Az Oktatási Hivatal 2020. március 26-án tette közzé honlapján a nyertes intézmények listáját. Mit is jelent ez pontosan? Az Oktatási Hivatal pályázatot írt ki olyan intézmények számára, akik a működési területükön magas színvonalú szakmai munkát végeznek és tudásukat más intézmények számára is elérhetővé teszik. A pályázat keretében vállaltuk, hogy 3 éven keresztül szakmai érdeklődők számára […]
A Zsótér Pál Alapítvány és a tanulók szüleinek támogatásával alkalmunk nyílt az idei tavaszi színházlátogatásra az osztállyal. A KOLIBRI Fészekben jártunk, ahol egy felejthetetlen előadást láttunk egy kedves mackóról, melynek címe „A medve, akit Vasárnapnak hívnak” volt. Nagyon fontos üzenete volt az előadásnak számunkra, miszerint megtudtuk, hogy miért is nagyon fontos, hogy vigyázzunk a játékainkra […]
Második alkalommal rendeztük meg „Felmentősereg” játékos csapatversenyünket. Ezt az alkalmat olyan gyerekeknek találtuk ki, akik valamilyen okból más tanulmányi versenyen nem tudnak részt venni, vagy valamilyen plusz megsegítést igényelnek. Idén öt csapat versenyzett egymással felnőtt segítőikkel, Feketeszakáll Kalózkapitány kincsét keresve. A küldetéseket teljesítve minden résztvevő vérbeli kalózzá válhatott és kisebb-nagyobb kincsekkel térhetett haza. A nyertes csapat […]
Az EGYMI Egyesület szokásos éves szakmai konferenciája a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Alapkezelő támogatásával a NEA-TF-19-Ö-M-0137 sz. pályázat keretében került lebonyolításra. Helyszíne ezúttal is a budapesti Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium, EGYMI volt. A szakmai napot Locsmándi Alajos köszöntője után dr. Benczéné Csorba Margit, az EGYMI-k Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg. Ebben az […]
http://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.png00Szily Krisztinahttp://www.mozgasjavito.hu/wp-content/uploads/2024/03/imageedit_2_5891631716.pngSzily Krisztina2020-03-11 09:55:242020-03-26 14:33:42Beszámoló az EGYMI Egyesület szakmai konferenciájáról
Bázisintézmény lettünk!
Az Oktatási Hivatal 2020. március 26-án tette közzé honlapján a nyertes intézmények listáját. Mit is jelent ez pontosan? Az Oktatási Hivatal pályázatot írt ki olyan intézmények számára, akik a működési területükön magas színvonalú szakmai munkát végeznek és tudásukat más intézmények számára is elérhetővé teszik. A pályázat keretében vállaltuk, hogy 3 éven keresztül szakmai érdeklődők számára […]
Színházlátogatás 2.a
A Zsótér Pál Alapítvány és a tanulók szüleinek támogatásával alkalmunk nyílt az idei tavaszi színházlátogatásra az osztállyal. A KOLIBRI Fészekben jártunk, ahol egy felejthetetlen előadást láttunk egy kedves mackóról, melynek címe „A medve, akit Vasárnapnak hívnak” volt. Nagyon fontos üzenete volt az előadásnak számunkra, miszerint megtudtuk, hogy miért is nagyon fontos, hogy vigyázzunk a játékainkra […]
Kis tudósaink a tankerületi lapban
Iskolánk kis tudósai bekerültek a Közép-Pesti Képeslap márciusi számába!
Kalózok voltunk, kincset kerestünk
Második alkalommal rendeztük meg „Felmentősereg” játékos csapatversenyünket. Ezt az alkalmat olyan gyerekeknek találtuk ki, akik valamilyen okból más tanulmányi versenyen nem tudnak részt venni, vagy valamilyen plusz megsegítést igényelnek. Idén öt csapat versenyzett egymással felnőtt segítőikkel, Feketeszakáll Kalózkapitány kincsét keresve. A küldetéseket teljesítve minden résztvevő vérbeli kalózzá válhatott és kisebb-nagyobb kincsekkel térhetett haza. A nyertes csapat […]
Beszámoló az EGYMI Egyesület szakmai konferenciájáról