Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert kezdeményezéseik összehangolásaként országos iskolakert-fejlesztési programot indítottak januárban. Az általuk kiírt pályázaton iskolánk 730 000 Ft értékben nyert magaságyásokat, a kerti tevékenységhez szükséges eszközöket, vetőmagot és termőföldet. Szerdán délelőtt felavattuk a MEX-KERT-et beültettük az új ágyásokat. A tavaly elkészült pizzaágyáson […]
A Kárpát-medencei Diákfilm fesztiválon a mintegy 60 beküldött film közül a mozgásjavítós csapat „3 tipp a túlélésért” című kisfilmje második helyezést ért el. A díj egy sportkamera, amivel nagyon jó minőségű vízalatti felvételeket is csinálhatnak majd. Gratulálunk az alkotóknak!
A Microsoft, intézményünkkel együttműködésben, még az év elején programozói pályázatot hirdetett, kapcsolódva a Digitális témahéthez is. A pályázat célkitűzése az volt, hogy az ügyes programozópalánták készítsenek az első osztályosainknak olyan számítógépes játékot, amely kapcsolódik a tananyaghoz, magyar nyelvű és tudják használni a gyerekek akár kapcsolókkal is. A felhívásra három pályamű érkezett, amelyekkel örömmel játszottak az […]
A 6.a osztályosok ezen a héten érdekes feladatot kaptak matematika órán. Meg kellett tervezniük a tanterem berendezését, mégpedig Minecraft-ban. Először ötleteltek, aztán mértek: tantermet, asztalokat, bútorokat, ahol a mértékegységváltást gyakorolhatták. Ezután 2-3 fős csoportokban megalkották a tantermüket, ehhez jól jött, ha ismerték az arányokat, hiszen nem mindegy, hogy az építményben mekkora méretű egy-egy blokk. A […]
Mex-kertet avattunk

Angol tankönyvekkel gyarapodtunk
Beth Baumgartner és az English Language Fellow Program jóvoltából iskolánk sok-sok angol nyelvkönyvvel gyarapodott. Köszönjük a támogatást!
Ismét filmsiker
A Kárpát-medencei Diákfilm fesztiválon a mintegy 60 beküldött film közül a mozgásjavítós csapat „3 tipp a túlélésért” című kisfilmje második helyezést ért el. A díj egy sportkamera, amivel nagyon jó minőségű vízalatti felvételeket is csinálhatnak majd. Gratulálunk az alkotóknak!
Digitális elsősök
A Microsoft, intézményünkkel együttműködésben, még az év elején programozói pályázatot hirdetett, kapcsolódva a Digitális témahéthez is. A pályázat célkitűzése az volt, hogy az ügyes programozópalánták készítsenek az első osztályosainknak olyan számítógépes játékot, amely kapcsolódik a tananyaghoz, magyar nyelvű és tudják használni a gyerekek akár kapcsolókkal is. A felhívásra három pályamű érkezett, amelyekkel örömmel játszottak az […]
Osztályterem Minecraft-ban