meg idén a Mozgásjavítóban. Témánk a Kis kedvenceink titkos élete-avagy a felelős állattartás volt.
Alsós-felsős testvérosztályok alakultak és a kisebbek a nagyok PPT-s előadásaiból kaptak sok hasznos információt a kutya, macska, papagáj, tengerimalac, patkány, teknős, nyúl gondozásáról, tartásáról.De itt még nem ért véget a projektfeladatuk, hiszen Blue-botok segítségével ők is továbbadták tudásukat állatkájukról a párhuzamos osztályok tanulóinak.Sok nevetéssel, izgalommal, újrahasznosítással és csapatmunkával készültek azok a választott kis kedvencek, melyeket a záró napon egy szobakiállításban mutattak be mindenki ámulatára.

Április 7-én és 8-án a felsős és gimnazista osztályok különböző csoportokba rendeződve egy igen nemes cél létrejöttén dolgoztak. A Digitális Témahét keretében a Mozgásjavító iskola adománygyűjtést szervez a “Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát” Alapítvány számára, amely 2022. április 12-én lesz megtartva 7.30-12.00-ig. A diákok szervező csapata felelt az egész jótékonysági vásár előkészítéséért és megszervezéséért. Voltak, akik a 3D-nyomtatáshoz tervezték meg a adománygyűjtő eseményre szánt medálokat, hűtőmágneseket, fülbevalókat és egyéb apró tárgyakat. A csomagoló csapat feladata volt, hogy ezeket a kincseket ajándékokká varázsolják. De voltak fotósok és képszerkesztők is, akik az épületben zajló folyamatokat rögzítették. Minden kép és információ végül a Facebookos csoporthoz áramlott, akik szorgosan gyártották a bejegyzéseket és létrehozták a jótékonysági eseményt is a cél érdekében kreált Facebook oldalon, ami a “Segíts egy tappancsnak – Mozgásjavító Digitális Témahét” nevet viseli. (Az oldal ide kattintva érhető el.)

A kezek alatt tüzesen égett a munka, a diákok izgatott lelkesedéssel dolgoztak egész héten.

E témahét, reméljük, sokat segített a leendő kisgazdik tudatosabb és felelősségteljesebb állattartásában!

Ez úton is köszönjük minden résztvevőnek a projektbe fektetett energiát! 🙂 Nélkületek nem sikerült volna!

Az Emberi Erőforrások Minisztere 2022. február 28-án pályázatot hirdetett a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.

A meghirdetett intézményvezetői beosztására egy pályázó, Locsmándi Alajos nyújtotta be a pályázatát, mely az alábbi linken érhető el:
https://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2022/04/Vezetoi-palyazat_Locsmandi-Alajos.pdf

2022. április 06-án rendezte meg a kollégiumunk a GasztroMex Fesztivált a Húsvét jegyében. Egy rövid műsor keretében megismerkedtünk olyan húsvéti hagyományokkal, mint a villőzés vagy a kiszebáb égetés. A lányok sem hervadnak már el, hiszen hallhattunk szebbnél szebb locsolóverseket és a fiúk megöntözték a választottjukat. Az étkezőben közösen fogyasztottuk el a vacsorát, ami olyan hagyományos húsvéti ételekből állt, mint sonka, tojás és torma. A kollégisták által készített ötletes és gyönyörű hidegtálakat csokinyuszival és csokitojással jutalmaztuk.

Március 20. a boldogság világnapja volt. Ennek alkalmából, március 21- én Boldogságnapot szerveztünk a kollégiumi diákoknak a “kis zsibongóban”. Apartmanonként már az eseményt megelőző napokban különböző kreatív tevékenységekkel készültünk: díszítés, beszélgetés, rajzolás, színezés, játékok.

A boldogságnap fénypontja az esti buli volt. Disco-t rendeztünk külön a kicsiknek és a nagyoknak, ahol a modern és retró zenékre a diákok hangulata fokozatosan erősödött, és a boldogsághormonok termelődése is beindult! Igazi bulihangulat alakult ki, a gyerekek  és a felnőttek együtt szórakoztak. A narancs apartmanban pedig szórakoztató társasjátékokkal is játszhattak az érdeklődők.

A tánctér mellett kialakítottunk egy boldogságnapi színes „fotós képkeretet” is, ahol a gyerekek az est folyamán fényképezkedhettek, és megörökíthették-e vidám nap emlékét.

Április 11-e nemcsak József Attila születésnapja, hanem 1964 óta a KÖLTÉSZET NAPJA is.

A mi iskolánk immár hagyományosan író-olvasó találkozót szervez erre az alkalomra.

Idén Mészöly Ágnes író, költő, pedagógus volt a meghívott vendégünk. Elfoglaltsága miatt április 5-én ünnepeltük ezt az eseményt. (A korábbi években ezen a napon Gáti István és Békés Márta is ellátogatott hozzánk.) Ági néni közvetlenül, lelkesen, nagy humorral mesélt a könyveiről, válaszolt a feltett kérdéseinkre. A gyerekek az érdekes és informatív szavakkal jellemezték a hallottakat.

Kellemes délutánt töltöttünk el Ági nénivel.

2022. április 5-én reggel a felsős és középiskolás osztályokkal egy zenei ráhangolódással indíthattuk a napot Tarr Ferencnek és két fiatal énekes-gitáros dalszerzőnek, Szeder-Szabó Krisztinek és Csorba Lócinak köszönhetően.
Az interaktív zenés előadás során a diákokkal megtanulhattuk, mi is a jó könnyűzenei sláger receptje. Egy csipet stílus, a megfelelő tempóval és ritmussal fűszerezve, hozzá egy adag fülbemászó dallam összegyúrva egy egyszerűen nagyszerű, jól megírt szöveggel, aminek a refrénje olyan isteni, hogy még három nap után is a fülünkben cseng.
A dal felépítésének részeiből ízelítőt is kaphattunk. Az előadók eltérő ritmusokat pengettek, doboltak és saját szerzeményeikbe is belekóstolhattunk. Különböző stílusokban szólaltatták meg ugyan azt a számot, “rockkoltak” és “funkyztak”, de volt egy kis francia sanzon és előkerült egy népdal változat is.
A bohókás és vidám hangulatú előadás tetejére egy rögtönzött közös dal tette fel a koktélcseresznyét. A művet a tanulók és a művészek együtt alkották meg a saját neveikből, kedvenc ételeikből, sportjukból, városaikból, szuperhőseikből, majd el is énekelték azt.

Köszönjük Tarr Ferencnek és kollégáinak, hogy dalszerzőket faragtak belőlünk! Semmi nem hiányzik jobban, mint a jókedv és a zene egy ilyen borús keddi délelőttön.

A Tudóskörösök az idén beneveztek a Kreatív fizika versenyre, ahol egy hőmérséklet-páratartalom mérővel terveztek kísérleteket. A mérőeszközöket a SENSIRION biztosította a résztvevők számára. A mérések során például kiderült, hogy az uszoda szinten és a lelátón milyenek a páratartalom-hőmérséklet viszonyok, valóban hatékony-e a páraelszívó, a Lajta-házban egy délutáni nap bezárt levegőjét 5 perc alatt ki tudjuk-e szellőztetni, az asztmások számára vajon melyik párásító a legoptimálisabb és valóban hasznos-e a laptophűtőpad. A Tudóskörösök (Ádám Bianka, Piák Barnabás, Horváth Kasszandra, Márton Bálint és Nemes Szilárd) mellett indult, Méri Zsófia, aki a Jedlik Ányos Gimnázium tanulója és szeptembertől csapatunk tagja. Munkájukat a zsűri oklevéllel jutalmazta.

Gratulálunk!

A pályázati kisfilmek az alábbi linkeken találhatóak:

https://drive.google.com/file/d/1-oOU-ixS1ah3iBoTL_VAn1VA8tCluZR2/view
https://drive.google.com/file/d/1q51U58m5YH5shffGnvDH1hxYSVWYwYLJ/view
https://drive.google.com/file/d/1RIGDr116O0W5AM02bKtN6rnXXCtH_3wT/view
https://drive.google.com/file/d/1ZElMW586Q44eJGrd60IvjxHLyiTZLrco/view
https://drive.google.com/drive/folders/1AKET7S42o64vZ86Fz6WIJLBpuLY2xIIE?usp=sharing

 

Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak!
 
Ezen a héten (április 6-án, szerdán; 15:00-16:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző!
A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a KÉK-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat (szülővel vagy pedagógussal), szüleiket és az iskola dolgozóit is.
A kölcsönzés a korábbiakhoz hasonlóan, körülbelül egy hónapra szól, a következő kölcsönzési alkalomig. Ennek időpontjáról minden hónapban küldünk majd emlékeztető e-mailt, valamint az iskolai faliújságra is kiplakátoljuk. A kölcsönzés az iskola diákjai, tanárai és a szülők számára díjtalan.
 
Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban)
 
Kérjük az osztályfőnököket, hogy említsék meg a diákoknak a lehetőséget, ha eszükbe jut! 🙂 -Köszönjük!
Várunk mindenkit szeretettel 15:00-16:30-ig!
Rosta Kriszti
Kiszler Otti
Bán Éva
Kollár Kati

A “bent-maradós” hétvégén nagyon érdekes és jó programban vehettek részt a Mályva-apartman diákjai a Magyar Zene Házában.

Fájó szívvel búcsúzunk “mindenki Magdi nénijétől”… 90 éves volt.
A Mozgásjavító volt az élete, itt élt, tanított, több száz mozgáskorlátozott gyerek, fiatal kapott tőle egy életre szóló útravalót.
Számos gyógypedagógus hallgató tőle tanulta a szakmát, vált a kezei alatt igazi, hivatását szerető pedagógussá.
Magdi néni mindig mosolygott, nevetett, lehetett tudni merre jár a házban.
Örök optimizmusa az utolsó percekig kitartott, mindig és mindennek tudott örülni.
Drága Magdi néni! Legyen könnyű neked a föld!

2022. március 26-án több kerületi intézmény is meghívást kapott a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat diagnosztikai központjának ünnepélyes átadására.

Ez alkalomból néhány iskola diákja is felléphetett a központi köszöntés mellett. A mi intézményünket Locsmándi Alajos intézményvezető úr képviselte, valamint Papp- Szebeni Liza 4. osztályos tanuló, aki két verset szavalt el (Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért, és Vészi Endre: Március)

Az ünneplők vastapssal jutalmazták Lizát.

A felsős és gimis osztályok a múlt héten egy-egy dupla órás, Blue-botos foglalkozásra lettek invitálva a Robotika terembe.
Mindenki kapott egy foglalkozást (tanár, ÁPISZ-os, szakács, kereskedő, könyvesboltos, gyógyszerész, zöldséges vagy virágos), ami meghatározta a kiindulási helyüket a térképen.

A játék első szakasza abból állt, hogy a Blue-bottal úgy kellett a kiindulási helyről eljutni a polgármesteri hivatalba (jobb felső sarok), hogy minden megtett programelem (fordulás vagy előrehaladás) benzindíjat vont maga után. Ehhez tervező lapokat kaptak, majd a tableteken tudták megadni a robotjuknak a kívánt útvonalat. Ebben a feladatrészben a diákok a rendelkezésre álló 20 pénzükből gazdálkodhattak.

A második körben bekapcsoltuk a tableteken a 45 fokos módot, ami azt jeleni, hogy a megismert felületen már nem csak a valódi gombok segítségével: előre-hátra, oldalra-vissza tudnak közlekedni a robotok, hanem két virtuális gomb is létrejött 45-45 fokban.

A település infrastruktúra fejlesztési programot hirdetett: a lakók privát útvonalakat építhettek, akár ferdén is. Minden új útvonal 3 pénzbe került, ezért úgy volt érdemes elhelyezni azokat, hogy legalább 3 mozdulatot megspóroljanak vele. Ebben a feladatban megmutatkozhatott a gyerekek vállalkozó szelleme is. Például, hogy mennyi pénzt kérnek az útjuk használatáért. Volt, aki túl magas árat kért és a másik csapat inkább elkerülte az útját, megint más befektetésként előre látóan több utat is megvett “mások elől” és remek bizniszt csinált az útvámmal.

Ez vezetett át a játék 3. fordulójához. Itt 100 pénz EUs támogatást kellett közérdekű infrastruktúra fejlesztésre elkölteni. Ha ez nem sikerült, akkor vissza kellett fizetni a pénzt. Kaptak egy-egy leírást arról, hogy milyen tulajdonságai vannak a karakterüknek, milyen a hobbija, az érdeklődése, és milyen vágyai vannak. Ennek segítségével kellett meghatározniuk, hogy a támogatást milyen fejlesztésre költse el a város (részvételi költségvetés).

A csoportok különböző dolgokat terveztek építeni, és minden osztály városa más irányba fejlődött. Voltak, akik a szemétprobléma hatékony megoldását végezték el szemétszigetek, szemétégető és komposztáló építésével. Mások járdát is építettek, és volt olyan csapat, aki uszodába fektetett, még úgy is, hogy a privát pénzükből fizettek önrészt. Máshol az uszoda nem kapott támogatást, de a maradék pénzből az iskola igen. Persze olyan csoport is volt, ahol eleinte nem sikerült mindenben egyességre jutni, de később megszületett a kompromisszum, és a komposztálójukat már gyorsan és eredményesen elhelyezték a településen.

A hét igazán jól sikerült, és köszönjük a tanárok együttműködését!

Fekete Éva, a Németh Imre Általános Iskola tantárgygondozó pedagógusa rajzversenyre hívta a 14. kerületi gyerekeket, köztük a Mozgásjavító diákjait is.
Minden alsó tagozatos osztályból bőven volt jelentkező. A járvány miatti óvatosságból valamennyi résztvevő a saját iskolájában és osztályában ragadhatott ceruzát, filctollat vagy egyéb rajzeszközt. 2022. február 15-én az alsósok 90 perc alatt készítették el az Éva néni által aznap elküldött meséhez kapcsolódó alkotásukat.
Az 1-2. évfolyam Fésűs Éva egyik meséjét, “A Kacorlaki macskákat”, a 2-3. évfolyam egy indiai mesét kapott “A Süteményfal” címmel. A gyerekek buzgó lelkesedéssel láttak neki a munkának. Csodás illusztrációk készültek, Dobos Réka néni pedig szakértő szemmel választotta ki évfolyamonként a két legjobb művet, és küldte be a verseny kiírásának megfelelően a zsűrinek.

Márciusban érkezett meg az eredmény: Erdei Zsófia Emma bronz minősítést kapott a cicás meséjéről készült rajzára.
Nagyon büszkék vagyunk Zsófira, aki most első osztályos, és máris ilyen jó eredményt ért el egy kerületi versenyen. (Felkészítő tanára Szendrei Virág.)
A többiek szép emléklapot kaptak, az első évfolyamból Lakatos Viktor, a másodikból Zarándi Ábel, Márkus Zsófia Anna, a harmadikból Sáfár Fruzsina Jázmin és Bende Lia, a negyedikből pedig Wolford Viktória és Técsi Krisztián.
Szívből gratulálunk!
A cikket írta: Sárközi Judit

Március 1-jén az alsó tagozatos diákok a zsebpénz fogalmával, a takarékossággal és egy kis persely készítéssel foglalkoztak.

Ezen a héten a felső tagozatos tanulók a “Mit jelent a gazdálkodás?” címszó alatt megismerkedtek a termelő-felhasználó, a termékek, szolgáltatások fogalmaival és a “Hogyan hozzunk jó döntéseket?” folyamatával!

Végül az Önálló életvitel témájához méltóan egy kis Lakóotthonos gyakorlás is volt, ami érintette a vacsorához való felkészülést. Ennek kapcsán “megvizsgáltuk” a receptet, hogy hány főre, hogyan is vásároljunk, miként osszuk be a pénzt és a személyes feladatainkat.

Mottó: 

Mindezt apró cseppenként, de hasznos útravalónak!

 

Budapest Főváros Önkormányzata ismét meghirdeti ösztöndíjprogramját, mely a “TRAMBULIN Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj” nevet viseli. A program célja a budapesti fiatalok tanulmányi előmenetelének, tehetségük kibontakoztatásának támogatása és a pályaválasztásuk megkönnyítése.

A pályázat célcsoportja az állami fenntartású köznevelési és szakképző intézmények 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyama. A pályázat elnyerésére 2022-ben 250 tanulónak van lehetősége.

Részletes információk a pályázati kiírásban, illetve az adatkezelési tájékoztatóban találhatók.

Intézményünkben idén is megtartottuk a böjti időszak megkezdése előtt esedékes farsang hetét. Immáron hagyományként minden nap különböző színű öltözetet viselt az egész iskola.
Öröm volt végignézni az ebédlőben, hogy milyen jól mutatott együtt a sok egységes színű póló és különféle kiegészítő.
Az iskolában terjengő illatok elárulták, hogy a konyhában is farsangi hangulat uralkodik, hiszen a fánksütésből sem maradhatott ki egyik osztály sem!
Kedden, azaz február 22-én a Magyar Parasport Napját ünnepeltük. Ennek kapcsán színesebbnél színesebb programokkal készültünk az iskolában, de a farsangi őrület sem szorult a háttérbe, ugyanis ezen a napon a jelmezeké volt a főszerep!
A tanulók csodás és ötletes maskarákba bújtak. Bár a közös felvonulást nem tudtuk megtartani, mindenkinek lehetősége volt egy farsangi hangulatban feldíszített paraván előtt fotózkodni. Osztályonként érkeztek a csoportok, mindenkiről készült egyéni-, és osztálykép, valamint a barátok is összeálltak, hogy együtt pózoljanak. Az esemény nagyon vidám hangulatban telt!
Szerdán a piros egységes szín és a fánksütés mellett a csillámtetoválás volt porondon! Szervezett csoportokban, osztályonként mindenkinek lehetősége volt egy-egy tetoválást beszerezni! Ez a program is igazán csillogó jó kedvet varázsolt a diákoknak és a pedagógusoknak egyaránt!

Bízunk benne, hogy jövőre már a közös felvonulás és a mulatság sem fog kimaradni a programokból!

Az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot hirdet a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményvezető (magasabb vezető) beosztás ellátására.

A pályázat benyújtásával kapcsolatban további információk az alábbi linken érhetőek el: https://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2022/02/Tajekoztatas-palyazat-megjeleneserol_Mozgasjavito.pdf

Kapcsolattartó neve: Révész Rita

Kapcsolattartó e-mail címe: revesz.rita@mozgasjavito.com

Elhunyt Lőcsei Sándor, a Mozgásjavító volt diákja, 105-szörös ülőröplabda válogatott, paralimpikon.

A mozgáskorlátozottak sportjának újkori kezdetétől (1970) aktív szereplője volt, és részt vett a hazai paralimpiai mozgalom kialakulásában. Sportolóként a honi ülőröplabda sportág alapító játékosa volt.

Lőcsei Sándor (Eger, 1956. 05 18 – 2022. január 23.) 105-szörös ülőröplabda válogatott játékos, 65 évesen hagyott itt bennünket.

A járványos gyermekbénulás (Poliomyelitis, Heine – Medin -kór) másfél évesen érte el, és tette az alsó végtagjait bénulttá. Az elemi iskoláját 1963-ban a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthonban (Mexikói út 60.) kezdte. Tanárai hamar felismerték a sport és azon belül a labdajátékokkal kapcsolatos fantasztikus tehetségét. Az általános iskolai évei alatt, amely 1971-ig tartott, minden sportágban kipróbálta magát. A kézifoci csapat aktív tagja volt, majd részt vett a Sitzball- (ülőlabda) játékban is, amely a ma ismert ülőröplabda sport egyik hazai elődjének nevezhető. Asztaliteniszezett, atletizált, az íjászatot is kipróbálta, úszott, de még az iskola házi sakkversenyein is részt vett. Ha rendeztek volna HENDIKEP öttusa versenyt, akkor abban biztosan dobogós helyen végzett volna. Mint Mozgásjavítós diák alapító tagja volt a Mozgáskorlátozottak Halassy Olivér SC (HOSC) egyesületnek (1970), amelynek első nemzetközi versenyén (1971 Gödöllő) 15 évesen már a magyar csapat tagjaként vett részt. Órás szakmát tanult, de ez idő alatt sem hagyta abba a sportolást. Visszajárt az iskolába, és részt vett a HOSC edzésein és versenyein. Az első hazai ülőröplabda országos bajnokság (1980/1981) megrendezését követően fogalmazta meg maga számára, hogy a sok sportági lehetőség közül – mindegyikben tehetségesnek tartották – az ülőröplabdát szereti a legjobban.  A HOSC játékosaként szerezte meg első bajnoki címét, és egyben az év játékosának is megválasztották. A Rokkant Személyek Nemzetközi Évében (1981) a II. Nemzetközi Spartakiád keretében megalakult ülőröplabda válogatott tagja lett. Ettől kezdve 105 alkalommal öltötte magára a 10-es számú címeres mezt, mint a HOSC, majd a nyíregyházi Piremon SC és a Start-Sportula játékosa.  A MEOSZ által szervezett pécsi világbajnokságon (1986) a képzeletbeli világválogatottba választották, és 1989-ben Őt jelölték a világ legjobb ütőjátékosának. Pályafutása alatt összesen 10 alkalommal volt bajnokcsapat (HOSC és Piremon SC) tagja, valamint 11 alkalommal Magyar Kupagyőztes is volt. Két alkalommal volt VB (1986 Pécs, 1989 Las Vegas USA) ezüstérmes, és két alkalommal képviselte hazánkat a paralimpiai játékokon (1988 Szöul 5. hely, 2000 Sydnei 7. hely), mint az ülőröplabda válogatott tagja. Egyesületével a nyíregyházi Piremon SC-vel a Bajnokcsapatok Európa Kupáján 1990-ben második, míg 1999-ben, és 2000-ben harmadik helyen végzett.

Egy 1996-ban vele készült interjúban arra a kérdésre, hogy mit jelent számára a röplabda, ez a válasz érkezett: „Az életet.”

A BAJNOK nyugodjon békében!

A 4en a Kéken csapata (Vizi András, Milutinovity Adrián, Lengyel Róbert, Kovács Tibor) 2022. február 4-én Sátoraljaújhelyen felhúzta a nyúlcipőt, és András hajnali rajtjával megkezdték a két és fél napos jótékonysági futást, melynek célja a mozgáskorlátozott gyermekek parasportjának fejlesztése volt.
A gyűjtés a Gyógyító Angyal Alapítvány közreműködésével történt, és a befolyt összeget az intézményünknek és alapítványunknak, a Zsótér Pál Alapítványnak ajánlották fel.
A gyerekekkel mi is nyomon követtük a futókat és nagyon szorítottunk értük, hogy bírják a közel 540 km futást!
Az esemény végén, – amikor Adrián Szarvason beérkezett a célba – összesen 495 999 Ft gyűlt össze az utalásokból. Ezt 156 000 Ft-tal egészítette ki Szarvas város, valamint a Róka és Mackó Barátkozó hely az általuk szervezett helyszíni gyűjtésből.
Az adakozók lelkesedésének köszönhetően a csapat meghosszabbította az adománygyűjtést 2022. február 13-ig.
A támogatásból származó összeget iskolánkban az egyik legközkedveltebb parasport fejlesztésére, a Bocciara fordítjuk. Az adományok lehetővé tették, hogy új készleteket vásároljunk a diákok számára.

Köszönjük szépen a 4en a Kéken csapatnak és mindenkinek, aki támogatta az ügyet!

“- Az egy 3D nyomtató? És nem lehetne kinyomtatni vele mondjuk… egy gyűrűt? – De, ha a gyerekek megrajzolják. – Meg tudják??? – Meg. – Akkor holnap?”

Másnap a Robotika teremben a gyerekek izgatottan várták a feladatot, amivel Kollár Kati néni és szorgos segítői készültek.

Az osztály először megismerkedett a 3D nyomtatóval, és meghallgattak néhány példát annak hasznosságáról. A rövid bemutató után alig várták, hogy maguk is elkészíthessenek egy tárgyat.

„De milyen tárgyat?” – motoszkált a fejekben a kérdés.

A válaszra még várni kellet.
Kati néni elővarázsolt egy könyvet, aminek a borítója le volt takarva, és felolvasott belőle egy bekezdést. A megoldás kulcsát az a néhány sor rejtette. A diákok hamar rájöttek a megfejtésre, ami nem volt más, mint: Jumurdzsák amulettje.
Nagy öröm volt, amikor a tanulók megtudták, hogy megrajzolhatják saját gyűrűiket is.

A feladat elkészítéséhez megkapták a „hozzávalókat”: 6 db kártyát, ami ismerteti, hogy hogyan kell használni a Tinkercad nevű programot, 20 percet, némi szabadságot és szükség esetén segítséget.

Az alkotás végén kettős sikerélmény volt. Mindenkinek elkészült a személyes tárgya és sikerült 20 perc alatt megtanulni eligazodni egy új digitális felületen.

2022. január 11-én került megrendezésre, idén először az Alsós szépíró verseny.
Ebben a digitalizált világban kezd elveszni a kézírás fontossága és értéke. Ennek a versenynek az a célja, hogy megőrizze a folyóírás fontosságát. Sajnos több tanulónk is beteg volt, de élve a digitális lehetőségekkel, otthonról is részt tudtak venni a gyerekek a versenyen.
A téma a farsang volt, és nagyon szép munkák születtek.
Első helyezést értek el: Székely Levente 2. osztályos tanuló, Puskás Benett 3. osztályos tanuló, Sáfár Fruzsina 3. osztályos tanuló és Tiszberger Alíz 4. b osztályos tanuló.
Gratulálunk Nekik!

Dr. Szegedi Mártonné, született Sarlós Olga, 22 évesen – az akkor még Dr. Bárczi Gusztáv vezette Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán – tiflo-szurdo-és oligofrénpedagógia, valamint logopédia szakon diplomázott.

A High-Tech Suli program keretében digitális tanterem kialakítására alkalmas eszközök segíthetik diákjainkat a tanórákon és az egyéni fejlődéseikben.

Intézményünk többek között 24 db tanulói laptoppal, töltőszekrénnyel, interaktív panellel, Lego Spike robotokkal és Micro:Bitekkel, valamint különböző maker space eszközökkel gazdagodik annak érdekében, hogy a diákok 21. századi kompetenciáinak fejlesztését minél magasabb szinten valósíthassuk meg. Az eszközök mellé pedagógustovábbképzést és 3 pedagógus kollégánk számára ösztöndíjat is biztosít a program.

Nagyon köszönjük!

Ebben az évben sem mehettünk úgy szünetre, hogy ne tartottuk volna meg az apartmanokban a karácsonyi ünnepséget és vacsorát. A tavalyi évhez hasonlóan a karácsonyi műsort most is online tekintettük meg, és idén a gyerekek mellett az apartmanpedagógusok is kedveskedtek egy kis ünnepi produkcióval.
Átadtuk a karácsonyi írópályázat résztvevőinek az elismerő okleveleket, majd közösen elfogyasztottuk a karácsonyi vacsorát. Minden apartmanban a gyerekek és felnőttek által készített ételek és sütemények voltak a terített asztalokon, és még egy kis édességet rejtő ajándékcsomag is került az apartmanok karácsonyfája alá.
A rendezvény a Zsótér Pál Alapítvány és a Zuglói Önkormányzat támogatásával valósult meg.

A Diákönkormányzat kezdeményezésére Iskolánk ebben az éveben is gyűjtést szervezett a Fordított adventi naptár keretei között.
Örömmel számolunk be arról, hogy a Mozgásjavító diákjai, dolgozói és a szülők által érkezett rengeteg adomány a Csömöri Kutyamenhely lakóinak mindennapjait tette szebbé. Az adományokat a kutyusok már meg is kapták, iskolánk két tanulójának képviseletében.
Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, hogy hozzájárult a kezdeményezéshez!

A kollégium három csoportja is látogatást tett decemberben a Csodák Palotájában. Kicsik és nagyok egyaránt nagy élvezettel próbálták ki a játékokat, melyekből sokat tanultunk, és érdekesebbnél érdekesebb információval, ismerettel gazdagodtunk. Nagyon szuper, hogy ezt a sok csodát a tankerületi vouchernek köszönhetően ingyen tekinthettük meg. 🙂

A 2021/22-es tanév a Mozgásjavítóban sok más zuglói óvodával és iskolával együtt, a tanulás mellett, játékos klímavédelmi vetélkedővel indult.

Ma már mindenki tudja, hogy mindennapi döntéseink és szokásaink nagyban befolyásolják bolygónk élhetőségét. A vetélkedő során iskolánk a klímabarát életmód felfedezésének színterévé vált.

Kreatív módon, játékosan tanulhattunk a klímaváltozás komoly és összetett kérdéseiről – gyermekek, szülők, oktatók egyaránt.  A javasolt 22 féle feladatból 15-ben vettünk részt, 6 általános iskolai osztály és 2 kollégiumi csoport gyűjtötte szorgalmasan a pontokat. Megvizsgáltuk az ökolábnyomunkat (jó nagy….), és gondolkodtunk azon, hogyan lehetne csökkenteni. Terveztünk klímavédelmi plakátot, varrtunk bevásárlózsákot, készítettünk zajtérképet. Megdöbbenve láttuk, mennyi hulladékot termelünk az osztályban. Beszélgettünk az élelmiszerpazarlásról, nevelgettünk növényeket az ablakban. A Magyar Madártani Egyesület munkatársai érdekes előadásán megtudtuk, hogy miért és merre repülnek a gólyák, mitől különleges a bagoly tollazata. A WWF önkénteseivel a Rákos-patak élővilágát ismertük meg. A ruhacsere szinte mindenkit megmozgatott, a Sulizsák programban 32 100 Ft-ot gyűjtöttünk. Ezt a pénzt a diákönkormányzat használja majd fel. A műanyag újrahasznosítás témakörben készültek flakonokból, palackokból ceruzatartók és virágtartók is.

Készültek riportok a húsmentes életmódról, de verset is írtunk, sőt, volt, aki megzenésítette azt.

Leírni és olvasni talán sok volt mindez, ám mi nem éreztük így, mert érdekes, változatos feladatok voltak, amik megmozgatták a fantáziánkat. A versenyben ugyan nem mi nyertünk, de megértettük, hogy a klímavédelem a mi ügyünk is! Folytatjuk!

A ZUGLÓ KUPA KIADTA A FELADATOT:
ÍRJUK TELE VERSSEL EZT A FÜZETLAPOT! 

A TÉMA NAGYON IDŐSZERŰ,
KLÍMA-VERS LESZ, NAGYSZERŰ!

KEZDJÜK HÁT A VERSET,
MENTSÜK MEG A FÖLDET!

TISZTA LEGYEN A LEVEGŐ,
LEGYEN HÁT HOZZÁ AKARATERŐ!

A KEREKESSZÉK BENZINT NEM FOGYASZT
TE MEG BICIKLIZZÉL SOKAT!

NE LEGYÉL SZELEKTÍV AGYÚ,
FIGYELJ, HOGY CSOMAGOL ANYU!

HAGYJA AZ ALUFÓLIÁT A CSUDÁBA,
AZ UZSI KERÜLJÖN A DOBOZBA!

FOGY A FÖLDÜNK VÍZKÉSZLETE,
KÁD HELYETT TUSOLNI KELLENE!

LASSAN BELEFULLADUNK A RUHÁBA,
NE VÁSÁROLJ HIÁBA!

Egy hűvös, december 14-ei délutánon történt a dolog. A zuglói Mexikói úton halk csilingelés szólt, mikor a „csíkos udvarunkon” angyalkák szálltak a karácsonyfa köré, hogy a Mozgásjavító énekkarával együtt zengjék a karácsonyi énekeket.

Hagyományunkhoz híven ebben az évben sem maradhatott el, hogy intézményünk diákjai és munkatársai a fa alatt gyülekezve, a csillagszórók fényében énekeljék el a legszebb karácsonyi dalokat.

De nem csak kedves dallamokkal ajándékoztuk meg egymást, hiszen három eredményhirdetésre is sor került, amik nem is akármilyen jutalmakkal jártak.

Az eredményhirdetés a karácsonyi rajzversennyel vette kezdetét. Az idei évben Székely Levente István 2.a osztályos tanulónk alkotása lopta be magát legjobban a zsűri szívébe, így a Mozgásjavító 2021-es ünnepi képeslapját az ő művéből készítettük el.

Levente a Bendegúz Tudásbajnokságon is kiválóan teljesített. A 7.a osztályos Ujpál Dalmával mind a ketten kiemelkedő eredményeket értek el, ezért könyvjutalomban részesültek. (A levelezőversenyről és az eredményekről bővebb információ itt található.)

Ezt követően a karácsonyfa díszítő verseny győzteseinek felfedése következett. Az elmúlt hetekben minden osztály karácsonyi pompába öltöztette a saját fáját, amelyekből végül egy mesés karácsonyi erdő kerekedett. Az első három helyezett munkájának édes-krémes gyümölcse pedig nem volt más, mint egy-egy torta.

A Református Szeretetszolgálatnak köszönhetően a nap végén egy gyermek sem távozott ajándék nélkül a karácsonyfától. Minden kézbe jutott egy kis doboz útravaló a szünetre, ami az egyik legnépszerűbb karácsonyi finomságot rejtette: a zserbót. 🙂

A tanév elején 8 tanulónk nevezett be a Bendegúz Tudásbajnokság tehetséggondozó levelezőversenyeire. A Tudásbajnokság az a tanulmányi verseny, ahol minden általános iskolás megtalálja a kedvére való kihívást, hiszen több tantárgyból is válogathat. Alsósoknak nagyszerű agytorna és játékos edzés, felsősöknek a rejtvények, feladatok megoldása felkészülés a továbbtanulásra.

A benevezett tanulók mindnyájan megoldották és már beküldték két forduló megoldásait. Az első forduló értékelése meg is érkezett:

Nagy örömmel osztjuk meg a hírt, hogy ketten is könyvjutalomban részesültek.

Székely Levente (2.osztályos) matematika, olvasás szövegértés tantárgyból,

Ujpál Dalma (7.a osztályos) angol nyelvből ért el kiemelkedő eredményt.

Gratulálunk a Nyerteseknek! 🙂

A Budapest III. Kerületi Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon hagyományaihoz híven idén is megrendezte a “Fővárosi Szavalóverseny a gyógypedagógiai intézmények diákjai számára” versenyt.

Az alsó tagozatról Papp-Szebeni Liza 4.b, Dicsa Noémi 3.b, Márkus Zsófia Anna 2.a tanulóink versmondásukkal lenyűgözték a zsűrit. Mindhármuk aranyminősítést érdemelt ki.

A felső tagozatról  Nahimi Míra 6.a, és Almási Zsófi 6.a tanulóink vívták ki a szakemberek elismerését. Mírát arany- Zsófit ezüstminősítéssel jutalmazták.

Gratulálunk a szép eredményekhez lányok!

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége pályázatot hirdetett “az év tanári csapata a digitalizációért” címmel.
Az első körben a jelentkező csapatoknak egy rövid prezentáció formájában kellett bemutatniuk azt, hogy…
  • hogyan alkalmazzák a digitális munkarend idején bevezetett online módszereket a jelenléti oktatásban is,
  • mely tantárgyak oktatásában alkalmazzák a digitális megoldásokat,
  • hogyan használják a digitális közösségi terüket az együttműködések során.

A legjobb prezentációkat készítő csapatokat a neves informatikusokból álló zsűri meghallgatásra hívta. Így választották ki a helyezetteket.

Nagyon szépen köszönjük a megtiszteltetést, és köszönjük minden kollégának és diákunknak, hogy munkájukkal nap mint nap hozzájárultak/hozzájárulnak ahhoz, hogy ez az elismerés a mi közös díjunk lehessen!
Büszkék vagyunk rátok! 🙂

A Fordított adventi naptár jegyében iskolánk Diákönkormányzata ismét adománygyűjtést szervez, melynek keretén belül idén is a Csömöri Állatvédőknek szeretnénk eljuttatni a felajánlásokat.
Amire a kutyusoknak nagyon nagy szükségük lenne: kutya konzerv, szinte minden mennyiségben, száraz kutyatáp, rizs, valamint takaró vagy pléd.
Az adományokat 2021.12.08. reggelétől 2021.12.16. reggel 8:00 óráig a zsibongóban kirakott asztalokra várjuk.

Előre is nagyon köszönjük az együttműködést! 🙂

Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak!

Ezen a héten (december 9-én,csütörtökön, 15:30-16:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző!
A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a KÉK-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat (szülővel vagy pedagógussal), szüleiket és az iskola dolgozóit is. A kölcsönzés a korábbiakhoz hasonlóan, körülbelül egy hónapra szól, a következő kölcsönzési alkalomig. Ennek időpontjáról minden hónapban küldünk majd emlékeztető emailt, valamint az iskolai faliújságra is kiplakátoljuk. A kölcsönzés az iskola diákjai, tanárai és a szülők számára díjtalan.

Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban)

Kérjük az osztályfőnököket, hogy említsék meg a diákoknak a lehetőséget, ha eszükbe jut! 🙂 -Köszönjük!
Várunk mindenkit szeretettel 15:30-16:30-ig!
Rosta Kriszti
Kiszler Otti
Bán Éva

Kollár Kati

Ma digitális Mikulások hozták vitték az ajándékokat a Mozgásjavítóban.

Az elsősök az összeadást gyakoroltatták az erre járó Mikulásokkal úgy, hogy csoportokban tervezték meg az útvonalakat és programozták be a Mikulás jelmezbe öltöztetett robotokat.

A negyedikeseknél úgy kellett a Mikulásnak összeszednie az ajándékokat, hogy elkerüli a Grincset. Hogy ez sikeres legyen minden gyerkőc külön tabletről irányította a saját Mikulását. Nem volt könnyű, hiszen nem lépésenként, hanem egyben kellett a teljes útvonalat megadniuk. Szerencsére jó sok ajándékot tudott összeszedni a Mikulás és a Grincsnek szinte alig jutott.

December 3-án a Fogyatékos Emberek Világnapján online formában rendeztük meg a 10. Tárva várunkat, mely idén az „Érték, tudás, együttműködés” címet viselte.

A plenáris rész színes palettájának köszönhetően a napot érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal indítottuk. Elmélyedtünk az inklúziós indexben és a pedagógiai értékekben, és nagyobb rálátást kaptunk az ADHD-val élő emberek nehézségeire, a többségi társadalomba való befogadásukra. Ezek mellett végigkísérhettük egy paralimpikon életét a kezdetektől egészen a sikerig, majd tájékozódhattunk a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének életében zajló aktuális történésekről.Ezt követően az érdeklődők 3 műhelymunka közül is választhattak. A program sokszínűsége a rendezvény ezen szakaszán is megmutatkozott. Tanulhattunk a chattanooga izomstimulátor működéséről és arról, hogyan használják az eszközt az intézményünk utazó gyógypedagógusai a gyakorlatban. Megismerkedhettünk a Mozgásjavító EGYMI pszichológusainak munkájával, a jó gyakorlatokkal, valamint “beleshettünk” a KórházSuli tevékenységeibe is. Hitvallásuk szerint a KórházSuli híd a kórház és az iskola között. Megtudhattuk többek között azt is, hogy a tanulmányi lemaradások pótlása mellett szerepet vállalnak a tehetséggondozásban, főleg kollégiumi tanulószobák megtartásával, tanulópárok létrehozásával.

A konferencia végén azokat a kollégákat (előadókat és résztvevőket), akik az intézményünkben követték végig az eseményeket, egy közös ebédre hívtuk, hogy megünnepelhessük ezt a sikeres napot.

Köszönjük minden szervezőnek és előadónak a színvonalas munkát, valamint köszönjük az összes résztvevőnek, hogy megtiszteltek minket a virtuális jelenlétükkel.

A program a Zsótér Pál Alapítvány és Zugló Önkormányzata támogatásával valósult meg.

Büszkén adunk hírt róla, hogy munkatársunk, Horváthné Pálfi Judit elnyerte a Civilút Alapítvány által létrehozott és adományozott Odaadó díjat Életmű kategóriában.

Az alapítvány a díjjal azokat ismeri el, akik a mindennapokban odaadással, elkötelezettséggel végzik munkájukat, s amit létrehoznak, egy egész közösség életére hatással van.

Gratulálunk az elismeréshez!

Kedves Kollégák! Kedves Érdeklődők!

A Mozgásjavító EGYMI idén már a 10. alkalommal szervezi meg Tárva vár programját, “Érték, tudás, együttműködés” címmel.

A szakmai fórum online formában kerül megszervezésre 2021. december 3-án a Fogyatékos Emberek Világnapján. A plenáris előadások után műhelymunkákban való részvételt kínálunk az érdeklődők számára.

A program részletes leírása itt olvasható.

Regisztrálni az alábbi linken lehet 2021. november 30-ig:
https://forms.office.com/r/akPDaKXr9X

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Egy év kihagyás után nagy izgalommal várták a 2021.november 9-i Alsós szavalóversenyt az osztályversenyek győztesei és drukkolóik. Ekkorra tűztük ki ugyanis iskolai háziversenyünket, amit a járvány sem tudott elsöpörni. Mesés idei témánk „Túl az Óperencián” volt, így a versek szárnyán szállva találkoztunk a hétfejű sárkánnyal, tündérekkel, sőt egy Zoknicsenő Szörnyeteggel is. A zsűri idén az 1-2. és a 3-4. osztályosok produkcióit nagyon részletesen értékelte. Kaposvári Kati néni a várva-várt díjazottak neveinek elhangzása előtt mindenkinek mondott pár személyre szabott, buzdító, kedves szót. Örömmel látjuk, hogy évről-évre egyre többen csatlakoznak a versszeretők táborához.

Szeretettel gratulálunk!

1-2. osztályos kategóriában:
I. helyezett: Márkus Zsófia Anna (2.a)
II. helyezett: Forján Ferenc (1.b)
III. helyezett: Kerekes Szófia (1.b)

3-4. osztályos kategóriában
I. helyezett: Papp-Szebeni Liza (4.b)
II. helyezett: Dicsa Noémi (3.b)
III. helyezett: Soha Tamás Bendegúz (4.a)

Külön-díj: Tóth Adrienn Heléna (2.a)
Közönség-díj: Szász Szabina (4.a)

 

Egy év kihagyás után újra indult a kosárlabda szakkör a Mozgásjavítóban. Szerencsére a gyerekek érdeklődése, elszántsága nem változott, nagyon sokan járnak le szerdánként játszani egy kicsit az uszodai tornaterembe. Az eszközökön azonban már látszott, hogy nem múlt el felettük nyomtalanul az idő: a gyűrűkről lefoszlottak a hálók, egyre kevesebb volt a használható labda, egyetlen pumpánk is felmondta a szolgálatot. Szerencsére jelentkezett egy nagylelkű támogató, Győrfi Gábor, aki vállalta, hogy felfrissíti a kiszolgált, de kissé elhasznált szertárunkat. Gábor olyannyira elkötelezett volt az ügy iránt, hogy nem volt rest 3 különböző áruházat végig járni, csak hogy minden kívánságunkat teljesíteni tudja. Jóvoltából a Zsótér Pál Alapítványon keresztül 10 labdát, 4 kosár hálót, pumpát és labdatartót kapott a szakkör lelkes csapata. Nagyon köszönjük mindenkinek a közreműködést és ígérjük, hogy hatalmasakat fogunk játszani az új szerzeményekkel!

Az MVM Zrt. 2007 óta rendezi meg az Élménynapot, a fogyatékkal élő és tartós kórházi kezelésre szoruló beteg, valamint hátrányos helyzetű kisgyermekek számára. A rendezvény legfőbb célja, hogy a gyermekek legalább erre a napra megfeledkezhessenek gondjaikról és felhőtlenül élvezhessék a játékos, vidám programokat. A rendezvény helyszíne éveken keresztül a Millenáris Park volt, azonban 2020-ban a program a járványhelyzet miatt elmaradt. 😟

Ebben az évben a Mozgásjavító EGYMI tanulói is a kiválasztottak között lehettek, eljött hozzák az Élménynap.

A gyerekek a gazdag műsorfolyam –  koncert élmény, buborék fújó, lufihajtogatás, homokkép bemutató – után kipróbálhatták a homokkép készítést. Lehetőségük volt arcfestésre, csillámtetoválásra, szelfi készítésre a sztárokkal és egymással, valamint kérhettek lufiállatokat is. A gyerekek a program végén ajándékcsomaggal is gazdagodtak.

Köszönjük! Nagyon jól éreztük magunkat! 🙂

Az elmúlt hétvégén megrendezésre került az első AlaCool-túra program az integrációban tanuló általános iskolás diákjaink számára, amely során egy igazán varázslatos eseménnyel indítottuk ezt a hagyományteremtést. A Mozgásjavító egy délelőttre átváltozott Roxforttá és a kis varázslótanoncoknak teljesíteniük kellett a legkülönfélébb varázslóórákon miután a Teszlek Süveg beosztott mindenkit a saját házába. Jóslástanon betekinthettek a jövőjükbe, Átváltoztatástanon mindenki átváltozhatott egy állattá vagy a Patronusát magára tetováltathatta, Párbajszakkörön megküzdhettek egymással a varázs dobble-val, Bájitaltanon különféle főzetet kotyvaszthattak, és természetesen mindenki elkészíthette a saját varázspálcáját is a Pálca Műhelyben. A nap végén pedig az RBF-Rendes Bűbájos Fokozat vizsgájukat is letették a diákok, örömmel és büszkeséggel mondhatjuk, hogy minden tanítvány megfelelt ezen a megmérettetésen.

Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak!

Kérjük, hogy mindenki hozza vissza a régen kölcsönzött játékokat, nagyon hiányoznak!

Jövő héten (november 18-án, csütörtökön, 15:30-16:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a KÉK-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat (szülővel vagy pedagógussal), szüleiket és az iskola dolgozóit is. A kölcsönzés a korábbiakhoz hasonlóan, körülbelül egy hónapra szól, a következő kölcsönzési alkalomig. Ennek időpontjáról minden hónapban küldünk majd emlékeztető e-mailt, valamint az iskolai faliújságra is kiplakátoljuk. A kölcsönzés az iskola diákjai, tanárai és a szülők számára díjtalan.

Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban)
Kérjük az osztályfőnököket, hogy említsék meg a diákoknak a lehetőséget, ha eszükbe jut! 🙂 -Köszönjük!

Várunk mindenkit szeretettel 15:30-16:30-ig!

Rosta Kriszti
Kiszler Otti
Bán Éva
Kollár Kati

Kedden a Robotika műhelyünkben egy 1 órás képzést tartottunk, ahol a gyógypedagógusok kipróbálhatták, hogyan lehet a Blue-Botokat tabletről irányítani.

Első gyakorlatként a folyosón lévő labirintusból kellett a kivezetni a robotokat megfelelő kijáraton. A feladatot kétféleképpen kellett megoldani: egyszer lépésenként irányították, másodszor pedig az egész útvonalat egyszerre kellett betáplálni a Blue-Botokba, majd javítani.

A várostérképen minden csapat választott magának foglalkozást, és a megfelelő helyre kellett eljutniuk (hozzám, aki otthon hagyta a zsebkendőjét). Minden lépés benzinköltséggel járt, így érdemes volt előre megtervezni az utat. A közbeszerzési program keretében utat építettünk, és átvágásokat készítettünk a városi úthálózatban úgy, hogy a tabletes irányításon két új irányt (átlósat) adtunk hozzá a meglévőkhöz. Persze az útépítés nem ingyen van, de a megspórolt benzinköltségből fedezhető, és így már más tudta legkevesebb lépéssel elhozni a zsebkendőmet.

A tapasztalat az volt, hogy mindig akad olyan tablet, ami rá sem hederít a Blue-botokra, ezért érdemes többel próbálkozni. Illetve, a tervezési (Basic programing) módban a letölthető 40 helyett csak 10-15 lépést tud kezelni a program, ennél többel nem indul el. Ami nem jó hír, de hasznos, hogy tudjuk.

Október 18-19-én spanyol partnereink szervezésében vehettünk részt egy kétnapos digitális szakmai programon. Bevezetésként elkalauzoltak minket a csodálatos Spanyolországba, legnagyobb sajnálatunkra csak filmen és képeken gyönyörködhettünk benne. Majd kezdetét vette a kétnapos közös munka.

Megismerhettük a spanyol oktatási rendszert, különös tekintettel az inklúzióra. Az ezt követő műhelymunka során minden ország készített egy prezentációt a helyi rendszerről és bemutatta azt a többieknek.

Rövid szünet után Donatella Donato professzor előadásában betekintést nyerhettünk egy különleges projektbe, ami a roma fiatalok integrációjával, támogatásával, tanításával foglalkozik. A résztvevő gyerekek által készített kisfilmek, a helyszíneken készült képek közel hozták hozzánk a szakemberek munkáját. Különösen tanulságos volt, amikor partnereink a saját jó gyakorlataikat mutatták be ebben a témakörben.

A második napon megismerhettük azokat a szolgáltatásokat, melyeket felnőtt látássérült személyek vehetnek igénybe Spanyolországban. A látássérült előadók nemcsak a rendszerről adtak áttekintést, hanem mindennapi praktikákat, a saját életükben is jól működő támogató eszközöket is bemutattak. Felfedezhettük okos telefonjaink akadálymentesítésére szolgáló applikációit, összehasonlíthattuk digitális módszertani eljárásainkat, eszközeinket.

Végül spanyol partnerintézményünk mindennapjait ismerhettük meg egy rendkívül színes, magával ragadó előadásban.

A két tartalmas nap során nemcsak nemzetközi partnereinkkel, de egymással is sokat beszélgettünk, ötleteltünk, amiket bízunk benne, hogy később be tudunk építeni napi gyakorlatunkba.

A találkozóra a The Why and the Way Erasmus+ stratégiai együttműködés keretében került sor.

Az Agrárminisztérium – együttműködve az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesületével – kisfilm-pályázatot hirdet a 2021. évi Élelmezési Világnap alkalmából (október 15.).

A pályázaton mozgáskorlátozottakkal foglalkozó hazai intézmények/szervezetek (iskolák, egyesületek) vehetnek részt 3-10 fős csapatokkal (beleértve a segítőket).
 
Választható témák:
1. Mit teszel Te az élelmiszerpazarlás ellen?
2. Miért jó helyi piacokon vásárolni?
3. Szerinted mit takar az egészséges és fenntartható táplálkozás?
4. Mit kell tudni a hulladékok csökkentéséről/újrahasznosításáról?
 
Jelentkezési határidő: 2021.november 8. éjfél
Pályázatok megküldési határideje: 2021. november 30. éjfél
 
Minden pályázó csapat nyereményben részesül, de a zsűri által kiválasztott 1-3. helyezett, valamint a közönségszavazás nyertese külön díjat is kap.
A nyeremény az első 3 díjazott részére szakmai kirándulás, valamint további, a pályázati tárgykörhöz tartozó tárgyi ajándékok. Pénzdíjat a pályázat nem tartalmaz.
 
Sok sikert kívánunk minden pályázónak, és bízunk abban, hogy számtalan jobbnál jobb pályamű kerül beküldésre! 🙂

A kollégiumban október 19.-én került megrendezésre a Tökfaragó és Kincskereső programunk.
A délutánt a kincskereséssel kezdtük. A Medgyes udvaron az apartmanok delegált csapatainak furfangos feladványokat kellett megoldaniuk, hogy megszerezzék a kincset, mely jelen esetben egy-egy édességcsomagot rejtett. A feladványok között volt képkirakó, QR kód olvasás és kvízjáték is. A délután folyamán kifaragott töklámpásokból szépségversenyt rendeztünk, melyet a Bézs apartman méhecskéje nyert. A vacsora mellé pedig idén sem maradhatott el a finom sütőtök, amit szintén az apartmanokban készítettünk el.

Iskolánkban 2021. október 21-én emlékeztünk meg az 1956-os eseményekről. Ebben az évben intézményünk tanulói idézték fel a népfelkelés történéseit, melyben a szovjet megszállással szemben hazánk függetlenségéért és szabadságáért folyt a harc. Tisztelettel gondoltunk vissza a forradalom hőseire és egyebek közt versekkel, korhű filmmel, zenés összeállítással emlékeztünk meg róluk .

A műsorban szereplő tanulók:

Újpál Dalma, György Richárd, Szuhai Gábor, Végh Balázs 7.a, Csike Boglárka 8.a, Radics Csaba 8.b és Piák Barnabás 12.o

A műsort szerkesztette: Kaposvári Katalin

A képeket és videókat összeállította: Hományi Péter

A filmrészletet szerkesztette: Cser Alexandra

Köszönjük szépen a színvonalas műsort!

Az őszi tanulmányi kirándulásunk  így végződött: “Életem legjobb kirándulása ez volt! “- kiáltott fel Ábink a buszban.
De kezdjük az elején: a 2.a osztály kis csapata most, október 20-án, a Budakeszi Vadasparkba utazott. Hála mozgásnevelőnknek, Luca néninek, fantasztikusan megszervezett látogatásban volt részünk. Megérkezésünk után egy órás szakvezetést kaptunk Brigi nénitől, akitől gyereknyelven olyan titkokat tudhattunk meg az állatokról, mint senki más. Kézből simogathattuk meg Angit, az albínó vadászgörényt, s az aranysakál okosságát, betanított feladatait is megcsodálhattuk. Erdei sétánk során megfigyeltük magyarországi nagyvadjainkat, s a kifutóban persze megetettük zoocsemegével a kecskèket is.
Az idő múlását észre sem vettük. Az aranyló, meleg őszi napsütésben kipirulva, fáradtan , de nevetgélve, s élményekről mesélve érkeztünk haza.

Október 21-én megemlékeztünk 65 évvel ezelőttről…

Egy, az eseményeket átélt, és látott szemtanú (Szűcs Robi bácsi) és egy, az eseményekkel a jelenben foglalkozó történész, Fejérdy András látogatott el hozzánk személyesen.

Megtudhattuk, egy 25 éves fiatalember, aki aznap reggel munkába ment, és onnan kapcsolódott be az eseményekbe, hogyan élte meg az akkor történteket, min ment keresztül. Megrendítő volt! Szó esett a Kossuth téri sortűzről, ahogyan azt a tankönyvek nem írják le. Munkáról, fiatalságról, akkori életről, politikai rendszerről.

Mindezekre, az átélt történetekre történész szemmel is rálátásunk lehetett, így volt, aki talán most értette meg jobban a történelmet és a történteket. Beszélgethettünk vallásról, Sztálinról, a Szovjetunióról, sőt, még Árpád-házi királyok is szóba kerültek a végén.

Aki érdeklődve hallgatta ezt az összesen majdnem két órát, az még azt is megtudhatta, milyen volt a menzakoszt 1956-ban!😊

Gimnáziumunkban ebben a tanévben 2021. november 18-ára szervezünk nyílt napot, amelynek módjára az aktuális járványügyi helyzet figyelembevételével kerül sor.

Ebből az alkalomból 2021. október 19-én iskolánk énekkara Szilvi néni vezényletével és versmondóink Kati néni kíséretében kedves műsorral köszöntötték a Bischitz Johanna Integrált Humán Idősek otthonának lakóit.

A délután rendkívül kellemesen telt el. A gyerekek őszinte lelkesedéssel készültek és örömmel adták át a dalokból, versekből, meséből, furulyaszóból összeállított ajándékukat, az idősek pedig szűnni nem akaró tapssal köszönték ezt meg. A műsor után nagyon oldott lett a hangulat, a gyerekek kötetlenül beszélgettek az idős lakókkal és hálásak voltak a viszont ajándékért, amit kaptak.

Jó egészséget kívánunk az otthon valamennyi lakójának és az ott dolgozó munkatársaknak!

Énekkarosaink között felléptek: Piák Barnabás, Licsicsányi Boglárka Csenge, Balogh Szonja, Papp- Szebeni Liza, Máté Milán, Al-Jumail Mahdi Salah
Versmondóink: Marosi Bence, Almási Zsófia, Nahimi Míra,
Mesélőnk:Szuhai Gábor
Furulyásunk: Szolnok Viktória

Sok szeretettel várunk mindenkit a Mozgásjavító kupa: Mini boccia bajnokság 1. fordulójára, mely 2021. november 6-án, a Mozgásjavító EGYMI-ben kerül megrendezésre.
A versennyel kapcsolatos további információkról itt olvashatnak, valamint a rendezvényen való részvételhez szükséges nevezési lap ide kattintva érhető el.

Október 16-án szombaton került megrendezésre a soron következő Cool-túra program az integrációban tanuló középiskolásaink számára. A délelőtt folyamán Horcruxokra vadásztunk a Városligetben. Sikerült az összeset megtalálni, így megmentettük a varázsvilágot a Sötét Nagyúr uralmától. Ünneplésképp varázsitalokat szürcsölgettünk, és mágikus társasozással vezettük le a délelőtt izgalmait.

A Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete évente meghirdeti határokon átívelő, versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSenyt, valamennyi korosztály számára, az Anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére.

A verseny három fordulós. A jelentkezőknek az első fordulóban videót kell beküldeniük saját, rögzített versmondásukról, majd a továbbjutóknak videóklipet készíteniük, végül a döntő élőben zajlik a Nemzeti Színházban.

A ZSŰRI ÁLLANDÓ TAGJAI:
a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete művészei, szakemberei:

Bakos-Kiss Gábor Jászai Mari-díjas színművész, rendező
Lutter Imre Radnóti-, Bánffy és Wlassics-díjas előadóművész, producer
Szűcs Nelli Jászai Mari-díjas színművész
Szabó László Ki viszi át a Szerelmet-díjas kommunikációs szakember
Wiegmann Alfréd Radnóti- és Nívó-díjas rendező

Bencének sikerült bejutnia a szuperdöntőbe, ahol ezüstminősítésben, különdíjban, a jelenlévők őszinte gratulációiban és vastapsában részesült.

2021.10.14-én a Mozgásjavító EGYMI adott helyet a 4. és 7. évfolyamosok számára a Budapesti Filharmóniai Társaság műsorának.
“Kezdetben vala a zene…” címmel a negyedikesek aktív részvételével különböző játékos feladatokon keresztül érezhettük meg a zene közösségépítő erejét.
“Magyarnak lenni…”című interaktív műsorban a hetedikesekkel a mélyére ástunk, mitől is vagyunk magyarok, barangoltunk a magyar kultúrában.
A két előadáson 5 intézmény 166 tanulója vett részt.
Köszönjük a Budapesti Filharmóniai Társaságnak a színvonalas előadásokat!

A hétvégén a Mozgásjavítóban és az integrációban tanuló néhány diákunk részt vett a Spar futóversenyén. Szombaton több számban is megmérették magukat a fiatalok, 2,3 km-en, 5 km-en, és 10 km-es távon is indultak. A nap egyik záró akkordja a Fodisz futam volt, ahol együtt szaladt az egész csapat kicsit több mint 500 m-t teljesítve. Napközben kipróbálhattuk a lövészetet is, illetve a különböző standok mellett játszottunk, finomságokat kóstoltunk. Mindenki nagyon ügyesen teljesített, jó élmény volt a hosszú kihagyás után ismét együtt részt venni egy ilyen pezsgő rendezvényen!

Szeptember 28-án tartottuk meg a kollégiumban a szokásos éves programunkat, a szüreti mulatságot, melyen a kollégium apraja-nagyja részt vett. A programok három helyszínen zajlottak egy időben. A Medgyes udvaron a diákok megismerkedhettek a mustkészítés folyamatával. A vállalkozó kedvűek szőlőt darálhattak és préselhettek.

A kis zsibongóban kézműves foglalkozáson vehettek részt az alkotni vágyók. A színes őszi falevelekből gyönyörű őszi képek és ősztündérek születtek.

Mindeközben az apartmanok előtti folyosón nagy munka folyt, a diákok lelkesen nyújtották és szaggatták a pogácsa tésztát, majd megszórták reszelt sajttal, tökmaggal.

Hamarosan finom pogácsa illat lengte be a folyosót…

A programok a Színházteremben folytatódtak.

Először egy népi divatbemutató következett apartmanpedagógusaink részvételével. Különböző tájegységek népviseletét mutatták be.

A délután további részében a Pereputty Társulat előadását tekintettük meg. A népi humorral fűszerezett mesén jól szórakoztak a gyerekek és a felnőttek. Az előadás teljesen magával ragadta a néző sereget, és nem voltunk restek táncra perdülni vagy éppen nótára fakadni az előadókkal.

Az estét egy közös vacsora zárta az iskola ebédlőjében, ahol elfogyasztottuk a délután készült mustot és pogácsát is.

De jó kis délután volt! 🙂

 

Az InnoMate program a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedés alapfeltételeit teremti meg: a középiskolások munkavállalói és vállalkozói készségeit fejleszti, megsokszorozva munkába állási és önmegvalósítási esélyeiket. A programot lebonyolító United Way Alapítvány 5 mozgásjavítós tanárt készített fel arra, hogy februárig 14 alkalmon keresztül InnoMate klubfoglalkozásokat tartson az iskolában. A foglalkozások a csapatépítéstől az ötlet fejlesztésén át az üzleti terv kialakításáig terelgetik a diákok csoportjait. A projekt zárásaként minden csoport egy alaposan kidolgozott ötlettel és egy pitch-csel (lényegre törő prezentáció) készül el, amelyeket az iskolai házi versenyen mutat be. Majd a kiemelt csoportok a programban részt vevő másik 4 iskola diákjai előtt is bemutatkoznak az ötletükkel.
E program nyitó rendezvényét 2021. október 7-én tartottuk Hackathon címmel. A klubfoglalkozások módszertanára épülő projektben olyan ötletek születtek, amelyek a tanulók mindennapjaiban előforduló nehézségeikre adnak megoldást, így hallhattunk az okosmikrofon, az ID-Watch, az automatikus buszrámpa, a gamer-ágy ötletéről is kiselőadásokat.
A tanulói visszajelzések alapján egy sikeres napot tölthettünk együtt, ahol a csapatmunka eredményeként olyan megvalósítható ötletek születtek, amelyek akár vállalkozások alapötletéül, startup-jául szolgálhat. Bízunk benne, hogy a klubfoglalkozások során újabb díjnyertes ötletek kerülnek elő, ehhez kívánunk sok sikert, kitartást a résztvevő tanulóknak és mentor tanáraiknak.

2021. október 8-án és 9-én a Mozgásjavító EGYMI, a Vakok Állami Intézete, a Bethesda Gyermekkórház és a KórházSuli Alapítvány közreműködésével megrendezésére került az “Esélyegyenlőségi napok” programsorozat a városligeti Millennium Házában. Az esemény fővédnöke Fülöp Attila, az EMMI szociális ügyekért felelős államtitkára volt.

A rendezvény helyszínének kiválasztása is szorosan kapcsolódik az esélyegyenlőséghez, hiszen a Liget Budapest Projekt keretében megvalósult fejlesztések, – többek között a Millennium Házának felújítása – az egyenlő hozzáférhetőség, az akadálymentesség jegyében valósultak meg.

Az esemény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet azokra a mindennapi akadályokra, amelyekkel a fogyatékkal élőknek kell megküzdeniük. A kihívások bemutatásai interaktív foglalkozások keretein belül valósultak meg, ezzel is segítve a fogyatékkal élők integrációját a többségi társadalomba.

Az első napon szemléletformáló programok várták az osztályokat és a pedagógusokat, míg a második szakmai napon a témában érintett, és az esélyegyenlőség iránt érdeklődő családokon volt a fókusz. Gyerekek és felnőttek is egyaránt találhattak számukra érdekes elfoglaltságot, a Rózsakertben a zenés/színházas foglalkozásoktól kezdve más, kreatív művészeti workshopokig, mint a hangszerkészítés újrahasznosított alapanyagokból. A jelenlévők részt vehettek egy magyar nyelvű tárlatvezetésen, és mélyebb betekintést nyerhettek a rendezvény megvalósításban szerepet vállaló intézmények munkájába, így közelebbről megismerhették a Mozgásjavító EGYMI-t is.

Bízunk abban, hogy az ehhez hasonló kezdeményezések, szemléletformáló programok hozzájárulnak ahhoz, hogy a jövőben a fogyatékkal élők elfogadása egyre nagyobb, míg az előttük álló akadályok száma egyre kisebb lesz.

Az elmúlt hétvégén megrendezett Vas megyei Függetlenfilm Fesztiválon a Mozgásjavító Filmműhely Vírusirtók című filme elnyerte el a legötletesebb  forgatókönyv különdíját, ezzel 52-re növelve az eddigi filmes díjak számát.
A Vas megyei Vépre Bagi Vilmos látogatott el, hogy képviselje a Mozgásjavítót és az alkotó csapatot. Köszönjük neki még egyszer, de ő sem bánta meg a hosszú utat: két frenetikus ebéd (pörkölt és nokedli, rántott hús és krumpli), egy korrekt reggeli és egy pizzás vacsora volt a jutalom.

Gratulálunk a készítőknek és még nagyon sok díjat, elismerést kívánunk Nekik a jövőben! 🙂

Iskolánk a United Way Magyarországgal az InnoMate projektben dolgozik újra együtt, melynek egyik eseménye a Lenovo üllői gyárának látogatása volt. A látogatás és gyárbejárás egyik apropója, ahogy az a projektben is fókuszba kerül, hogy a fiatalok megismerjék a munka világát konkrét munkahelyek bemutatásán keresztül. Hogy ezt miként élték meg a diákjaink, arról ők írtak gondolatokat.
 
Én nagyon élveztem a gyárlátogatást, sok izgalmas dolgot láttam, hogyan is szerelik össze a számítógépeket, hogyan felügyelik, hogy minden jól menjen. Nagyon sok minden új munkamenetet láttam, volt olyan munkarész, ahol az alkatrészeket osztják szét, máshol meg éppen játszanak és zenét hallgatnak. (Ez a tesztelés. a szerk.) A hangulat nagyon jó volt, a körbevezetést nagyon élveztem. Nem volt olyan része, amit nem élveztem volna. Nagyon nagy szeretettel fogadtak minket, segítőkészek voltak, egy szóval minden jó volt, és szívesen visszamennék.
(Papp Dávid)
 
Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon hálásak vagyunk, hogy elmehettünk. Rengeteg új és izgalmas tudásra tehettünk szert. Megtanultuk, hogy hogyan néz ki egy számítógép belülről, illetve, hogy miért hordanak ESD köpenyt az ott dolgozók. Belepillanthattunk egy gyár működésébe és felépítésébe. Köszönjük szépen a lehetőséget!
(Nagy Sára)

Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Tiszántúli Speciális Filmszemle Kisújszálláson, ahol Bagi Vilmos, a Mozgásjavító Filmműhely két legújabb filmjének szereplője különdíjat, és az azzal járó Media Markt ajándékutalványt vehette át. Sorrendben ez volt az 51. alkalom, hogy a Filmműhely díjazásban részesült valamely megmérettetésen az elmúlt években.
Szeretettel gratulálunk az alkotóknak!

Szeptember 25-én rendezték meg Szekszárdon a X. Fedorka VersNap országos döntőjét a Magyar Versmondók Egyesületének támogatásával. Legnagyobb örömünkre Papp-Szebeni Liza 4.b osztályos tanuló is bejutott a rangos verseny legjobbjai közé, ahol két verset kellett szavalniuk a versenyzőknek. Liza előbb Romhányi József “A teve fohásza”, majd Szabó Lőrinc “Ima a gyermekekért” című versét szavalta el nagy átéléssel, kiváló előadásmóddal. A zsűri az arany minősítés mellett Lizának ítélte a verseny Reménység díját. Nagyon büszkék vagyunk Lizára, szeretettel gratulálunk neki és köszönjük, hogy egy újabb országos versenyen öregbítette iskolánk hírnevét.

Budapest Főváros Önkormányzata a valamely tantárgyból, illetve területen tehetséges, Budapesten bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező 10., 11., illetve az utolsó évfolyamot megelőző évfolyamos, összesen 200 tanulója számára hirdette meg a „Trambulin” Tehetséggondozó Ösztöndíjpályázatát. A pályázatra fordítható költségvetési forrás megnövekedése okán, a pályázati kiírásban szereplő 200 fő helyett további 51 fő, összesen 251 tanuló részesülhetett ösztöndíjban.

3 tanulónk pályázata lett eredményes, és részükre a 2021/2022-es tanévben 10 hónapos időszakra havi 20.000 Ft/fő összegű ösztöndíjat ítéltek meg. A díjátadóra 2021. szeptember 22-én az Újvárosházán került sor, melyen a nyertes tanulókat Nagy Milán Sándor képviselte.

A nyertesek:

Hévizi Boglárka

Hegedűs Tamás

Nagy Milán Sándor

Szívből gratulálunk Nekik! 🙂

Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak!

Jövő héten(szeptember 27-én,hétfőn, 16:30-17:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a KÉK-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat ( szülővel vagy pedagógussal), szüleiket és az iskola dolgozóit is. A kölcsönzés a korábbiakhoz hasonlóan, körülbelül egy hónapra szól, a következő kölcsönzési alkalomig. Ennek időpontjáról minden hónapban küldünk majd emlékeztető emailt, valamint az iskolai faliújságra is kiplakátoljuk. A kölcsönzés az iskola diákjai, tanárai és a szülők számára díjtalan.
 A játékokat a nyári szünetre is kölcsönözhetik!

Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban)
Kérjük az osztályfőnököket, hogy említsék meg a diákoknak a lehetőséget, ha eszükbe jut! 🙂 -Köszönjük!
Várunk mindenkit szeretettel 16:30-17:30-ig

Ui: Sosem késő visszahozni a régen kölcsönzött játékokat, hogy más is használni tudja. 🙂 
Rosta Kriszti
Kiszler Otti
Bán Éva
Kollár Kati
A 6.a mint a tavalyi tanévben, most is ősszel kirándult. Ha ÖKO iskola címre pályázunk, mit is választhattunk volna, mint a Tisza-tavi Ökocentrumot. Szeptember 15-én csodálatos nyári melegben útra keltünk Sarudra majd Poroszlóra. Elképzelni nem tudjátok micsoda élményben volt részünk.
Sarudon igazi állatsereglet van. Hihetetlenül szelíd volt Csinoska a csacsi, és Rodrigez a kos. Alig akartuk abbahagyni a simogatásukat. Mindenhová követtek bennünket. Megismertük Zorrót és Mordályt, a mosómedvéket, Szilvát a lámát, Jancsi varjút és a többieket.
Majd Poroszlón az Ökocentrumban óriási élmény volt többek között az egymillió liter össztérfogatú édesvízi akvárium a rengeteg hallal. Megnéztük a vidraetetést.
Csodálatos volt a panoráma a torony 7. emeletéről.

Rengeteg a látnivaló, sok a program, el kell menni egyszer mindenkinek oda.

A gyönyörű napsütéses időjárást és a – még- házi feladat mentes időszakot kihasználva a Barack apartman leányai sétára indultak a közeli Városligetbe.

Megcsodáltuk az őszi pompába öltözött fákat, és a Vajdahunyad várat. Fotózkodtunk a városligeti tó partjánál, ahol ügyes kincskeresőink megtalálták -a kőfalba rejtett – Kolodko Mihály mini szobrát, mely egy piszoárt ábrázol.

A Jáki kápolna lépcsőjén megpihentünk, és közben önismereti kártyajátékot játszottunk.

A kíváncsi gyíkok a lépcső repedéseiből előmerészkedtek a lányok örömére -mindenféle méretben. 🙂

A bátrabbak testközelből is megcsodálták a fali gyíkokat.

Az idén 11. évébe lépő Budapest 100 az I. és a II. világháború után – 1921-1930 és 1945-1957 között – épült, elkészült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt.

A Mozgásjavító közvetlen szomszédságában a Korong utca 6 szám alatti épület –ahol József Attila élt Szántó Judittal – átadása is ebbe az időintervallumba esik. Ez alkalomból (Kovács Krisztina szervezésében, ő is itt lakik) a ház kis közössége és a szomszéd épületek lakói, ahová a Mozgásjavító is tartozik, készültek egy kis műsorral, amely elsősorban a házban élő József Attilával foglalkozott. Mindez 2021. szeptember 11-én szombaton került megrendezésre.

Itt írta a költő Mama című versét, melyet Csike Boglárka 8.a tanulónk szavalt el. Ajándékként egy Lázár Ervin által nevelt növénynek a már egész nagyra nőtt „unokáját” (sarját) kapta meg.

Szeptember 7-én délelőtt nagy izgalommal indultak útnak tanulóink és kísérőik, hogy ők is részt vegyenek a paralimpikonok fogadásán a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. Mindenki együtt örült, amikor sportáganként bemutatásra kerültek a sportolók és a helyezéseik. Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének és Szabó Lászlónak, a paralimpiai csapat elnökének beszéde után iskolánk képviselői személyesen is köszönthették a bajnokokat. A képernyőn keresztül is, de a helyszínen még nagyobb boldogság volt ismerős arcokat, csapattársakat látni a versenyzők között. A diákok kötetlenül beszélgethettek, ismerkedhettek és fényképezkedhettek a paralimpikonokkal, és serényen gyűjtögették az autogramokat.
 
Minden versenyzőnek szívből gratulálunk! Fantasztikusak vagytok!

Hajrá Magyar Paralimpiai Csapat! 🙂

A 2021. május 21-én meghirdetett „Trambulin” Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíjpályázat módosításáról szóló közlemény itt olvasható.

Szeptember 1-jén a hagyományokhoz híven a 4. osztályosok tanévnyitó műsorával kezdetét vette a 2021/22-es tanév.

A mosolygós, kicsit sem megszeppent elsősök kíváncsian figyelték a negyedikesek vidám, pörgős  műsorát. A versek mellett énekléssel, színes, zenés szalagjátékkal, az iskola színtereit bemutató diavetítéssel tették emlékezetessé az első tanítási napot. A műsor végén a 11 kis lurkó boldogan vette át tanszerekből álló ajándékcsomagját, akiket a felsős osztályok egy-egy képviselője is köszöntött, jó tanácsokat adva útravalóul.

Locsmándi Alajos intézményvezető egy gimnazistánk segítségével nyitotta meg az új tanévet.

Sikerekben, kíváló eredményekben és jó élményekben gazdag tanévet kívánunk mindenkinek! 🙂

Az Országos Diákfilmfesztiválon idén két díjat is sikerült bezsebelnünk:
A Vírusírtók című film kapta a közösségi alkotói különdíjat (nyeremény : Filmvilág előfizetés), a Mozgásjavító Filmműhely pedig közösségi alkotói díjat vehetett át (nyeremény: fotómasina előhívással). Ez utóbbival megvan az 50. filmes díj, amit az elmúlt 6 évben szereztünk! 🙂

Szívből gratulálunk az alkotóknak, a színészeknek és minden közreműködőnek!

Augusztus 27-én, pénteken egy vidám, jó hangulatú csapatépítéssel zártuk a hetet. Az “Ízőrzők” szorgos brigádja már korán reggel nekilátott a főzésnek, hogy a feladatok teljesítése után csupa finomsággal tölthessük meg a korgó hasunkat. Hatalmas kondérban rotyogott a paprikás krumpli, és az “édesszájunk” is felfelé görbült, amint megláttuk a készülőben lévő desszertkínálatot. Igazi túrós-barackos, túrós-áfonyás, meggyes-mákos és káposztás rétesek sültek a tankonyhán, így mondanunk sem kell, hogy már az ínycsiklandozó falatok ígérete is motiválta a társaságot.
A csapatfeladatok első napirendi pontja a 16 fős csoportok kialakítása volt, játékosan, “találd meg a csapatod” módszerrel. A csapatok tovább osztódtak, és 8-8 fős teamekben kezdték meg a kreatív munkát.
A csoportok egyik felének a Mozgásjavító EGYMI makettjét kellett elkészítenie. Mindegyik kis makett-tervező gárda egy-egy épületrészt húzott, és a kapott (szerzett) anyagokból, a fantáziájuk határait feszegetve csodálatosat alkottak. Az összeillesztést követően a méretaránybeli különbségek ugyan kitűntek, de nekünk így még jobban tetszett, hiszen, ha ránéztünk az épületcsoportra, még Firenzét is megidézte.
A komoly mérnöki tervek kidolgozása alatt a csoport másik 8 tagja összedugta a fejét, és kitalálta a csapat nevét, majd a kapott szavakból megírták a csapatindulókat. Elképesztő gyöngyszemek, rímes ódák és fohászok születtek, melyek az iskolai menzától kezdve az éppen aktuális Paralimpiai Játékokig minden témát érintettek.“…Bár Tokió messzebb van mint Üröm, Tizenöt millió szempárban csillog az öröm.”
Az alkotóbrigád harmadik teendője az volt, hogy papírra vessék, hogyan látják az intézményt 50 év múlva. A képzelet messze szállt, a jövőbe látó szemüveg számos opciót mutatott. A művek prezentálásakor elkalauzoltak minket a repülő kerekesszékek világába, amikor már a Skanzen helyett a Holdra tervezünk osztálykirándulást, és robot asszisztensek szervírozzák a kapszula ételeket a gyerekeknek. Elképzeltük, ahogy a diákjaink már sikeres “veteránokként” térnek be hozzánk, egy-egy vetélkedőt zsűrizni, és azt is, hogy milyen lenne egy tárlatvezetés a Mozgásjavító Múzeumban, ahol a helyiségekben a pedagógusaink viaszszobrai néznek vissza ránk.

Miután minden csapat bemutatta a délelőtt gyümölcsét, egy jól megérdemelt közös ebéddel koronáztuk meg a napot.

Nagyon köszönjük minden kedves kollégának a szervezést, a közreműködést, a főzést, és hogy ilyen szép számban vettetek részt a programokon! Szuperek vagytok! 🙂

Lajta-torony:
Medgyes-ház hátulról:
Medgyes-ház elölről:
Lajta-bejárat:
Korong-porta portással:
Új épület, iskola:
Apartmanok:
Betegszoba, apartmanok, gépház, szakértői:

Két szigetközi és egy Tisza tavi tábor után idén a Felső-Tiszára érkeztünk diákjainkkal. Számos csodának és felejthetetlen élménynek voltunk a részesei!
Jókedvű, kipihent és tettre kész iskolakezdést kívánok mindannyiunknak!

„Művelni nap-nap piciny csodákat,
sosem sokallva értük az árat,
bajokat, hátrányt előnyre váltva,
soha feladva, soha kiszállva,
Sok leleménnyel, fátummal víni
távoli célt is elérni, hinni…”
(Böhm András)

Dr. Derera Mihály televíziós újságíró, fordító, cégmenedzser, tanár. Egyik munkatársa azt mondta róla, mindig ott van, ahol probléma merül fel a mozgáskorlátozottakkal kapcsolatban. Élete, tevékenysége igazolja ezt az állítást.

A MEOSZ megalakulásakor fiatalos lelkesedéssel vetette bele magát az érdekvédelmi munkába. Iskolánk (Mozgásjavító EGYMI) megismerése is ilyen módon történt. Megtudván, hogy a Mexikói út 60. szám alatti intézményben végre lenne pénz a főlépcsőházba liftet építeni, de a Műemléki Felügyelőség nem engedélyezi, kamera elé ültette a műemléki főembert. „Ön szerint mi a fontosabb, a műemléki épület kopár lépcsőházának látványa, vagy az, hogy a mozgássérült gyerekeket sokszor ölben viszik egyik emeletről a másikra?” –kérdezte a szigorú hölgyet. „A gyerekek.” – válaszolta elhaló hangon, s a TV Híradó riportjának leadása után napokon belül megvolt az építési engedély.

Sokoldalú tevékenységének többször is haszonélvezője volt a Mozgásjavító.

1998-ban ő szerkeszti a „95 év a mozgáskorlátozott gyermekek szolgálatában” című könyvet az iskola történetéről.

2007-ben, mint a MEOSZ Oktatási Továbbképző és Távmunka Intézet Főigazgatója nemcsak felveszi a tanfolyamra, hanem elintézi egy súlyos mozgásállapotú, állami gondozott, elballagó tanítványunk díjmentes szállítását az egészségügyi gyermekotthonból a távoktatásra. 2010-ben és 2011-ben fogadja iskolánk 9. osztályait. Kitűnik a szándék: utánpótlást nevelni az érdekképviselet számára.

Mégis iskolánk a legnagyobb támogatást, segítséget Derera Mihálytól azzal kapta, hogy 1993-ban a tantestület alapítványának, a Zsótér Pál Alapítvány kuratóriumának elnöki tisztségét elvállalta, és 20 éven át hatalmas eredménnyel végezte a kurátorságot.

1994 – Az alapítvány először oszt Zsótér Pál érdemérmet a felnőtteknek. Feltűnést kelt az elnök laudációja, ahogyan egy tanítvány lelki finomságaiból következtet valamikori tanára pedagógiai kvalitásaira. Ettől kezdve a tantestület kíváncsian várja, hogy a következő kitüntetett bemutatásakor milyen beszédet mond. Hol a széleskörű műveltség, hol a javaslatok alapos tanulmányozása teszi élvezetessé, illetve hitelessé ezeket a megszólalásokat.

Nagy aktivitással és ügyességgel igyekszik munkatársaival a tervezett célokhoz megszerezni az anyagi eszközöket: Zsótér gyermek és felnőtt díjak, illetve ösztöndíjak előteremtése, pedagógus pályázatok dotálása, rámpa vásárlása, anyagi támogatás biztosítása a gyerekek táboroztatásához, külföldi tapasztalat-cserékhez, diákok külföldi tanulmányútjához, múzeum-és színházlátogatásukhoz. Elektronikus írógépet, később számítógépet adott a mozgásállapotuk vagy anyagi helyzetük miatt arra rászoruló fiataloknak. Anyagi feltételek előteremtése a Játék Határok nélkül Euró-integrációs hét megrendezéséhez. (1995, 2003)

1995 -ben rendezi először a „Játék Határok Nélkül”-t a Mozgásjavító. Az elnök úr minden rendezvényen ott van.
1993 óta Derera úr részt vesz az iskola életében, például a jubileumi vetélkedőkön, ünnepélyeken, sportrendezvényeken.
2007 – Ott ül „Diákotthonunk 50 éve” című jubileumi vetélkedő zsűrijében.
2012 – Már szinte magától értetődik, hogy alapítványunk névadójának 100. születésnapja tiszteletére rendezett vetélkedőn ő a zsűri elnöke.
2006, 2012 – Avatott médiaszakemberként értékeli, fejlesztő bírálattal illeti a diákok által készített riportokat.
A kuratórium létrehozza a „lakóotthont” azaz „tréning lakást”(2003), melynek tulajdonosa és fenntartója is az alapítvány, a diákok önállóságra nevelése céljából.

Munkáját köszönjük, emlékét az elért eredményeiben is őrizzük!

Intézményünk tánccsoportja két produkcióval is nevezett az Első Nemzetközi Inkluzív Kreatív Gyermek-és Ifjúsági Játékok nevezetű online táncversenyre. (Habarovszk, Oroszország, 2021)
Nagy büszkeségünkre a kerekesszékes tánc szakirányon, színpadi tánc kategóriában a „Dream”/”Álom” nevet viselő produkció (koreográfia: Hatta Mariann) „a zeneiség- és artisztikus kivitelezésért”, valamint Street Dance kategóriában a “Rolling Craziness”/”Gördülő Őrület” című előadás (koreográfia: Tajthy Katalin) “a művészi kifejezésmód- és koreográfiáért” különdíjban részesült.
Szívből gratulálunk a lányoknak, és nagyon köszönjük a koreográfusok és a közreműködők munkáját is! 🙂

Június 15-én tartottuk az évzáró rendezvényünket, és elballagtattuk végzős diákjainkat az általános iskolából és a középiskolából egyaránt. A búcsúztatások szűk körben zajlottak, a tanárok, a ballagtató osztályok és a ballagók részvételével. Először a 8. osztályosaink kapták meg tarisznyáikat és köszöntek el iskolánktól. Igaz, vannak, akik csak egy nyári szünetnyi időre, hiszen a középiskolás évek a Mozgásjavítóban várnak rájuk. A nyolcadikosok után a gimnazistáink ballagása volt porondon. A szalagavató ugyan kimaradt az idei tanévből, de a búcsúzás során mindenki nyakába felkerült az a bizonyos szalag.

A jó időnek köszönhetően az évzárónk az udvaron került megrendezésere. Büszkeségünkre sok kis és nagy diák részesült dicséretben, így számos oklevél és könyv került kiosztásra. Az eseményen a Zsótér Pál Alapítvány ösztöndíjainak és elismeréseinek kihirdetésére is sor került. Miután pedig elhangzott a várva várt mondat, az ünnepséget a MexDance tánccsoport produkciója zárta, ami megadta a kellő lendületet, és a diákok számára végre berobbant a nyár! 🙂

Június 10-én a járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal rendeztük meg a III. Mozgásjavító Filmbiennálét, ahol az elmúlt két év be nem mutatott filmjeit vetítettük le az érdeklődőknek. A kollégákból és diákokból álló zsűrinek nehéz feladata volt, hiszen a paletta tele volt színes és figyelemreméltó alkotásokkal, már több díjat is bezsebelő művekkel.

Végül az összesített eredmény szerint a dobogón végzettek:

1. Vírusírtók
2. A gyerekek jól vannak
3. Biztos, ami biztos

Idén a közönség is szavazhatott, és a nézők szinte egyöntetűen a Vírusírtók című film mellett tették le a voksukat.

Szívből gratulálunk mindenkinek, aki valamilyen formában részt vett a filmek készítésében! Köszönjük nektek az élményt! 🙂






“Ilyen jó napom még életemben nem volt- és ennyire nem is fáradtam el még soha!”- hallottuk hazafelé a buszban egyik kis lurkónktól. Ez a mondat mindent elárul, és nagy boldogsággal tölt el minden anyai szívet. A vonatozás, erdőjárás, mesejátszóterezés, vízimalomba kukkantás és kenyérkészítés a ritka élmények közé tartoznak, de mi most (hála az enyhítéseknek) együtt élhettük ezeket  át első közös osztálykirándulásunkon.

Meséljenek a képek!

Résztvevők

Abramov Dani és édesanya

Csomós Julka és édesanya

Edelényi Marci és édesanya

Gazda Laci

Gigacz Gergő

Kalános Robi

Ujpál Dalma,  édesanya és édesapa

Bácskai Milán és édesanya

László Anita Mária-edző

Lőczi Tímea-edző

Schäffer Orsolya-edző

Timár-Tóth Noémi-edző

Zagyi Emese-edző

Idén is folytattuk az együttműködésünket a Bátor Tábor Go!  program csapatával. Két hónapos előkészítő szervezés után május 27-én délután 5 órakor egy közös csapatépítő programban vettünk részt. A boccia csapat részéről nemcsak a versenyzők, hanem a szülők és edzők is csatlakoztak a játékhoz. Online formában, Zoom felületen, négy csapatra osztva zajlott a játék. A Bátor tábor csapata egy igazi csillagtúrát szervezett részünkre. Galaxisokon átívelő rejtvényeket kellett megoldanunk, hogy megtaláljuk az elveszett zenedobozt.

Ezzel a játékkal zártuk az egész éves online találkozásainkat, Boccia Kávéház meetingeket, melyeket két hetente tartottunk szeptember óta folyamatosan a Zoom internetes felületen.

A 2021-es évet egy Boccia logó pályázat kiírásával kezdtük.
A boccia versenyzők inspirációként felhasználhatták az iskola logóját, vagy saját fantáziájukat bevethették alkotásuk elkészítésébe.
Egy pályázótól több pályamunka érkezett, végül az alkotók választották ki a végső megmérettetésre szánt művet.
Szavazás során dőlt el, melyik nyerte el legjobban a csapat tetszését.
A későbbiekben tervezzük a logók hasznosítását!!

Gratulálunk a kiváló alkotásokhoz!

A pályázatban részt vettek:

Csomós Julka

Edelényi Marci

Gigacz Gergő

Ujpál Dalma

Bácskai Milán

Számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy akár saját magunk is újra tudnánk hasznosítani azokat.

Június 7-én délután részt vettünk egy játékos, interaktív foglalkozáson, megismertük az FKF Nonprofit Zrt. által ellátott hulladékgazdálkodási és köztisztasági feladatokat.

Rengeteg érdekességben volt részünk.  Kevesen mondhatják el, hogy 4 millió forintot tartanak a kezükben, velünk ez megtörtént. Az MNB által bevont papírpénzeket ledarálják, a darálékból papírtömböket préselnek, amit fűtésre lehet használni. Egy-egy tömbben 4 millió forint volt! Megtudtuk, hogy a műanyagflakonból akár futópályát vagy bicikliutat is lehet építeni. Autógumiból akár menő táskák is születhetnek, a régi bakelit lemez pedig gyümölcsös tállá válhat.

Megértettük, hogy a környezettudatos gondolkodás és magatartás kialakítása már kisgyermekkorban kezdődik, és mi is rengeteget tehetünk bolygónk „egészségéért”.

Szalkszentmártonban és Ráckevén jártunk. Csodás napsütésben, igazi jó időben telt a napunk.

Szalkszentmártonban, a Petrovics-házban, ami eredetileg Petőfi Sándor édesapjának a mészárszéke volt, a Petőfi Kiállításon megborzongtunk a tagló láttán, húskampókon, a vérrel festett falakon.

Sétáltunk a régi falak között, ahol Petőfi is, és ahol 112 verset írt röpke egy év alatt.

A szabadkéményes konyhában elképzeltük, hogyan is főzött családjának és vendégeinek a költő édesanyja, szinte érezni lehetett, milyen nehéz is volt a megélhetésük.

Megtudtuk, hogy az “Új a csizmám, a szögre van felakasztva” c. népdal a valóság, tényleg egy szögre lógatták a csizmákat.

Fateknőben kenyértésztát dagasztottunk, megnéztük, milyen is a kovász. Tudjuk már, honnan indult a „Fekete kenyér”. A zsíros kenyér mellé almafröccsöt is ittunk.

Majd egy érdekes új technikával gyertyát is díszítettünk, igaz, kicsit “para” volt az égő gyertya fölött melegíteni a kiskanalakat. A meleg kanáltól könnyen megolvadt a viasz és rátapadt a Petőfi-mintás papírszalvéta.

Csodálatba ejtett minket a jégverem, ahol júniusig meg tudták őrizni a jégtömböket.

Kirándulós napunk délutánja is nagyon érdekes volt. Ráckevén megálltunk, egy hajómalmot néztünk meg. Egy kedves idős molnár szeretettel beszélt a szakmájáról, szemmel -és füllel- lehetett követni a búza útját attól a pillanattól kezdve, hogy beleöntötték a garatba, egészen a finomlisztig.

Megtudtuk, hogy ebbe a malomba nem jönnek egerek – vagy az óriási vasmacskától, vagy a sok víztől félnek.

Ráckevén élt az igazi Kukoricza Jancsi, róla is megemlékeztünk.

Jót fagyiztunk, és ezek után igen jó hangulatban telt a hazaút is.

A járvány miatt az őszi hónapok helyett 2021. június 1-ére halasztott tanulmányi kirándulásunkon Tatára utaztunk el.

Először megnéztük a Fényes Tanösvényt, ahol a dolgozók igen nagyvonalúan és segítőkészen fogadtak minket. A sok hűvös budapesti nap után  végre napsütésben élvezhettük a különleges környezetet az akadálymentesen kialakított útvonalon. A lápos-mocsaras jellegű területen olyan helyeken tudtuk megfigyelni a természet kincseit, a növények-állatok együttélését, amit korábban az emberek soha vagy nagyon nehezen voltak képesek akár csak megközelíteni is. Mindenkinek szívből ajánljuk a tizennyolc állomással rendelkező, 1,5 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal megtekintését.

A nap hátra lévő részében sétáltunk az Öreg-tó partján, élveztük a csendes tóparti hangulatot, és a helyi fagyizó kínálatát.

Kedves játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak!

Jövő héten (május 31-én, hétfőn, 15:00-16:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődők. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a KÉK-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat (szülővel vagy pedagógussal), szüleiket és az iskola dolgozóit is. A kölcsönzés a korábbiakhoz hasonlóan, körülbelül egy hónapra szól, a következő kölcsönzési alkalomig. Ennek időpontjáról minden hónapban küldünk majd emlékeztető emailt, valamint az iskolai faliújságra is kiplakátoljuk. A kölcsönzés az iskola diákjai, tanárai és a szülők számára díjtalan.

A játékokat a nyári szünetre is kölcsönözhetik! Helyszín: Kék apartman 4-es szobája (a Szakértői Bizottság mellett, a Medgyes házban)

Kérjük az osztályfőnököket, hogy említsék meg a diákoknak a lehetőséget, ha eszükbe jut! 🙂 -Köszönjük!

Várunk mindenkit szeretettel 15:00-16:30-ig!

Ui: Sosem késő visszahozni a régen kölcsönzött játékokat, hogy más is használni tudja. 🙂 

Rosta Kriszti
Kiszler Otti
Bán Éva
Kollár Kati

Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése meghirdette ösztöndíjprogramját, mely a “TRAMBULIN Fővárosi Tehetséggondozó Ösztöndíj” nevet viseli. A program célja a budapesti fiatalok tanulmányi előmenetelének, tehetségük kibontakoztatásának támogatása és a pályaválasztásuk megkönnyítése. A pályázat célcsoportja a 10., 11, illetve utolsó évfolyamos tanulók, akiknek legalább 3,7-es tanulmányi átlagot kell teljesíteniük. A pályázat benyújtása során előnyt élveznek a halmozottan hátrányos helyzetű és hátrányos helyzetű diákok.

Részletes információk a pályázati kiírásban, illetve az adatkezelési tájékoztatóban találhatók.

Rendhagyó módon, de sikeresen lezajlott a Témahét az alsós osztályainkban. Ugyan a vírushelyzet miatt át kellett gondolnunk a programokat, azonban kedvünket ez sem szegte, mi remekül szórakoztunk!

Az elmúlt héten az osztálytermeket mozikká varázsoltuk, illetve minden osztály megalkothatta az általa választott állatkerti állatát. Fantasztikus vadak készültek kartonból, akiknek élvezet volt elmélyülni a mindennapjaikban.Pénteken pedig azzal koronáztuk meg a hetünket, hogy megnyitottuk a saját MozgiZOO-nkat, ami a Zsibongóban kapott helyet! A gyerekek elköszöntek kedvenceiktől, és a termekből új otthonukba költöztették a vadon élőket.

Mindenkit várunk szeretettel, aki meg szeretné csodálni az alkotásokat! 🙂
(Kérjük, az állatokat ne etessék. 😀)

A 2022-2023-as tanévre a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI kollégiumába a jelentkezést az alábbi adatlap kitöltésével teheti meg gyermeke részére. Benyújtási határidő 2022. június 15.

Kérjük, kitöltés előtt olvassa el a mellékelt tájékoztatókat is!

Tájékoztató külsősöknek a kollégiumi felvétel rendjéről 2022-2023

Tájékoztató kollégiumi felvételi kérelemhez 2022-2023

Kollégiumi felvételi kérelem 2022-2023

Idegen nyelvi mérés napja: 2021. május 19.
6. évfolyam 8-10 óra között
8. évfolyam 10-12 óra között

Országos kompetenciamérés napja
: 2021. május 26.
6. és 8. évfolyam és 9.A osztály 8-13 óra között

Szuper eredményeket kívánunk mindenkinek! 🙂

Az 1.a osztály lurkói rendíthetetlen szorgalommal ápolják saját kezükkel ültetett növénykéiket. Ma újabb jövevényeket-paradicsom palántákat- ültettünk balkonkertészetünk napos oldalába. A retkeink közül a nagyobbak pedig a tányérunkon kötöttek ki!

A kölcsönző ismét új játékok beszerzésére kapott lehetőséget. Az utóbbi időben sok megkeresés érkezett a kétszemélyes játékokra, hiszen a nagyobb létszámú társaságok találkozói elmaradtak. Ennek megfelelően több kétszemélyes játékkal is bővült a kínálat.

Ezek közül néhány: Ketten a bűvös rengetegben, Claim-Na ki a király?, Harry Potter- Sötét varázslatok kivédése.

Tematikus társasokkal is bővültünk: Rumini- A küldetés, Star Wars- Timeline, Harry Potter- Sötét varázslatok kivédése (többszörösen szuper játék! 🙂 )

Reméljük, hogy hamarosan találkozunk!

Rosta Krisztina és Kollár Katalin

Idén április 19-23. között megtartottuk a Fenntarthatósági Témahetet az alsós osztályainkban. Sok érdekes és játékos feladattal készültünk nekik. Minden osztály más és más utakon tanulhatott a fenntarthatóságról és annak fontosságáról.

Az idei Fenntarthatósági Témahéthez már kis elsőseink is csatlakoztak. Először egy rövid filmben virtuális kirándulásra indultunk. Megismerkedtek a magyar erdők szépségével, szintjeivel és az ott élő állatok nevét is megtanulták. Egy kis drámajáték segítségével pedig még az erdők pusztulásának fájdalmát is megértették, valamint a fák felbecsülhetetlen jelentőségét életünkben. Írásórán már ügyesen és lelkesen másolták le a megismert állatok nevét a tábláról.

A 2.a osztályos tanulók a Fenntarthatósági Témahéten a BOOKR Kids alkalmazás mesetárából olvastak egy állatkerti történetet. A mesében sok érdekes állattal ismerkedtek meg a gyerekek, majd különböző feladatokat oldottak meg a történethez kapcsolódóan.

A 2.b osztály Kollár Kati néni segítségével az iskola kertet látogatták meg. Megnézték az ágyásokat, a fűszernövényeket. Megismerkedhettek a komposztálóval és az esővízgyűjtővel.

A 3.a osztály Tulipán projektbe kezdett még a tanév kezdetén. Hat hónapnyi várakozás után, 2021. április 22-én, a Föld napján már teljes pompájukban virultak a virágaik. Tisztítják a levegőt, termelik az éltető oxigént, és gyönyörködtetnek is!

A 3. b-sek az óceán felfedezésére vállalkoztak, hangsúlyozva a vizek védelmének fontosságát. Tableteken dolgoztak a Bookrkids.com oldalon található interaktív tananyag feldolgozásával, melynek címe: Fedezd fel az óceánt! Ezután készítettek cipős dobozból 3D-s akváriumot. Jó móka volt, csodás munkák születtek!

A 4.a-sok már az anyák napjára készülődtek, és újrahasznosított anyagokból készítettek meglepetés ajándékokat az édesanyáknak! 🙂

A 4.b osztály pedig az erdő szintjeivel ismerkedett meg jobban a témahét alatt.

 

Ha Ön adója 1%-át a Mozgásjavító által 1993-ban létrehozott Zsótér Pál Alapítványnak adja, úgy a mozgáskorlátozott gyermekek nevelését, oktatását, fejlesztését támogatja, hozzájárul kulturális és szabadidős programjaikhoz, nyári táboraikhoz, a szükséges eszközök megvásárlásához, az ösztöndíj programhoz, a játékkölcsönző működtetéséhez, az oktatólakás fenntartásához…és még folytathatnánk a sort.

Az elmúlt évben az adó 1%-os felajánlásokból 1.616.000 Ft bevétel gyűlt össze. Köszönjük, ha ebben az évben is mellénk áll!

A ZSÓTÉR PÁL ALAPÍTVÁNY ADÓSZÁMA: 18045570-1-42

Adónk 1%-áról 2021. május 20-ig rendelkezhetünk, melynek módjairól további információ itt található.

Nagy izgalommal készültünk az első olyan digitális találkozóra, melyet mi szerveztünk stratégiai projektünkben. Fókuszban a tanulási nehézségek, a tanulásban akadályozottság volt, melyhez felkérésünkre több szakember is csatlakozott előadóként.

Sajnálatunkra nem tudtuk személyesen fogadni partnereinket, így egy virtuális városnézésre hívtuk meg a résztvevőket.

Ezt követően dr. Szekeres Ágota és dr. Velkey-Szenczi Beáta mutatták be, hogy a tanulásban akadályozott tanulók integrációja hogyan valósul meg a magyar oktatási rendszerben. Az előadás után egy műhelymunka keretében, melyhez a padlet felület is segítségünkre volt, átbeszéltük partnereinkkel, hogy az ő országukban mit takarnak a tanulási zavar, tanulási probléma, tanulásban akadályozottság kifejezések, mivel az alapfogalmak közös értelmezése elengedhetetlen a közös munka során. Rendkívül tanulságos volt megismerni az eltérő diagnosztikus rendszereket, problémafelfogásokat.

A köznevelés rendszere után egy másik szektort látogattunk meg digitálisan. Dely Réka nemzetközi koordinátor egy rendkívül látványos, színes előadás keretében mutatta be a „Nem adom fel” Alapítvány tevékenységeit, célkitűzéseit, megvalósult projektjeit.

A második napon az akadálymentes tanulási környezetet vizsgáltuk meg a tanulási problémák tükrében. Szintén dr Szekeres Ágota és dr Velkey-Szenczi Beáta voltak segítségünkre ebben, akik interaktív előadásukkal közelebb hozták hozzánk a kutatási eredményeket, bemutatták a jelenleg is megvalósuló jó gyakorlatokat.

Ezt követően közösen összegyűjtöttük minden egyes partner esetében azokat a módszereket, technikákat, melyeket ők használnak a mindennapokban.

Végül az EMMI Budapesti Javítóintézetében folyó szakmai munkát tárta elénk Molnár Anna egy rendkívül szuggesztív előadás keretében.

Nagyon köszönjük előadóinknak, hogy támogattak minket abban, hogy ilyen színvonalas programot valósíthassunk meg a két nap során!

A találkozóra a The Why and the Way Erasmus+ stratégiai együttműködés keretében került sor, 2021. április 19-20. között.