Bejegyzések tőle

,

Ismét filmsiker

A Kárpát-medencei Diákfilm fesztiválon a mintegy 60 beküldött film közül a mozgásjavítós csapat “3 tipp a túlélésért” című kisfilmje második helyezést ért el. A díj egy sportkamera, amivel nagyon jó minőségű vízalatti felvételeket is csinálhatnak majd. Gratulálunk az alkotóknak!

Étkezés megrendeléssel kapcsolatos információk (2019/20)

Tisztelt Szülők, Gondviselők! Az alábbiakban találhatók a 2019/20-as tanévre szóló étkezés megrendeléssel kapcsolatos információk és kitöltendő dokumentumok, letölthető formában. Szülői levél Nyilatkozat átutalással fizető szülők részére Kedvezményes étkezéssel kapcsolatos tájékoztatás Szándéknyilatkozat és igénylőlap Adatlap diétás étkezést igénylők részére  9. sz. melléklet 8. sz. melléklet 6. sz. melléklet Kérjük, hogy ·Szándéknyilatkozat és Igénylőlap nyomtatvány, valamint a […]

,

Digitális elsősök

A Microsoft, intézményünkkel együttműködésben, még az év elején programozói pályázatot hirdetett, kapcsolódva a Digitális témahéthez is. A pályázat célkitűzése az volt, hogy az ügyes programozópalánták készítsenek az első osztályosainknak olyan számítógépes játékot, amely kapcsolódik a tananyaghoz, magyar nyelvű és tudják használni a gyerekek akár kapcsolókkal is. A felhívásra három pályamű érkezett, amelyekkel örömmel játszottak az […]

,

Százszorszép úszóverseny – 2019

Kedden rendeztük meg az idei tanév utolsó úszóversenyét. Immár kilencedik alkalommal biztosítjuk tehetséges úszónövendékeinknek, hogy megmutassák Szüleiknek, hozzátartozóiknak, osztálytársaiknak.. mennyit fejlődtek néhány hónap alatt. A cél változatlanul 11m leúszása időre – gyorson, mellen, háton – minél szabályosabb technikával, a láb letétele nélkül! Sok pozitív meglepetést okozott a 20 gyermek, hiszen a versenyhelyzet, az adrenalin, maximális […]

,

Ügyességi verseny

“10 év 10 játék” mottóval rendeztük meg a X. Mozgásjavító Kupa keretében a 9. Ügyességi versenyt. Az ügyességi versenyeket tematikusan rendezzük, így az évek alatt volt már Olimpia, kerestük a Seuzo kincseket, megrendeztük a Vizes VB-ét, a foci EB-ét, voltunk Ökoiskola, megtaláltuk  a királylány gyűrűjét, és megemlékeztünk a “Sportolj Velünk! ” és az “1 perc és […]

,

Legyél te is informatikus!

„Legyél Te is informatikus” program a Telekom és a T-system székházában 2019. május 30. (10-11. évf.) Kérdésekkel és várakozással indult a csapat a villamosmegállóba. Gyorsan és kényelmesen jutottunk el Budapest egyik legújabb és legmodernebb irodaházába, ahol 4000 ember, többségében fiatal dolgozik együtt. Megismerkedtünk több, az emberi erőforrás területén dolgozó kollégával, gyakornokkal, akik munkájukról, és a […]

,

Versmondóink töretlen sikere

Június 1-jén szombaton lezajlott a nagy hagyományú „Regösök húrján…” vers- és prózamondó verseny és a „Táltos világ” népmese és népballada találkozó országos döntője, gálája . A versenyre a TEMI Fővárosi Művelődési Házában került sor. Budapestre az ország különböző városaiból érkezett több generáció a megmérettetésre. A mi iskolánkból a területi elődöntőről Csike Bogi 5.a jutott tovább […]

,

Újra a Király utcai KOMPLEXben a 7.b

Ezúttal (május 27.) az Inkák aranya kiállítást tekintettük meg. A nap kezdeti élménye az volt, hogy elsőként utazhattunk a pénteken felavatott és átadott új iskolabusszal. Két teljes órát töltöttünk a helyszínen, ahol a felbecsülhetetlen értékű, Dél-Amerikát egykoron uraló nép eredeti kincseit láthattuk. Betekinthettünk egy letűnt civilizáció zárt világába. A tárlat bemutatta az európaiak érkezése előtti […]

,

Az angol tanulmányi verseny győztesei

Az alábbi eredmények születtek az angol tanulmányi versenyen: 5.FZ – 5. – 6. osztály: 1. Csike Boglárka Valéria 5.a 2. Triff-Árkosi Anna 6.a 3. Virágh Dávid 6.b 7. – 8. osztály: 1. Kalló Sára 8.a 2. Csomós Júlia 7.a 3. Brán Balázs 7.a Gratulálunk a győzteseknek!

,

Dimenziók 2019

Ismét a Mozgásjavító adott otthont május 17-én az EGYMI-k Országos Egyesülete által „Megváltozott intézményi szerep, tehetségfejlesztés, digitális ismeretszerzés” címmel megrendezett konferenciának. Az előadásokon és a meghirdetett szekcióüléseken 37 intézmény 112 képviselője vett részt. A szakmai programok előtt a Mozgásjavító Mini-MexDance táncsoportja mutatkozott be: ahogy a neve is jelzi, legkisebb diákjaink tánca varázsolta el a közönséget. Majd […]

,

Pónifarmon jártunk

Május 8-án a taksonyi Pónifarmra látogatott el az óvodai sárga csoport. A park területén sokféle állat található: lovak, láma, alpakka, szamár, nyuszik, kecskék, bárányok, kacsák, tyúkok. A gyerekeknek lehetőségük volt pónilóval lovagolniuk, amit nagyon élveztek. Amíg egyvalaki lovagolt, a többiek meglátogatták a kecskéket, nyuszikat az állatsimogatóban. A gyerekek nagyon bátran sétáltak az állatok között. A […]

,

Játéktár 05.20.

Ma, május 20-án, 16.15-től 17:30-ig újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A Zsótér Pál Alapítvány által fenntartott játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a ZÖLD-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat (szülővel vagy […]

,

Madarak és fák napja

Május 9-én a Madarak és fák napja alkalmából idén ismét megrendezésre került egy játékos vetélkedő, melyen az alsós gyerekek összesen hat állomáson mérhették össze tudásukat csapatokban. Nagy örömünkre ebben az évben is sokan részt vettek a vetélkedőn. Az állomásokon a tanulók többek között megismerkedhettek az év madarával, egzotikus gyümölcsöket kóstolhattak, különböző madárhangokat hallgathattak meg, madarakkal […]

,

Mesterségek délutánja

Május 14-én a szentendrei Skanzen múzeumpedagógusai egy rendhagyó tavaszi kézműveskedés keretében látogattak el hozzánk. Segítségükkel négy különböző hagyományőrző mesterséget próbálhattak ki az alsó tagozatos gyerekek. Némely állomás igazi kihívást jelentett, de a felnőttek aktív közreműködésével elkészültek a barátságkarkötők, nemezlabdák, csuhémadarak és gyertyák is. A foglalkozás végére minden gyerek kiérdemelte a névre szóló Ezermester-levelet. Köszönjük a […]

,

Érettségi 2019.

Bár a középiskola a 2018/2019-es tanévben végzős évfolyam hiányában rendes érettségit nem szervez, a gimnazistáink angol nyelvből közép- és emelt szinten megkezdték előrehozott érettségi vizsgáikat. Ezen kívül még informatikából középszinten mérettetik meg magukat, majd júniusban a szóbeli érettségik következnek. Szorítunk mindenkiért!

,

Magyar Paraúszó Bajnokság – 2019

Hétvégén rendezték meg Hódmezővásárhelyen az MPB és a MÚSZ szervezésében a Magyar Paraúszó Bajnokságot. Nyolc versenyzővel indultunk útnak szombaton délelőtt. Három úszónknak ez volt az első alkalom, hogy részt vett az országos bajnokságon! A közelmúltban megtörtént sikeres klasszifikáció és sportorvosi vizsgálatot követően az újoncok is érdeklődve várták az első nagy megmérettetés. Egy kis ismerkedés után […]

,

Rekreációs nap – 2019

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendeztük a “Rekreációs napot” iskolánk dolgozói számára. Több, mint nyolcvanan jelentkeztek és vettek részt aktívan a választható 18 eseményen! Három új programmal is bővült az idei paletta. A legtöbben /28fő/, a pilates gerinctornán tapasztalhatták meg ennek a mozgástípusnak a jótékony hatását. A jóga /20 fő/, az alakformáló zenés torna /13 fő/, […]

,

Iskolánkban jártak a Pál utcaiak és a vörösingesek

A mai, május 7-ei előadással lezárult a Mozgásjavítóban a színházi évad. Ez alkalommal a Gór Nagy Mária színitanoda tehetséges fiataljai Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk című művét vitték színre és hozták el nekünk. Ebben az évben számos darabot láttunk ezektől az ifjú színészpalántáktól (Lúdas Matyi, Kis herceg, A Pál utcai fiúk…), melyek kellemes kikapcsolódást, […]

,

Regösök húrján

2019. május 4-én zajlott le a „Regösök húrján” címmel megrendezett Pest megyei versmondó verseny. Ez az ország egyik legnagyobb versenye, 26 helyen rendezték meg az elődöntőket. A mi helyszínünk a pestszentlőrinci Kondor Béla Közösségi Ház volt, s a zsűri nívós tagjai pedig Király Erika, Radnóti-díjas előadóművész és Kiss László, a magyar versmondók szövetségének elnöke. Iskolánkból […]

,

Sziporka Országos Matematika Verseny, döntő

A Sziporka Országos Matematika Verseny döntőjét 2019. április 27-én szervezték meg a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumban. A több hónapot átfogó levelező illetve helyszíni, döntő fordulóban nyújtott teljesítményével Fésűs Máté, 10.A osztályos tanulónk az 5. helyezést érte el. Máténak gratulálunk kitartó munkájához és a nagyszerű eredményéhez.

,

Rendhagyó magyaróra

Osztály az osztálynál hospitált: egy hosszú – többalkalmas – előadássorozatot szervezett egymásnak a 10. és a 11. a. Utóbbiak a 19-20. század művészeti irányzatairól tartottak összegző (mi több, “előlegező”) előadásokat a jövő tizenegyedikeseinek. Ők pedig – viszonzásként – a nagyobbak stilisztikai ismereteit elevenítették fel (és mélyítették el) PPT-bemutatóikban.

,

A 11. a kalandja a Sziklakórházzal

Végre eljutottunk a Sziklakórházba! Ez persze nem volt egyszerű, hiszen a BKV eszközeit választottuk, s nem a helyi buszrendelést. Több járművet is el kellett engednünk (szombat délelőtt!), mert nem fértünk fel rájuk. Mikor ez sikerült, már csak a célpontot kellett megközelíteni, amely nem volt annyira messze (légvonalban), ám hosszú szerpentineken kellett felkerekezni, hogy végre megpihenhessünk […]

,

Történelemverseny volt iskolánkban

Tavasszal került megrendezésre iskolánkban egy történelemverseny. A verseny helyszíne a színházterem volt, ahol az általános iskolások és a középiskolások eltérő témakörben mérték össze tudásukat. Az általános iskolások a tanácsköztársaság kikiáltásának 100. évfordulója alkalmából a tanácsköztársaság témaköréből készültek, míg a középiskolások a rendszerváltás 30. évfordulója alkalmából az 1989-es eseményekkel, azok előzményeivel és közvetlen következményeivel ismerkedtek a […]

,

Hurrá, mehetünk! című szabaduló szoba a Mozgásjavítóban

Egy talán sokak által jól ismert játék meghonosításának első állomására került sor az iskolában. A szabaduló szoba elnevezés ma már nem csak ténylegesen egy bezárt szobából való kijutást jelenti, hanem egy logikai feladatsor eredetileg valós körülmények közötti gyakorlati megoldását. Adott egy kerettörténet, és egy cél, ami miatt meg kell fejteni a feladatokat. Sokszor valamilyen robbanás […]

, ,

Nyuszi Kupa úszóverseny 2019

A XV. kerületi tanuszodába egy héttel korábban érkezett meg a nyuszi, úszó növendékeink örömére! A FÉBSSZ által hagyományosan megrendezett versenyen 11 úszó képviselte iskolánkat. Fantasztikus hangulat, lelkes szurkoló tábor, egyre jobb időeredmények, sikeres versenyzők – ez jellemezte a szombati napot. 25m-50m-es távokon négy úszásnemben 13 db első, 9 db második ,7 db harmadik helyezést értek […]

,

Ovis attitűdformáló beszámoló

Március 28-án a Játékvár Óvoda egyik csoportja ismét hozzánk látogatott. A vendégek a tavasz jegyében játszottak és tevékenykedtek ovisainkkal. A ráhangolódó mesében egy királyfi bőrébe bújtak, akinek három próbát kellett kiállnia, hogy elnyerhesse a királykisasszony kezét. Ehhez segítségére volt egy aranypikkely, egy toll és két ezüstös ősz hajszál. A meséből varázserőt merítve mentek a gyerkőcök […]

, ,

Boccia Országos Bajnokság, I. forduló

Az MDSE boccia csapata ismét nagyszerű teljesítményt ért el az április 13-14-én megrendezett Országos Bajnokságon. 4 nemzetközi kategóriában 3 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet szereztek játékosaink. A BC 2 kategóriában Nagy Vivien, Hazai 1 kategóriában a nemrég Zágrábban BC5 kategóriát kapott játékosunk Kalános Róbert lett a bajnok, Gazda László a nyolcad döntőben szoros küzdelemben […]

,

Logikai verseny

Április 2. felső tagozaton logikai versenyt tartottunk. Heten vettek rajta részt. Eredmény: 1. Horváth Balázs (8.a) 2. Hencs Bence (7.b) 3. Csike Boglárka (5.a)

,

Költészet napja

Április 11-én a felső tagozatosok számára író-olvasó találkozót rendeztünk a kis zsibongóban. Ebben a tanévben Békés Mártával, az iskolások költőjével találkozhattunk. Márta néni (egyébként civilben pedagógus) mesélt magáról, a családjáról, verseiről, a versírásról, bemutatta megjelent verses köteteit, válaszolt a gyerekek által összegyűjtött kérdésekre, és ami szenzációs volt, elhozta a gitárját is és több versét elénekelte. […]

ZSÓTÉR KURATÓRIUMI ÜLÉS

A Zsótér Pál Alapítvány május 21-én 16.00 órától tartja soron következő alapítványi ülését. A kuratórium ekkor határoz a május 12-ig beérkezett pályázatok nyerteseiről és a május 17-ig benyújtott támogatási kérelmekről.

ZSÓTÉR ALAPÍTVÁNY, PÁLYÁZATOK

Május 12-ig várjuk a pályázatokat a Gyermek és Ifjúsági Ösztöndíjra, a Gyermek-Érdemérem kitüntetésre, a felnőtteket elismerő Emlékéremre, valamint az Életműdíj kitüntetésre az alábbi kiírások szerint: Gyermek és Ifjúsági Ösztöndíj pályázat Gyermek-Érdemérem Emlékérem Életműdíj Május 17-ig fogadjuk a támogatási kérelmeket, valamint a korábbi támogatások elszámolásait és beszámolóit a zsoter@mozgasjavito.com email címre. Az ezekhez szükséges nyomtatványok innen […]

,

Hírek a MA-SNI-ról

Számmisztika? Dehogy! avagy Elsöprő sikerünk egy tanulmányi versenyen Az idei esztendő negyedik hónapjának 4. napján 11 mozgásjavítós általános iskolás vágott neki a IV. MA-SNI Budapesti Komplex Tanulmányi Verseny döntőjének, melyet a IV. kerületben lévő Újpesti EGYMI rendezett meg immár negyedik alkalommal. 4 diákunk nyert érmet, melyből három a legfényesebben csillogó volt. Érdekesség, hogy a 4 […]

,

Pénteken Siker, szombaton Siker!

A hétvégén (2019. április 5-én és 6-án)iskolánk versmondói, Csomós Julka 7.a és Marosi Bence 7.b két különböző verseny döntőjén vettek részt. Pénteken Ferencvárosban zajlott le a VII. József Attila versfesztivál. A maratoni hosszúságú estén a már döntős általános iskola felső tagozatosok kategóriájában Csomós Julka 2. helyezést ért el, és ő kapta a közönségdíjat is. Nyereménye […]

,

A leghumorosabb film

A Pénziránytű pályázatra beküldött “Biztos ami biztos” című kisfilmnek a zsűri a “leghumorosabb film” különdíjat ítélte meg. A film készítésében közreműködtek: Faddi Andrea, Berta Krisztina, Skerlanitz Dóra, Farkas Bence, Boros Attila,Török Roland, Szalay Kristóf. Szívből gratulálunk az eredményhez! Részletek a zsűri értékeléséből: „Az alapötlet önmagában jó, dicsérendő, hogy bátran nyúl a fogyatékosság témájához, nem tekinti […]

,

Fizikai mérések myDAQ műszerrel a Mozgásjavítóban

Iskolánk tanulói Ádám Bianka, Berta Krisztina, Fésűs Máté és Piák Barnabás Barsy Anna tanárnő irányításával az elmúlt néhány hónapban egy speciális mérőműszerrel, a myDAQ-kal ismerkedtek meg. Hogy mitől olyan különleges ez a készülék? Attól, hogy bármilyen virtuális mérőműszert létrehozhatunk vele, ha a mérendő mennyiséghez olyan szenzort használunk, melynek jeleit feszültségváltozásként tudjuk érzékelni. Ehhez eszközünket programoznunk […]

,

Tudomány a porondon

Nem megy ritkaságszámba, hogy a Mozgásjavító diákjai cirkuszba mennek. 2019.március 12-én azonban a gimnázium 8 diákja egy rendhagyó, „tudományos” előadáson vehetett részt, ahol a szokásos produkciók új megvilágításba, pontosabban új megközelítésbe kerültek. A fizika, kémia, biológia mellett még az irodalom is megjelent. Nem csak azt tudhattuk meg, hogy a produkciók milyen fizikai törvények szerint működnek, […]

Nyílt nap az általános iskolában

A szöveg: Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy 2019. március 22-én pénteken, 8:00-13:00 óráig nyílt napot tartunk az általános iskolában, a már hozzánk beíratott tanulók szülei részére. Kérem, jöjjenek el, éljék végig a tanórákat gyermekükkel, nézzék meg, hogyan és mennyit “dolgozik” egy könnyebb pénteki napon. Kérem, időben érkezzenek, a tanórai becsengetés után már nincs lehetőség bemenni […]

,

Magyar Parasport Napja – Szentendre V8 uszoda

Különleges módon kapcsolódott a Magyar Parasport Napjához a Szentendrei Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidő Központ. 2019.02.18-tól egy egész héten keresztül érzékenyítő programokat tartottak diákoknak. Vizes gyakorlatokon keresztül ismerhették, tapasztalhatták meg a tanulók, ahogyan a fogyatékossággal élő emberek úsznak. Az ünnepélyes megnyitón Verseghi Nagy Miklós Szentendre polgármestere, Szabó László az MPB elnöke és Wiédner Márton a […]

,

Ruminit néztünk

Lebilincselő délelőttje volt a 3.a.b. osztályos gyerekeknek, akik 02. 27-én a Pesti Magyar Színházba látogattak. Berg Judit: Rumini Ferrit-szigeten c. mesejátékát izgulhatták, nevethették végig, sokan először, egy igazi nagyszínpadú színházban. Köszönet Zsótér Pál Alapítványunk anyagi támogatásáért, a feledhetetlen élményért!

,

Az Év Sportolója Gála, 2019 – főpróba

Idén először az M4 Sport szervezőbizottsága különleges lehetőséget kínált a hazai sportegyesületeknek, azok utánpótlás-sportolóinak, edzőinek – így az MDSE sportolóinak is: meghívást kaptak, kaptunk a főpróbára! Szeretettel fogadtak minket a Nemzeti Színházban, ahol 61. alkalommal szervezte meg a Magyar Sportújságíró Szövetség az “Év Sportolója Gálát”! Ízelítőt kaphattunk – egyelőre csak a nézőtérről -, hogy milyen […]

,

Európa földrajza – vetélkedő

2019. február 19-én került sor a Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium egyik épületében az Európa földrajza című vetélkedő 2. fordulójára, ahová az 1. fordulóban a Franciaországgal és a Benelux államokkal kapcsolatos feladatokat hibátlanul megoldó legjobb 6 csapat kerülhetett be. Iskolánkat ebben az évben a 9/A osztály két csapata (Várszegi Péter, Szombati Áhim, Karsai Zsombor és Ádám […]

,

Játéktár 02.18.

Kedves Játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Február 18-án, hétfőn, 16:15-17:30-ig újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a ZÖLD-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat ( […]

,

Család-barát Magazin

A Család-barát magazin a 11. évét ünnepli, és úgy döntöttek, ez alkalomból ők adnak ajándékot. Így jutottak el iskolánkba, ahol a 11 éves Mirára esett a választás. Forgattak róla az énekórán. majd elvitték repülni: Mira régi vágya teljesült így, madártávlatból szemlélhette meg Budapestet. Az erről készült kisfilm ide kattintva tekinthető meg.

,

Nálunk járt a kis herceg

Örömmel kezdtük ma (2019.február 4.) a hetet az iskolában, hiszen reggel 9 órakor a színházteremben varázsoltak el bennünket a Gór Nagy Mária Színitanoda 2. éves hallgatói. Antoine de Saint- Exupery legismertebb gyermekregényét, a Kis herceget hozták el nekünk. A tőlük megszokott színvonalas előadással, az egyszerű de rendkívül kifejező díszlettel, a néhol szellemes zenei betétekkel – […]

,

A sarkvidéken jártunk

2019. január 17-én a Játékvár Óvoda egyik csoportja látogatott el hozzánk, hogy eltöltsön egy délelőttöt a Mozgásjavítóba járó ovisainkkal. A program tematikája a télhez kapcsolódóan a sarkvidéki élővilág köré épült. Játékos medvevadászatra kalauzoltuk a kicsiket, ahol először képzeletüket kellett felhasználni, majd egy akadálypálya segítségével a gyakorlatban is megtapasztalhatták a “sarkvidéki terepet”. Egy másik állomáson jegesmedvét […]

,

Meghívó

2019. február 20-án „Figyelj rám!” címmel szakmai konferenciát és attitűdformáló programot szervez az EGYMI Egyesület és a Közép-Pesti Tankerület, melyre várjuk a téma iránt érdeklődő befogadó intézményekben dolgozó pedagógusokat. Program: 8.00-8.30 Regisztráció 8:30-8:35 Köszöntők 8:35-9:00 Dr. Perlusz Andrea: A hatékony és sikeres integráció 9:00-9:15 Kőpatakiné Mészáros Mária: Az integrált, inkluzív nevelés-oktatás, mint megkerülhetetlen tényező 9:15-9.30 […]

,

Alsósok prózamondó versenye

A 2019-es év első rendezvénye nagyon jó hangulatban telt. Remek állatos meséket hoztak a gyerekek, mindenki nagyon jól szórakozott. Gratulálunk a győzteseknek, de emellett külön dicséretet érdemel minden induló, akik a félévi hajrában is vette a fáradtságot és kiállt a közönség elé.

,

Játéktár 01.21.

Kedves Játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Január 21-én,hétfőn, 16:00-17:30-ig újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a ZÖLD-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat ( szülővel […]

,

Karácsony az Óvodában

Az óvodában a decemberi hónap mindig tele van a várakozás érzésével. A Mikulás távozása után a gyerekek izgatottan várták a Karácsonyt. Az adventi időszakban minden óvodai csoport ellátogatott a Gödöllői Karácsonyházba, ahol sok szép és színes díszt és karácsonyfát csodálhattak meg a gyerekek és felnőttek egyaránt. December 13-án meglátogatták az ovisainkat a Szent Benedek Gimnázium […]

,

Vizesgála – Duna Aréna – 2018

Második alkalommal került megrendezésre a Vizesgála. Tavaly a Tüske uszoda, idén a Duna Aréna adott otthont a több, mint 1300 versenyzőnek. 500m-1500m-3000m leúszásával lehetett Ötpróba – pontokat gyűjteni. Természetesen idén sem hagyhattuk ki ezt a lehetőséget. Az MDSE úszócsapatának 8 tagja, plussz a kísérők, összesen 11-en csobbantunk és teljesítettük az 500m-es távot! A világbajnokság helyszíne, […]

,

Mikulás Kupa – 2018

Az elmúlt évekhez hasonlóan, ismét meglátogatta a Mikulás fiatal úszó tehetségeinket! A FÉBSSZ december elején rendezte meg a Mikulás Kupa úszóversenyt. 8 fő képviselte iskolánkat. 4 úszásnemben, 25m és 50m-es távokon remek időeredmények születtek! A szép érmek mellé még a Mikulástól is kaptak finom csokoládét versenyzőink! 10 db első, 8 db második és 5 db […]

,

„Stréber” a kilencedikeseknél

2019.01.08-án délelőtt 9. évfolyamosaink „drámai pillanatokat” éltek át. A Nyitott Kör Egyesület pályázatát elnyerve, Zsótér Pál Alapítványunk támogatásával tanulóink egy fantasztikus, interaktív foglalkozáson vehettek részt három színész, Zoltán, Böske és Balázs vezetésével. Az alaptörténet napjaink időszerű problémáját feszegette, az iskolai zaklatás, kirekesztés és a felelősség kérdését körbejárva. A fiatalok észre sem vették, és pillanatok alatt […]

JÓTÉKONYSÁGI EST, 2019. 02. 08.

Múlt pénteken lezajlott a Zsótér Pál Alapítvány hatodik Jótékonysági Estje, és elmondhatjuk: ismét egy jó hangulatú, sok vendéget vonzó, finom ételeket és italokat kínáló estét tölthettünk együtt. Csepregi Éva, a Neoton Família énekesnőjének koncertje és Forró István színművész paródiaműsora szórakoztatta a közönséget, emellett lehetőség nyílt profi fotóssal fotózkodni és karikatúrát készíttetni magunkról. És bár a […]

Zsótér kuratóriumi ülés

A Zsótér Pál Alapítvány következő kuratóriumi ülését 2019. január 16-án szerdán, 16.00 órától tartjuk. Az új kérelmeket és a korábban kapott támogatások elszámolását (egy rövid szöveges beszámolóval együtt) 2019. január 11. 24.00 óráig kérjük megküldeni a következő címre: zsoter@mozgasjavito.com A szükséges nyomtatványok innen letölthetők: Pályázati adatlap az új kérvényekhez Pályázati elszámoló lap a korábbi támogatásokhoz […]

,

Adventi kézműves családi délután

Idén december 7-én rendezte meg az utazótanári munkaközösség a hagyományos adventi kézműves családi délutánt. A zöld apartmant rendeztük be programunk színteréül, ahol a nagy érdeklődésre való tekintettel szűkösen, de annál meghittebb hangulatban készültek a műalkotások. Az elmúlt évekhez képest az idei programra több család tudott eljönni, aminek különösen örültünk. A megjelenteknek helyben készített palacsintával kedveskedtünk, […]

, ,

Angyal Erika emlék úszóverseny

Új nap, új kihívások, új sikerélmények! 🙂 Ebben volt részük szombaton az MDSE színeiben induló 11 úszó növendéknek. Ismét meghívást kaptunk a FÉBSSZ által szervezett emlékversenyre. Örömmel tettünk eleget a meghívásnak, hiszen ez egy jó lehetőség a tehetséges úszó utánpótláscsapat felkészülési állapotának felmérésére versenyhelyzetben. Cs.Nagy Kristóf, legfiatalabb úszópalántánk 7éves. Most indult első versenyén és már […]

,

MexFeszt művészeti fesztivál

Idén is megrendezésre került a témahét, mely egy igazi művészeti fesztivállá varázsolta az iskolát, nem véletlenül lett a neve MexFeszt. Egész héten tartalmas programokon vehettek részt az alsó tagozatos gyerekek. Volt zene, tánc, bábozás, mese, festészet és film. Vidám és kreatív hangulatú hetet tudhatunk magunk mögött, de most már beszéljenek a képek…

,

4 ARANY a versmondóinktól

A mai napon 2018. november 28-án tehetséges versmondóink a Budapest III.kerületi Szent Miklós Óvoda, Általános Iskola, EGYMI, Kollégium és Gyermekotthon szervezésében megrendezett fővárosi szavalóversenyén ARANY minősítésben részesültek. Nagyon felkészülten, hihetetlen lelkesen adták elő győztes verseiket, melyekkel kiválasztottak lettek az előzetes házi-iskolai fordulón. Büszkeségeink tehát: Almási Zsófika 3. osztályos tanulónk, aki az alsó tagozatot képviselte Kovács […]

,

Felsős szavalóverseny

November 20-án rendeztük meg a felsős szavalóversenyt, a felsős évfolyamokból szinte minden osztály képviseltette magát. A zsűri (Tóth Adrienn, Puskás Tekla, Laczó Timi és Suha Vivi) döntése szerint 1. helyezett lett Marosi Bence és Csike Boglárka, 2. helyezett Kalló Sára, 3. helyezett pedig Nagy Sára. Különdíjban részesült Márton Péter. Nagy Sára gondolatai a versenyről: “Nagyon […]

,

Anamesa Lisszabonban

Október végén táncosaink ismét részt vettek a francia DK-BEL társulat művészeti vezetője, Sophie Bulbulyan által szervezett Anamesa Fesztiválon – ezúttal Portugáliában. A lányok kétszer is előadhatták közös produkciójukat a budapesti Gustave Eiffel iskola diákjaival, először egy városi parkban, majd a romantikusan ódon lisszaboni Thália Színházban. Természetesen saját darabbal is készültek, amellyel – szokás szerint – óriási sikert arattak […]

,

A 11. a osztály őszi programjai

Egy napsütéses szeptember végi (avagy október eleji) hajnalon ellátogatott osztálytermünkbe Csiki Janka, egy rendkívül tehetséges gitáros lány, és azonmód koncertet rögtönzött nekünk tanára (Kató Árpád), illetve annak duópartnere (Kohut Petra) társaságában. Beszéltek nekünk néhány szót a klasszikus gitárzenéről, a muzsika szépségeiről, valamint kiváló hangszereikről. Egy kevésbé verőfényes délutánon az ARC-kiállítást vettük célba, hiszen a hagyomány […]

,

Az 5. a kalandja a Nemzeti Színházban

Válogatás a gyerekek fogalmazásaiból… „Szünet után hétfőn színházba indultunk az osztállyal. Már nagyon vártam. Elindultunk, és a villamosmegállóban sokat kellett várni, mert nem jött alacsony padlós. Már a hatodik is elment, és a hetedikre felszálltunk úgy, hogy Péter bácsi és Tamás bácsi megfogta a székemet, és fölemeltek. Útközben szórakoztattam Péter bácsit, és azt mondta, hogy […]

,

Márton–napi hagyományőrző nap az óvodában

November 12-én Márton–napi hagyományőrző napot tartottunk az óvodában. Közös énekléssel, körjátékkal, a „Gyertek haza ludaim” nevű játék eljátszásával, a Kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesével és kézműveskedéssel elevenítettük fel a Márton naphoz kapcsolódó hagyományokat, szokásokat. A gyerekek saját libát is készítettek, méghozzá úgy, hogy zoknikat töltöttek meg kukoricaszemekkel.

,

Játéktár 11.19.

Kedves Játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Jövő héten(november 19-én,hétfőn, 16:00-17:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a ZÖLD-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat ( […]

,

MOZDONYT VEZETTÜNK!

Egy diákunk édesanyjának és a MÁV-nak köszönhetően egy napra iskolánkba költözött egy mozdonyszimulátor. Az eszköz segítségével átélhettük a mozdonyvezetés élményét; kipróbálhattuk, milyen érzés lehet akár 120 km/h sebességgel robogni, majd onnan lefékezni egy ilyen óriási terhet, dudáltunk és homokot szórtunk a sínekre – mindezt persze egy monitorra kivetített pályán. Az elsőstől a gimnazistáig szinte mindenkit […]

,

CP Kongresszus 2018

2018. november 9 – 10 között az ORFMMT Gyermek Szekciójának szervezésében ötödik alkalommal rendezték meg az Országos CP Kongresszust, melynek idei alcíme „CP-vel az iskolapadban” Az idei konferencia fő témája az iskolakezdés, kisiskolás kor, amikor kiemelt jelentőséget kap a gyermek pozicionálása, az iskolapad, íróasztal adaptálása, a felsővégtagi-funkciók fejlesztése és szükség esetén speciális segédeszközök vagy az írást helyettesítő […]

,

Alsós szavalóverseny

Eljött a november, és így iskolai hagyományainkhoz híven az Alsós szavalóverseny napja is, 11.09. délutánján. Az elsősöktől a negyedikesekig minden jelentkező lurkó a megadott témában hozott nekünk, a drukkolótábornak kedves, humoros, apuról, anyuról nagyikról, tesókról szóló verseket a színházterembe. Néha nevettünk, néha tán a könnyünk is kicsordult – leginkább az anyukáknak -, s közben talán […]

,

TÁRVA VÁR, december 1.

Szeretettel hívjuk és várjuk Önöket a 2018. december 1-jén 9 órakor kezdődő Tárva Vár programunkra. Ez az év különösen fontos nekünk, hiszen intézményünk 2018 decemberében ünnepli fennállásának 115 éves évfordulóját. A 115 éves évforduló alkalmából megemlékezünk az intézmény alapításáról, emellett kiemelt figyelmet szentelünk a jelennek és a jövőnek egyaránt. Természetesen idén is alkalom nyílik arra, […]

,

Boccia Országos Bajnokság, Pécs

Beszámoló a Boccia Országos Bajnokságról (Pécs, 2018. október 20-21.) Az MDSE Boccia csapata 10 fő versenyzővel, 5 edzővel 4 kategóriában vett részt az Országos bajnokságon. Összesen 4 érmet nyertek versenyzőink. A csapatból először vett részt országos felnőtt versenyen Csomós Julka és Gigacz Gergő. Elmondható, hogy versenyzőink általánosságban kiegyensúlyozottan versenyeztek az első napon, minden versenyzőnk továbbjutott a […]

,

Követségi látogatás

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Amerikai Nagykövetség programjának keretében ebben a tanévben nálunk dolgozik Beth Baumgartner, aki anyanyelvi angoltanárként erősíti a tantestületet. A programhoz kapcsolódóan az elmúlt héten iskolánkba látogatott Mr. David Kostelancik követtanácsos és Mrs. Emma Nagy kulturális attasé. A vendégek beszélgettek a középiskolás diákjainkkal, majd arra is szakítottak időt, hogy körbejárják iskolánkat. Mindkettőjük […]

,

Hírek a SzakMÁzz-ról

A két 7. osztály egy nap különbséggel október 9 és 10-én kilátogatott a Hungexpóra a „SZAKMÁZZ” című programra, ahol nagyon sok budapesti és néhány vidéki szakközépiskola is képviseltette magát. Az intézmények fiataljai rendkívül segítőkészen álltak az érdeklődők rendelkezésére. Iskolánk tanulói intelligensen kérdezgettek és a válaszoktól hol megrémültek, hol reménnyel töltötte el őket. Érdeklődésük középpontjában főleg […]

,

Mozgásjavító a 33. SPAR Maratonon

Tizenhárom diákkal és kísérőikkel idén is képviseltük iskolánkat az ország legnagyobb futóeseményén. Október 6-án mindannyian részt vettünk a FODISZ Esélyegyenlőségi Futamán, két diákunk 2,3 km-t futott egyéniben, ketten pedig sikeresen teljesítették a 10 km-es távot is. A komoly sportteljesítmények mellett a szórakozásra, ismerkedésre és szórakozásra is jutott ideje mindenkinek, így felejthetetlen élményben volt részünk.

,

Játéktár 10.15.

Kedves Játszani vágyó diákok, szülők és munkatársak! Jövő héten(október 15-én,hétfőn, 16:00-17:30-ig) újra Napkorong Játéktár és Játékkölcsönző! A játékkölcsönzőben rengeteg játék közül válogathatnak az érdeklődök. Kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a kedvükre való játékot, a fejlesztő játékoktól a nagy társaságban is játszható stratégiai társasjátékokig. Az idei tanévben is a ZÖLD-apartmanban várjuk a játékos kedvű diákokat ( […]

,

A 7. b osztály a múmiakiállításon

2018. október 8-án egy rendkívül érdekes kiállítást tekintettünk meg. Sikerült megnéznünk a Király utcában székelő „ A világ múmiái” tárlatot. Ez a gyűjtemény a földkerekség legnagyobb múmiagyűjteménye, a testeket és tárgyi leleteket számos múzeumtól, egyetemtől, tudományos szervezettől és magángyűjteményekből kölcsönözték. Betekinthettünk az ókori Egyiptom világába, az inkák középkori civilizációjába, a dél-amerikai természeti törzseik életébe, vagy […]

,

Honfoglaló harmadikosok

2018.10.04-én őszi napsütésben látogattuk meg az Ópusztaszeri Nemzeti Parkot. Rövid időre betértünk elődeink lakhelyére, a jurtába, ahol ősi szokás szerint foglaltuk el a női és férfi oldalt. Megtekintettük Feszty Árpád remekművét, a honfoglalást bemutató, szinte 3D-s élménként ható körképet. Így még inkább át tudtuk élni azokat a magyar mondákat, melyeket az elmúlt hetekben olvastunk. A […]

,

Az 5.b. Tatán

Az 5.b.osztály nem túl barátságos időben,de nagy várakozással 2018. 10. 02-án indult el Tatára. Mire odaértünk szerencsére az idő kegyes volt hozzánk, az eső elállt, és elkezdhettük csodás napunkat. Először az Old Lake Golf Club & Hotel-be mentünk, ahol láthattunk egy igazi golfpályát és golf-edzők segítségével megismerkedhettünk a golfozás szabályaival, sőt magunk is kipróbálhattuk ezt […]

,

Piknik az Óvodában

Szeptember elején megtartottuk idei első piknikünket. A piknik témája az őszi gyümölcsök voltak, melyek kapcsán sok finomság került a piknik takarónkra. Kóstoltunk például aszalt szilvát, aszalt barackot, alma chipset, mazsolát és mandulát is. Végig próbálgattuk kalácsra és kiflire kenve a nyáron elrakott gyümölcs lekvárokat, majd mind elfogyott a piknik előtti napon, közösen készített szilvás pite […]

,

Mi is ott leszünk a Kutatók Éjszakáján!

2018.szeptember 28-án az Ericsson Központban a Kutatók éjszakáján 20:00-20:30-ig iskolánk fizika tanára, Barsy Anna néhány érdekes mikrokontrolleres projektet mutat be élő adásban. A projektekben Berta Krisztina (11.A), Ádám Bianka és Piák Barnabás (9.A) tanulók is részt vettek. Az este eseményei élőben a http://www.galileowebcast.hu oldalán követhetőek. A részletes program itt olvasható:

,

3 tipp a túléléshez

A Zalaegerszegi Televízió által 14. alkalommal szervezett Göcsej Filmszemlére 45 alkotást neveztek magyarországi és határon túli alkotók. A benevezett műveket Koltay Gábor filmrendező, Szaknyéri András, a hévízi Fontana Filmszínház vezetője, illetve Lovass Tibor a filmszemle alapítója értékelte. Az ifjúsági kategóriában diákunk Piák Barnabás 3 TIPP A TÚLÉLÉSHEZ című művét érdemesítették első díjra. Hurrá és gratulálunk!!! […]

,

Tihany- a Balaton koronája

A 7.b osztály fantasztikusan lenyűgöző tanulmányi kirándulást tett a 2018/19-es tanév legelején szeptember 13-án Tihanyba. Magyar tengerünk ékkövét a déli partról, Szántód felől közelítettük meg, ugyanis komppal keltünk át az északi partra. Itt megtekintettük a bencés apátságot, mely történetét a gyerekek kiselőadásából ismertük meg, akik igen felkészülten jöttek a „túrára”. Kipróbáltuk a tihanyi visszhangot. Szellemeseket […]

,

Itt van Amerika…

Az Amerikai Nagykövetség támogatásával, az ELF program (English Language Fellow Program – Angol Nyelvi Együttműködési Program) keretében érkezett Magyarországra az Egyesült Államokból Beth Baumgartner. A hazájában is tanárként dolgozó Beth 1 tanéven át iskolánk csapatát erősíti, hogy az angolul tanulók élőben is hallhassák a nyelvet és anyanyelvi angol tanártól tanulhassák el a társalgás fortélyait. Fogadjuk […]

,

Új tanév, új filmes sikerek!

A Nyelvparádé pályázatára olyan filmeket vártak, amelyek bemutatják, milyen helyzeteket eredményezhet a hiányos nyelvtudás. A Mozgásjavító csapata a “Nyelvtudás életet menthet” című filmetüddel adott erre – humorba ágyazva ?- választ, és el is nyerte a LEGJOBB LÁTVÁNY díját. A film ide kattintva megtekinthető: https://palyazat.nyelvparade.hu/nyelvparade/?contest=video-detail&video_id=287 A díjhoz tartozik egy stúdió fotózás, amire a mostani 9A, 10A […]