Beszámoló az alsós Matematikai logikai versenyről

Rekordszámú versenyző részvételével zajlott az idei alsós Matematikai Logikai verseny április 26-án. 30 lelkes diákunk tette próbára ügyességét, kamatoztatta eddig megszerzett ismereteit.

A verseny eredménye:

1-2. osztályosok: 1. Ujpál Dalma 2.b
2. Antalicz Mária 2.a
3. Szemerédi Dávid 1.b

3-4. osztályosok: 1. Csike Boglárka Valéria 3.b
2. Hajdu Lili 3.b
3. Triff-Árkosi Anna 4.b és
Horváth Xénia 3.b

Gratulálunk a résztvevőknek és a helyezetteknek!

Simon Beáta
a verseny szervezője

Magyarországon május első vasárnapján ünneplik az Anyák napját. Így nem csoda, hogy a kis 1.a osztályosok már hetek óta erre a szép ünnepre készültek egy kedves műsorral anyukáiknak, amit péntek délután adtak át.

A versek, a dalok, az anyukkal való közös ének, társasjáték és persze a meglepetés ajándékok, saját gyúrású kókuszgolyók mind-mind a TITOK kategóriájába tartoztak. (Ami egy kis gyereknek nagyon nehezen megy ám!)

De a meglepetés fantasztikus meghittre sikeredett, és persze nem maradtak el az édesanyák ölelő karjaiban az örömkönnyek sem.

Isten éltessen minden Édesanyát!

Május 4-én elballagtak középiskolás (12. A és a 12. NYEK osztályos) diákjaink. A kollégiumban kezdődött a búcsú, majd a Medgyes-ház udvarán, a kertben folytatódott a hivatalos program. Megható és vidám pillanatok váltották egymást, beszéddel, köszöntéssel, verssel, virággal, lufival és üzenettel. Hagyomány már, hogy a Fakatona, iskolánk vándordíja új gazdára lel: tavalyi díjazottunk, Horváth Roland adta át a kis bábut új tulajdonosának, Kancsó Péternek a közösségért végzett szolgálataiért.

Míg a diákok végigjárták az intézmény emeleteit, a vendégek a színházteremben megnézhették a végzősök filmjét, a Summa cum laude-t, amellyel egyébként a Vas megyei filmszemlén a Műhely kategória első díját nyerték. Hát nem véletlenül! 🙂 Ide kattintva megtekinthető a film.

Ezt követően bepillanthattunk az osztályok digitális naplójába (persze rendhagyó módon), lelepleződtek a tablók, majd az udvaron a szerenádra került sor.

Rengeteg fotó készült az eseményen, ide kattintva megtekinthető a fotógaléria

Minden végzős diákunknak sikeres érettségi vizsgát kívánunk!

eki               

Az idegen nyelvi mérést (angol) 2017. május 17-én szerdán az ország egész területén egységesen írják meg a 6. és 8. évfolyamos tanulók. A 6. évfolyamosok számára 8:00 órakor, a 8. évfolyamosok számára pedig 10:00 órakor kezdődik.

Kérjük 7:40-re minden 6. évfolyamos tanuló érkezzen meg! A mérés után, illetve a nyolcadikosok esetében előtte is a tanórák változatlan formában kerülnek megtartásra

Az elmúlt héten diákjaink három díjat is nyertek az a pályázatokra beküldött filmjeikkel.

A Vas megyei filmszemlén, amelyet Táplánszentkereszten rendeztek április 22-23-án a Műhely kategória ELSŐ DÍJÁT hoztuk el!
Három filmet neveztünk: Boccia (Bogdán Dániel), Summa cum laude (12a és nyek) és Az akta (10 gnyek)

A nyertes filmek itt megtekinthetők:
https://www.youtube.com/watch?v=DKo8vUNJK4E
https://www.youtube.com/watch?v=bIqryoHbsDU
https://www.youtube.com/watch?v=68qhNmFCXlw

A fesztivál honlapja ide kattintva érhető el.
Itt pedig egy cikk olvasható a fesztiválról.

Részt vettünk a Diákhitel pályázaton, ahol a 2 nyek osztály filmje FŐDÍJAT kapott.
A nyertes film ide kattintva megnézhető.

A Pénziránytű pályázaton pedig MÁSODIK HELYEZETT lett a 10 gnyek osztályból Bogdán Dani, Gángoly Zsófi, Barta Titanilla és Végné Faddi Andi csapata.
A díjazott film ide kattintva megtekinthető.

Hamarosan a díjátadásról készült fotókat is közzétesszük.

Szívből gratulálunk minden diáknak és pedagógusnak, aki részt vett a filmek elkészítésében!. Külön köszönet Szalay Kristóf tanár úrnak!

A Magyar Nemzeti Galériában tárlatvezető váltással a Lépésváltást néztük meg, nagyszerű élménnyel gazdagodtunk.
A kiállítás címe, a Lépésváltás, a művészeti szemlélet fordulatait, a piac átértékelő szerepét és az intézményi rendszer átalakulását hangsúlyozza.
Gimesy Péter művészettörténész rendhagyó módon (telefonjaink wifi segítségével) megidéztette velünk Giorgione Vihar festményét, ezt kapcsolatba hoztuk egy fehér ládának tűnő szoborral, láttunk pop-art, szocreál, konceptuális műveket, megnéztük a gyönyörű Szent Cecíliát, elmentünk a kihagyhatatlan Hordozható lövészárok mellett, és a végén megnyugodhattunk, hogy a fehér láda alkotója tényleg jó szobrász, Maya pedig hasadt tovább.
Köszönet a Zsótér Pál Alapítványnak és Okányi Andi néninek:
8.a és 7.b osztály
      

A 2016/17-es tanév tavaszi félévében is megrendezésre került iskolánkban a „Tavaszi zsongás” nevű tavaszi, kreatív kézműves foglalkozás. A gyerekek húsvétra készülve készíthettek el mesés ajándéktárgyakat, ill. dísztárgyakat maguknak és családtagjaiknak. Tanulóink lelkesen dolgoztak és örömmel hangolódtak munka közben a közelgő húsvétra. Születtek díszes decoupage technikával készített tojások, zokninyulak, repülő pillangók, kisbirkák, stb. Sok ajándék- és dísztárgynál igyekeztünk újrahasznosított anyagokat felhasználni.

Néhány diákunk egy nagyon szép fotókiállítás megnyitóján vehetett részt a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházában, április 10-én. Két dal eléneklésével, gitár és fuvola kíséretében járulhattunk hozzá a megnyitó ünnepi hangulatához.

Köszönjük a lelkiismeretes gyakorlást, szeretetteli előadást Suha Viviennek (gitár), Csikós Enikőnek (ének) és Ádám Biankának (ének).
Külön köszönet Laczó Tímea, Schäffer Orsolya és Lőrincz Péter kollégánknak a felkészítésért és közreműködésért.

A kiállításon a látássérült amatőr fotósokból egy évvel ezelőtt alakult „VAKLÁRMA” Fotóklub tagjai, Balogh Tamás, Lipóczki Zoltán, Dáginé Maczó Borbála és Ruzsa Viktor alkotásaiból látható válogatás. A kiállítás május 10-ig, hétköznap 08.00 és 17.00 óra között díjmentesen látogatható a Szövetség székházában (1146 Budapest, Hermina út 47. Téli kert) (Sajnos a helyszín nem akadálymentes.)

A rendezők szeretettel várják az érdeklődőket!

A sajátos nevelési igényű budapesti általános iskolások tanulmányi versenyének (MA-SNI) döntőjébe iskolánk 12 tanulója jutott be. A döntőt az Újpesti Általános Iskola és EGYMI rendezte április 6-án.

Döntőseink helyezése:

1-2. osztályosok:
4. Budai Bence 1.b
5. Szemerédi Dávid 1.b
6. Almási Zsófia 1.b
(Jámbor Vivien 1. b is bejutott a döntőbe, de sajnos megbetegedett.)

3-4. osztályosok:
3. Csike Boglárka Valéria 3.b
5. Hajdu Lili 3.b
6. Molnár Ákos 4.a

5-6. osztályosok:
1. Nagy Zsófia 5.a
3. Száraz Evelin 5.a
5. Szabó Panna 5.a
8. Madaras Dorottya 5.a

7-8. osztályosok:
1. Eizler Gréta 8.b

Nagyon jó érzés volt iskolánkat ilyen eredményesen képviselni és kívánunk még sok-sok megható pillanatot, sikert a jövőben is! Gratulálunk a döntősöknek és egyben mind a 24 diákunknak, aki megmérettette magát a MA-SNI versenyen!

Simon Beáta (szervező és kísérő gyógypedagógus)

2017. április 11-én az 5. a osztályból 2 tanuló részt vett a Széchenyi István Általános Iskola által rendezett költészet napi szavalóversenyen. A zsüriben többek között helyet foglalt egy Jászai Mari-díjas rendező, egy író és egy színművész. Iskolánk két lelkes szavalója – Csomós Julka az 1. és Madaras Dorka a 3. helyezést hozta el. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk! Gratulálunk lányok!

    

Szombaton ismét úszóversenyen voltunk, de most a fiatalabb korosztály is lehetőséget kapott az éremszerzésre! A Fogyatékkal Élők Budapesti Sportszövetsége minden év tavaszán megrendezi a “Nyuszi” Kupát. Az MDSE öt lelkes versenyzője közül kettőnek ez volt az első alkalom, hogy nem hazai pályán úsztak. Különösebben nem szeppentek meg az új környezettől, legalábbis az eredmények ezt bizonyítják. 25 és 50 m-es távokon, három úszásnemben, eddigi legjobb idejüket megúszva gyűjtöttek össze egyéniben 6 db arany, 4 db ezüst és 3 db bronz érmet! A váltó verseny végén szintén az ő nyakukban csillogott a 4 db arany érem! 🙂
A magával ragadó versenyhangulathoz nagyban hozzájárult a szülők, hozzátartozók biztató szurkolása is.
Az eredményhirdetés előtt megérkezett közénk egy aranyos kis “Nyuszi”, aki minden résztvevőnek átadott egy húsvéti csoki tojást! 🙂
Gratulálunk versenyzőinknek a jó szerepléshez és egyben mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket, jó pihenést kívánunk a tavaszi szünetben!



     

Március 16-án, idén immár hatodik alkalommal rendeztük meg iskolánk dolgozói számára a Sport és rekreációs napot.
Az alapötlet még a kezdet-kezdetén abból indult ki, hogy szánjunk magunkra, egészségünk megőrzésére,kikapcsolódásra, csapatépítésre egy kicsivel több időt! Iskolánk speciális adottságait – tornatermek, uszoda…- kihasználva, kollégáink jobbnál-jobb ötleteit kihasználva töltsünk el néhány órát közösen minél örömtelibb hangulatban. 🙂
Az általatok választott 12 program közül ismét a jógára jelentkeztetek a legtöbben. És idén szinte berobbant a szappanfőzés, mint újdonság, amire szintén nagy volt az érdeklődés.
Mindenkinek gratulálunk az aktív részvételhez és bízunk benne, hogy jövőre még többen, még több programon veszünk részt!
Ezúton szeretnénk megköszönni a karbantartók, takarítók, konyhások segítségét, akik nagyban hozzájárultak programunk gördülékeny megrendezéséhez.
Kedvcsinálónak néhány fotó, ide kattintva pedig a galériában megtalálhatók a nap folyamán készített további fényképek.

          

Március 27-én eljött hozzánk Kiss Csaba, a Rehab Critical Mass alapítója, kerekesszékes aktivista, hogy középiskolás diákjainkkal beszélgessen az önálló élet lehetőségeiről, az igénybe vehető segítség különböző módjairól, az egyéni felelősségről. Csaba egyetemet végzett, dolgozik és önállóan él a lakásában úgy, hogy rendszeres segítségre szorul – van tehát tapasztalata bőven e téren. A beszédértésben Szűcs Kitti kolléganőnk volt a segítségünkre – ő is rendszeresen segíti Csabát a hétköznapjaiban.
A komoly téma nem zárta ki a humoros történeteket sem, és a diákok minden kérdésükre választ kaptak.

A beszélgetést követően áttértünk a Helpific programra (https://helpific.com/hu), melynek koordinátora, Csabai Lúcia és volt kolléganőnk, Galambos Katalin a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karról (ők támogatják a program magyarországi megvalósulását) jöttek el bemutatni ezt a már több országban működő lehetőséget. A Helpific egy olyan webes felület, ahol segítséget lehet kérni illetve felajánlani, és a rendszer segítségével a két oldal egymásra találhat. Az itthoni program bevezetésében, tesztelésében a mozgásjavítós diákok is részt vehetnek, illetve Csabával is folytatjuk majd az együttgondolkodást a lehetőségekről.

<

A NON4MAL 4 ALL című, Erasmus+ projekt – melyben intézményünk együttműködő partnerként vesz részt – keretein belül 40 órás továbbképzés kidolgozására került sor. A kurzus, igazodva a projekt céljához, támogatni kívánja a résztvevőket abban, hogy minél több nonformális tevékenységet szervezzenek, vegyék figyelembe tanítványaik sokszínűségét, készüljenek fel az eltérő képességekre, ezzel is támogatva az együttnevelést.
A felkészítés első része 2017. március 23-25. között, 27 lelkes résztvevővel (8 intézmény képviseletében) lezajlott. A kollégák ismereteket gyűjthettek a formális, nonformális, informális oktatási formákról, megbeszélték az együttműködő partnerek részvételének fontosságát, megismerték a célcsoport jellegzetességeit, belehelyezkedtek az együttnevelő pedagógus szerepébe, elemezték a csoportalakulás folyamatát, megosztották jó gyakorlataikat, illetve végiggondolták a tevékenységek tervezésének lépéseit.
Az együttgondolkodás megfeszített tempóban, de nagyon jó hangulatban telt. A folytatásra 2017. április 12-én kerül sor.
A hazai felkészítéssel párhuzamosan a kurzus valamennyi partnerországban – Románia, Észtország, Portugália, Törökország, Norvégia – lebonyolításra kerül, a projekt folyamán így mód lesz a tapasztalatok összehasonlítására, további pontosítások elvégzésére is.

A hétvégén Székesfehérvárra utazott iskolánk megfogyatkozott úszócsapata. A Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége a fehérvári uszodában rendezte meg az idei első Nyílt Serdülő,- Felnőtt és Utánpótlás Úszó Bajnokságát. Négy legény képviselte az MDSE színeit. Gyors,- mell,- hátúszás, 50 m és 100 m-es távokon, 12 nevezés, 12 érem! Ebből 6 arany, 5 ezüst, 1 bronz.Csodaszép tavaszi idő volt odakint, de amilyen remek időket úsztak fiaink, az még csodálatosabb volt!
Örömmel láttuk, hogy a Vasas úszói között már öt volt MDSE-s versenyző folytatja pályafutását! 🙂
Gazdagodik a paletta, szélesedik a kör, egyre gyakoribbak a kihívások, emelkedik a színvonal… Talán ez lehet egy jövőkép úszóink számára is.

Hétfőtől teljes erőbedobással készülünk a május 6-án megrendezésre kerülő Mozgásjavító Kupa IV. és egyben záró versenyére. Hajrá!!

Gratulálunk az elért eredményekhez!

 

 

 


A Babagenetika Egyesület és szervezőtársai (Juditoo, Ability Fashion) felhívására „Szivárvány a világ” címmel rendezvénysorozat indult, melynek keretében fogyatékkal, tartós betegséggel élő és daganatos gyermekek képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás 2017. március 17-én.

A kiállításnak a Hilton Budapest Dominikánus Kerengője ad otthont, megtekinthető április 7-ig.
A kiállított művek között intézményünk 8. a. osztályosainak alkotásai is megtekinthetők, amelyekre licitálni is lehet, támogatva az ifjú alkotókat.

A megnyitó pénteken volt, emiatt azon csak a budapestiek lehettek ott szüleikkel.

Március 21-én, a tavasz első napján megnéztük a gyönyörű kiállítást mindahányan kiállítók és múzeumba járók: a 8.a-sok és 7.b-sek.

Tradíció nálunk, hogy az alsóban tanítókat, Pali bácsit és Oksi Andi nénit és tanárainkat is invitáljuk minden ilyen jeles alkalomra.

Köszönjük, hogy megtiszteltek minket jelenlétükkel, szívesen találkoztunk velük:

Nádas Pál címzetes igazgató

Okányi Andrea kollégiumi igazgatóhelyettes

Bíró Lajosné, Klári néni

Babina Letícia és Bori lánya

Markó Mónika

Sinka Erika

 

Íme a kiállításon szereplő Trisztán és Izolda illusztrációink:

 

Árny a Kövön/ Ország Lili művészete
2017. március 21-én a Magyar Nemzeti Galériában, a magyar művészet meghatározó egyéniségeit feldolgozó kiállítássorozatán, Ország Lili (1926–1978), a modern magyar művészet egyik kiemelkedő alakjának életművét bemutató tárlatán jártunk
A több mint háromszáz művet felvonultató kiállítás két különlegességgel is szolgál. Egyrészt – eddig még soha nem látott módon – hazai és külföldi analógiákkal, műveivel párhuzamban szemlélteti a művész látásmódjának alakulását.
Másrészt a kiállításon Ország Lili eredeti elképzelésének megfelelően felépül a Labirintus, benne a több mint ötvendarabos labirintus-sorozattal, mely ebben a teljességében még az 1980-as Ország Lili-emlékkiállításon sem volt látható.

A 90 éve született művész alkotásaiból korábban nem láthatott a közönség ilyen nagyszabású, teljes életművet átfogó tárlatot, melyet Koós Nikoletta nagyszerű vezetése varázsolt élménnyé.

Köszönjük a Zsótér Pál Alapítványnak a lehetőséget:
a 8.a (“művészetes”) és a 7.b osztály.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása akadálymentes, mozgáskorlátozottaknak, kísérőjének ingyenes és május 1-ig látogatható.

Március 17-én „TÁGULÓ HORIZONT – Mozgáskorlátozott gyermekek új terápiás lehetőségei” címmel szakmai napot tartottunk intézményünkben, melyre partnerintézményeinkből és a témakörben érintett iskolákból hívtuk kollégáinkat.
Nagyon nagy volt az érdeklődés a program iránt, iskolánk pedagógusain kívül 90 fő „külsős” jelentkezésénél zárnunk kellett a regisztrációt. Az így kb. 200 főt kitevő hallgatóság nem csak a színháztermet, de az aulát is elfoglalta, ahová kivetítőn közvetítettük az előadásokat.
Locsmándi Alajos intézményvezető megnyitóját követően Dr. Karcagi Veronika molekuláris genetikus: „Új megközelítés spinális izomatrophia és Dichenne izomdystrophia betegségekben” címmel tartott előadást, majd Dr. Domos Gyula ortopéd szakorvos mutatta be a komplex végtagdeformitások legújabb kezelési eljárásait és azok eredményeit. Dr. Büki György gyermekneurológus a MAES terápia tapasztalatait foglalta össze „Egy gyermekpszichológus dilemmái: milyen terápiát javasoljak pácienseimnek? A MAES terápia” címmel.
A szakmai programok zárásaként Dávid Sándor a korai fejlesztés területén alkalmazható SmartKids eszközöket mutatta be.
Nagyon sok ismerőst üdvözölhettünk a szakmai napon, akik pedig először jártak intézményünkben, azok intézménylátogatáson vehettek részt – és sokan éltek is a lehetőséggel.
Köszönjük az előadóknak az izgalmas és naprakész információkat, az érdeklődőknek pedig figyelmet és a kérdéseket, amelyekkel az előadások párbeszéddé alakulhattak.

  

 

  

  

  

  

Az “Éjszaka az iskolában” első alkalommal került megrendezésre a Mozgásjavítóban, a diákönkormányzat (DÖK) szervezésében. Harmadik évfolyamtól felfelé vehettek részt rajta a diákok, a kollégium lakói és a bejárósok egyaránt. Nagy volt az érdeklődés, összesen közel 80 diák töltötte az éjszakát az iskolában – és persze nem alvással!
A legkitartóbbak éjjel 2-kor feküdtek le, addig pedig volt bátorságpróba, foci és boccia a sötétben, bújócska, diszkó, társasjáték egész éjjel (még a bújócska idején, a sötétben is fejlámpával), és az este végén egy önszerveződött karaoke a nagyok között. És vagy 60 palacsinta fogyott a büfés néni jóvoltából 🙂
A éjszakáról készült fotós-filmes összeállításunkat itt tekinthetitek meg:

A Babagenetika Egyesület és szervezőtársai (Juditoo, Ability Fashion) felhívására „Szivárvány a világ” címmel rendezvénysorozat indult, melynek keretében fogyatékkal, tartós betegséggel élő és daganatos gyermekek képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás 2017. március 18-án. A kiállításnak a Hilton Budapest Dominikánus Kerengője ad otthont, megtekinthető április 7-ig.
A kiállított művek között intézményünk 8. a. osztályosainak alkotásai is megtekinthetők, amelyekre licitálni is lehet, támogatva az ifjú alkotókat.
A rendezvényről és a kiállításról bővebben itt olvashat: http://www.szivarvanyavilag.com/
Mindenkinek ajánljuk a kiállítást, aki gyönyörű helyszínen, remek alkotásokat szeretne megtekinteni.
Fiatal művészeinknek gratulálunk!

Február 16-án mi is farsangoltunk az oviban! Volt vetélkedő, ének, zene és tánc ─ kisfilmünk bemutatja, milyen jól éreztük magunkat:

Az alábbiakban megtekinthető a 2017/18-as tanév 9. nyelvi előkészítő osztályára vonatkozó ideiglenes felvételi jegyzék.. . . . . . . . . . .

A Hilton Budapest és a Babagenetika Egyesület által szervezett “Szivárvány a világ!” című kiállításon iskolánk 8.a osztályos tanulóinak Trisztán és Izolda illusztrációi is megtekinthetők! A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a megnyitón és a kiállításon.

Tisztelt Szülők!

Újabb nyílt napot szervezünk intézményünk általános iskolájában az ide járó tanulók szülei számára, 2017.03.14-én. Ezen a napon 8:00 órától 13:00 óráig szívesen látjuk Önöket gyermekük tanóráin, 13:00 órától pedig kérjük, hallgassák meg az egyházak tájékoztatóit a Színházteremben. A tájékoztatók után lehet módosítani azon, hogy gyermekük a következő tanévtől milyen hit- és erkölcstan oktatásban részesüljön. Négy egyház tájékoztatóit hallgathatják meg: katolikus, református, evangélikus, Hit gyülekezete.

Várjuk Önöket!

Február 13-án megrendezésre került az alsós farsang. Immár másodjára szórakoztatott minket a Napraforgó zenekar remek táncházával. Ezzel a hangulatot már jó előre megalapozták, így vidáman folytatódott a farsang a jelmezes felvonulással. A gyerekek idén is nagyon kreatív és sokszínű megoldást találtak a jelmezeikhez. Az egyéni felvonulások közben 5 osztály mutatta be csoportos produkcióját, ezzel tovább fokozva a hangulatot. A farsang végén a zsűri döntésére várva a gyerekek tombola húzáson vettek részt.

A döntés nehezen, de megszületett:
Legjobb egyéni jelmez: Újpál Dalma 2.b – Tacskó
Legviccesebb jelmez: Szőke Alíz 2.b – Orvos
Legkreatívabb jelmez: Bardóczky Balázs 3.a – Székesfehérvár
Legjobb csoportos jelmez: 3.b osztály – Tánc Hungária
Legkreatívabb csoportos jelmez 2.a osztály – Ókori egyiptomiak

Ide kattintva a galériában további fotókat mutatunk a mulatságról.

LÉPÉSVÁLTÁS/AZ 1945 UTÁNI MAGYAR MŰVÉSZET
2017 első múzeumi látogatása a modern jegyében zajlott, február 15-én, Koós Nikoletta nagyszerű tárlatvezetésével, Okányi Andi néni meglepetés önkéntes segítővel.
Az utolső művészetes 8.a és a 7.b osztály február 15-én a Magyar Nemzeti Galériában járt.
Az 1945 utáni magyar művészet története egymáshoz kapcsolódó generációk, művészcsoportok és egyéni utat kereső alkotók munkásságának a láncolatából áll. Érvényesülésükben nagy szerepet játszottak az állami nagy intézmények és a kisgalériák, illetve azok a kiállítások, amelyeken a művészek elveiket manifesztálták.
A tárlat három szempontot igyekszik egymás mellé állítani: az egyik az irányzatok párhuzamos jelenléte, a másik a kiállításnak mint meghatározó eseménynek a történeti folyamatba való beemelése, a harmadik pedig az európai tendenciákhoz való viszonyíthatóság bemutatása mértékadó művek révén.
A Galéria megalapítása óta gyűjti a kortárs műveket, de a szerzeményezés sokáig az állami kultúrpolitika értékrendjét tükrözte. A minisztériumi vásárlások helyett a nyolcvanas évektől az osztály munkatársai egyre inkább befolyásolhatták a gyűjtemény alakulását. A ma több mint 11 000 darabot számláló, csak ’45 utáni magyar művészettel foglalkozó részleg az elmúlt majd 70 év művészetének legszélesebb körű műtárgyállományát birtokolja.
A kiállítás címe, a Lépésváltás a művészeti szemlélet fordulatait, a piac átértékelő szerepét és az intézményi rendszer átalakulását hangsúlyozza.
A legszebb, a legmegkapóbb, leglíraibb mű, a Szent Cecília, a legmeghökkentőbb, a legpoénosabb, a Hordozható lövészárok, a legkreatívabb fotósorozat textúrája és Esterházy Marcell 3D festménye jelentette a kiállítás csúcspontjait.
Köszönjük a Zsótér Pál Alapítványnak a lehetőséget.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállítása akadálymentes, mozgáskorlátozottaknak, kísérőjének ingyenes.

2017. február 9-én iskolánk tanulói közül hatan ismerkedhettek meg a fényfestés technikájával Nagy Réka fotós és Szöllősi Gábor szomatopedagógus hallgató segítségével.
A technika azért jó a gyerekeknek, mert csak sikerélményeik lehetnek-gyakorlatilag nincs rontott kép. Nem kell tudniuk rajzolni, ezeken a fotókon a kriksz-krakszok is nagyon látványosak. Azoknál a gyerekeknél, akiknél nem működik megfelelően a finommotorika, előnyt kovácsolunk az élet sok más területén hátránynak számító dologból. A képek készítésekor ugyanis nagy mozdulatokkal kell rajzolni annak érdekében, hogy minta jelenjen meg. A gyerekek minden alkotáson más osztálytársukkal dolgoznak, észre sem veszik, mennyit mozognak egy-egy foglalkozás alatt.
A 3.a és 3. b osztályból három-három tanuló vett részt az egy órás foglalkozáson: Bardóczky Balázs, Haufe Luca, Kovács Boglárka, Hajdu Lili, Katona Miklós és Walczer Dóra.
A fényfestés mindenkinek nagy élményt jelentett, köszönjük a lehetőséget!

   

Február 11-én szombaton a felkelő nap már a Debrecen felé vezető úton érte iskolánk válogatott úszócsapatát. Ismét az impozáns városi uszoda  adott otthont a FODISZ által megrendezett Országos Úszó Diákolimpiának. 17 kategóriában, 197 versenyző részvételével 10 órakor megkezdődött a “maratoni” verseny. Folyamatosan pörögtek az úszószámok 25m,- 50m,- és 100m-es távokon.

Pihenésre akkor volt idő, amikor a  futamok között átadták az érmeket. Iskolánkat 5 úszónk képviselte , 8 arany és 1 ezüst éremmel zártuk a napot! És ami talán még biztatóbb a jövő szempontjából, hogy versenyzői pályafutásuk eddigi legjobb időeredményeivel érték el ezeket a helyezéseket! Az biztos, hogy mindenki kiadta magából a maximumot, mert a hazafelé vezető úton a buszon a hangjukat sem lehetett hallani. 🙂

A csapat tagjai voltak: Horváth Hunor, Bagi Vilmos, Maróti Márton, Kőmíves Tamás, Kiss Bence.

Gratulálunk az elért eredményekhez és további szorgalmas felkészülést kívánunk a március 11.-én megrendezésre kerülő Mozgásjavító Kupára!

Szűcs István
      

Február 8-án a Fővárosi Önkormányzat szervezésében zoopedagógiai foglalkozáson vettek részt a harmadikosok. Az állatkertben kiváló alkalom nyílt egészen közelről összehasonlítani magunkat az emberszabású majmokkal. Láttuk, hogy mennyire ügyes tornászok az orángutánok, és testükön sokkal több a szőr is, mint a miénken. Aztán egy kicsit ránk ijesztett egy kamaszkorú gorillafiú, ahogy erejét fitogtatva öklözte mellkasát. Megfigyeltük a legnagyobb szárazföldi emlősök, az elefántok táplálkozását, illetve megcsodáltuk a legifjabb lakót, az egy hónapja született zsiráfborjút, Saudát. Már most két méter magas a kis csöppség. A tigrisek kint szundikáltak a dermesztő hidegben, ők sajnos ránk se hederítettek. Minden állatról számos érdekességet mesélt nekünk Áron bácsi, az állatkert dolgozója. Reméljük nemsokára az idő melegebbre fordul és visszatérhetünk erre a különlegesen izgalmas helyre.


Tisztelt Szülők!

A márciusi tanulói étkezés megrendelője ide kattintva letölthető.
A márciusi étkezés megrendeléseket 2017.02.13-ig kérjük leadni a Pénztárba.

Befizetés napja: 2017.02.16.
Pótbefizetés napja: 2017. 02.20.
Mindkét nap délelőtt 7-9 óráig és délután 12.30-16.30-ig van lehetőség az ebédet befizetni a Pénztárban.

Pénztári nyitvatartás
Tudnivalók az átutalásról

2017.02.02-án a veresegyházi Medveotthonba látogattunk az 1.a-b. osztály csemetéivel. A medve árnyékának megfigyelése Gyertyaszentelő Boldogasszony napján minden évben izgalmas esemény a park életében. Szeretettel, finom mackósütivel, forró teával fogadták a park gondozói az összes kíváncsiskodó ovist és iskolást. Ezután minden gyermek magára öltötte maciálarcát és közös énekléssel köszöntöttük a medvéket és egymást. Majd medvelesre indultunk… Először csak farkasokkal és rénszarvasokkal találkoztunk, de csalogató dalolásunk meghozta eredményét: két barnamedve is kibújt a barlangjából. Finom mézes almával jutalmaztuk őket, amit boldogan el is fogyasztottak.
Jelentjük, a medve kibújt a barlangjából, a hatalmas köd miatt árnyékát nem látta, így hát: KÖZELEDIK A TAVASZ!!!

 

Az alábbi táblázatban tesszük közzé az intézményünkben középiskolai központi írásbeli felvételi vizsgát tett diákok pontszámait:00000000000000000000000000000 0 0 0 0

A HAT Alapítvány ingyenes munkaorientációs tréninget szervez sérült vagy fogyatékos gyermeket nevelő szülők számára, hogy megkönnyítse munkaerőpiacra történő visszakerülésüket.
A gyakorlati megközelítésű tréning és mentorálási folyamat elsősorban gyakorlati ismereteket ad át, fejleszti az önismeretet, a kommunikációs kompetenciákat és a közösségi kapcsolatokat. A program ideje alatt a résztvevők egyéni mentorációban részesülnek azon a területen – személyes felkészülés, álláskeresés, vállalkozás indítás stb. – amelyre a leginkább szükségük van.

Időpontok (minden alkalommal 9.30-15.00 óra között):
2017. február 20.
2017. február 23.
2017. március 6.
2017. március 9.
Záró találkozó: 2017. áprilisban

Részletes információ és jelentkezési lehetőség az alapítvány honlapján, ide kattintva érhető el.

Az ELTE Fogyatékosügyi Központja 2017. január 27-én Nyílt Napot rendez, melyre várják az egyetem iránt érdeklődő speciális szükségletű és speciális nevelési igényű középiskolásokat, szüleiket és tanáraikat.

Az Egyetemen – az országban egyedülálló módon – szakemberekből, gyógypedagógusokból, szociális gondozóból és informatikusból álló központ segíti a speciális szükségletű hallgatók tanulását, fejlődését. A Fogyatékosügyi Központ feladatai és szolgáltatásai:

  • Minden regisztrált hallgatónak lehetősége van személyi segítőt kérni.
  • Lehetőséget biztosítanak a központban speciális eszközök kölcsönzésére, melyek a tanulást, információ-feldolgozást, egyenlő esélyű hozzáférést segítik.
  • Informatikai, technikai segítséget nyújtanak minden speciális szükségletű hallgatónak

A mozgáskorlátozott hallgatók számára segítenek az akadálymentes útvonalak megtanításában, a személyi higiéniás feladatokhoz szociális gondozót, a tanuláshoz személyi segítőt vagy jegyzetelőt biztosítanak.

A Nyílt Nap időpontja: 2017. január 27. 16.30
Helyszín: ELTE Bölcsészettudományi Kar Gombocz Zoltán előadó terem (akadálymentes)
Cím: 1088 Budapest, Múzeum krt. 4. A épület, fszt. 47.

Program:
16.00-16.30: Regisztráció
16.30-16.45 A sajátos nevelési igényű tanulók előnyben részesítése a felvétel és az egyetemi tanulmányaik során; a Fogyatékosügyi Központ rövid bemutatása
16.45-17.00 Kérdések, válaszok
17.00-17.15 Miért jó az ELTE-n tanulni? Speciális szükségletű hallgatóink beszámolója
17.15-17.30 Kérdések, válaszok
17.30-17.45 Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat esélyegyenlőségi munkája
17.45-18.00 Kérdések, válaszok
18.00-18.30 A karok fogyatékosügyi koordinátorainak és a hallgatói önkormányzatok esélyegyenlőségi referenseinek  egyéni tájékoztatója igény szerint

Előzetes regisztráció: fogyatekosugy@kancellaria.elte.hu

További információk az egyetemről és a programról ide kattintva érhetők el.

 

Tisztelt Szülők!

A februári tanulói étkezés megrendelője ide kattintva letölthető.
Kérjük, hogy gyermekük számára abban az eseteben is rendeljék meg az étkezést, ha az 100%-ban támogatott, mert csak ebben az esetben főznek rá.

Leadási határidő, hely: 2016.01.23. PÉNZTÁR – nyitvatartási időben. Az aláírt megrendelőt a tanuló is leadhatja.

Pénztári nyitvatartási idő:
Hétfő: 7-8 óráig, 10-12 óráig
Kedd: 7-8 óráig, 10-12 óráig, 16-18 óráig
Szerda: 7-8 óráig, 10-12 óráig
Csütörtök: 7-8 óráig, 10-12 óráig, 12-14,30 óráig
Péntek: 7-8 óráig, 10-12 óráig

Köszönjük.

NAGYON KÖSZÖNJÜK!


Belépőjegyek 5000 Ft/fő áron, támogatói jegyek 2000 Ft-os áron 2017. január 13-tól kaphatók a Korong Kávézóban, hétköznap 7.00 és 16.45 óra között. Minden öt, egyszerre megvásárolt belépőjegy után 1 db tiszteletjegyet adunk.


A Zsótér Pál Alapítvány idén is – immár 4. alkalommal – megrendezi Jótékonysági Estjét, melynek bevételeit ezúttal iskolánk infokommunikációs (IKT) eszközparkjának fejlesztésére, bővítésére fordítják. Ezek a speciális informatikai eszközök hozzájárulnak a kommunikáció akadálymentesítéséhez és így a mozgáskorlátozott gyermekek esélyegyenlőségének megteremtéséhez.

A tavalyi Jótékonysági Esten 888.775.- Ft gyűlt össze, ez az összeg a tréninglakás fenntartását, az intézmény AAK (kiegészítő kommunikációs) eszköztárának bővítését és a játékkölcsönző kialakítását támogatta.

Szeretettel várunk mindenkit, aki egy programokban bővelkedő, kellemes estét szeretne eltölteni úgy, hogy a belépőjegy megvásárlásával egyben egy nemes célt is szolgál.

 

A “Biciklizz a munkába” a Tigáz egyik társadalmi felelősségvállalási kezdeményezése, az “Összeköt az energia” program részként. A kezdeményezés célja, hogy munkatársaik az egészséges életmódot válasszák, és a megtett km-k alapján adományokat gyűjtsenek. 2015-ben a Zsótér Pál Alapítvány és ezen keresztül a Mozgásjavító Iskola volt az akció kedvezményezettje. 193 lelkes önkéntes, 110.350 megtett km, 1,2 millió Ft támogatás – az akcióról és az adomány átadásáról kisfilm is készült, amely ide kattintva tekinthető meg.

Gratulálunk Száraz Evelin 5.a osztályos tanulónknak, a “Jó sportoló, jó tanuló” pályázat nyertesének!
….a sdg ghhj jkjk k k l kl l.l……

A magyar képzőművészet 1810 és 1900 közötti időszakának újrarendezett állandó kiállítását néztük meg a Magyar Nemzeti Galériában. 2016. december 7-én új tárlaton új szempontok szerint, új válogatásban találkoztunk remekművekkel Pogány Krisztina nagyszerű és szakszerű vezetésével.
A 19. század a nemzeti művészet megszületésének, az alapvető művészeti intézmények – múzeum, akadémia, kiállítások, művészeti díjak, műkritika, szaksajtó – kialakulásának a nagy korszaka. Ferenczy István, Szinyei Merse Pál, Izsó Miklós, Barabás Miklós és mások a magyar nemzeti művészet szinte ikonszerűen ismertté vált alakjai, az olyan alkotások, mint a Pásztorlányka, a Majális, a Búsuló juhász, vagy a Vásárra induló román család pedig a közös magyar képi emlékezet kitörölhetetlen és mindenki által ismert példái.
Szívesen maradtunk volna még sokáig, de várt minket a Karácsonyi Vásár!

Köszönjük a Zsótér Pál Alapítványnak a lehetőséget: a 8.a és a 7B osztály

Let’s come and sing together in the Big Hall at 7.30 am on 16 December.
We are waiting for everyone to join us!

Mindenkit szeretettel várunk december 16-án reggel fél nyolckor (inkább 10 perccel előtte…) a Zsibiben hagyományos angolszász karácsonyi éneklésünkre. Reméljük, lesznek, akik együtt is énekelnek velünk, de ha csak hallgatják, annak is örülünk! (Meg esetleg egy kis édességnek, ami ugyan nem elsődleges, de szintén része a hagyománynak…)

15 középiskolás diákunk vett részt december 8-án a Syma Csarnokban rendezett Digitális Oktatási Napokon, ahol a legújabb digitális újdonságokkal volt lehetőségük ismerkedni.

A digitális órán egy nagyon érdekes alkalmazást próbáltak ki, aminek a segítségével a Holdról készült felvételekről pl. a holdkráterek méretét is meghatározhatták, vagy akár a kráterek mélységét az „árnyékuk” segítségével. A foglalkozásra kapott tabletekkel megtapasztalhatták, hogy a mobil eszközök segíthetnek a tanulásban, nem csak játékra jók.
A Telenor standjánál a VR szemüvegek segítségével a dinoszauruszok lakta őserdőben találták magukat, ahol szinte az orruk előtt elevenedett meg a Jurassic-park, majd a Bűvösvölgyben is tiszteletüket tették.

A részletes élménybeszámoló Barsy Anna tanárnő tollából ide kattintva érhető el.

 

Nem formális tanulással a sztereotípiák ellen – Antidiszkriminációs nemzetközi programot valósított meg az Együttható Egyesület
Az Együttható Egyesület „Breaking Stereotypes” című projektjének célja a fogyatékos fiatalok társadalmi integrációjának elősegítése volt, a résztvevő fiatalok bátorítása társadalmi vitákban, döntéshozatalban való részvételre, különös tekintettel az őket érintő kérdésekben.
A projekt keretében 6 országból, összesen 30 fiatallal, köztük 12 fogyatékossággal élővel gondolkodtak közösen az Egyesület tagjai, hogyan lehetne a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos sztereotípiákat, előítéleteket feloldani, egyáltalán mit is jelent a fogyatékosság manapság a társadalom számára, hogyan alakult annak és a fogyatékossággal élő embereknek a megítélése a történelem során Európában, illetve később az Egyesült Államokban a nagy emberjogi mozgalmak hatására.
A program részeként a fiatalok egy panel beszélgetést rendeztek Budapesten, 2016. november 23-án, amely a Magnet Bank támogatásával, a bank Andrássy úti székházában került megvalósításra.
A beszélgetés résztvevői között voltak a program fogyatékossággal élő szervezői is, illetve a fiatalok maguk szervezték, illetve facilitálták a beszélgetést. Ugyanakkor a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Intézete, A Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány és a Mozgásjavító Általános Iskola és Szakiskola képviselői is részt vettek az eseményen, beszámoltak a fogyatékossággal élő emberek helyzetéről, a velük kapcsolatos gyakori előítéletekről – például a magyar munkaerő-piacon.
A panelbeszélgetés előtt, illetve után a vendégeknek lehetősége volt megtekinteni a résztvevők által készített alkotást, a “Fogyatékosság Falát”.
A falon olyan fontos események kerültek feltüntetésre képek, rövid szöveges információk formájában, amik a résztvevők számára meghatározóak voltak a fogyatékossággal kapcsolatban a különböző történelmi korok során, illetve példaértékűek voltak a jelenben. A fal egy másik elemén a résztvevők pozitív üzenetei olvashatóak.
Az együtt töltött kilenc napban a csere résztvevői tudást és tapasztalatot cserélhettek egymással a nem formális tanulás módszereinek segítségével, a későbbiekben e tudásra és tapasztalatokra alapozva valósítják majd meg nyilvános rendezvényeiket helyi közösségeikben, melyek célja a fogyatékos emberekkel kapcsolatos előítéletek feloldása.

Amennyiben kérdései vannak a rendezvénnyel, vagy a programmal kapcsolatban forduljon bizalommal a projekt koordinátorhoz, Sebő Gergőhöz az alábbi elérhetőségeken: gergo.sebo@egyutthato.eu, +3670/4560887

Tegnap az Óvodában nagy volt az izgalom, mert Rudolfnak a rénszarvasnak elveszett a csengője. Ha nincsen csengője, akkor nem tud elindulni a Mikulás szánja, ha nem indul el a Mikulás, akkor a gyerekek……. (ebbe jobb bele se gondolni). Szerencsére a nyuszika megtalálta a csengőt és sok-sok veszélyt vállalva elvitte Rudolfnak. A rénszarvas így már indulhatott, hozta is a Mikulást és a sok-sok ajándékot.

Ismét úszóversenyen vettünk részt!
December 3-án néhány szorgalmas úszónövendékkel ismét útra keltünk, hogy részt vegyünk a Mikulás Kupán! A  FÉBSSZ szervezésében a szokott helyen (Mézeskalács térnél), igen jó hangulatban zajlott a verseny. 25 és 50 m-es távokon négy úszásnemben értek el jobbnál-jobb eredményeket úszóink. Még a Mikulás bácsi is eljött őket megnézni és szurkolni nekik!

5 db arany,- 4 db ezüst- és 2 db bronzérmet gyűjtött be az MDSE öt fős csapata!
Természetesen az érmeket és egy kis jutalom csokit a Mikulás bácsi adta át a gyerekek nagy örömére! 🙂
A “csipet-csapat” tagjai voltak: Fenyvesi Fanni, Hatlaczky Bianka, Csike Boglárka, Bajár Krisztián, Hegedűs Tamás.

Gratulálunk a jó szerepléshez!

Igazán mozgalmas, sport eseményekben gazdag hét elé nézünk. Szombaton iskolánkban kerül megrendezésre a Mozgásjavító Kupa II. fordulója.
14.-én szerdán pedig a “Csillagszóró” úszóversenyre várjuk sok szeretettel a nézőket, hozzátartozókat, szurkolókat!

mikulaskupa5 mikulaskupa4 mikulaskupa2mikulaskupa1_3

A budapesti iskolások mesemondó versenyén, amely a III. kerületi Vécsey János Leánykollégiumban zajlott le november 30-án, iskolánkat Madaras Dorottya 5.a osztályos tanuló képviselte. „A három selyp” magyar népmesével az 5-7.évfolyamosok kategóriájában 1. helyezést ért el.

Gratulálunk Dorka! Büszkék vagyunk Rád!

A Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, EGYMI és Kollégium 2016. december 2-án rendhagyó nyílt napot tartott. A rendezvény idejére kitártuk kapuinkat, és megmutattuk az intézményben folyó munkát, a gyerekek mindennapjait. A programot szakmai előadások, attitűdformáló programok, bemutató órák, beszélgetések, intézményi séta, eszközbemutató és kerekesszékes tánc tarkították.

A rendezvényt Locsmándi Alajos intézményvezető és Dr. Házlinger György tankerületi igazgató (Budapesti XIII-XIV. Tankerülete) köszöntője nyitotta.
A programok közül elsőként iskolánk tánccsoportjának, a Mexdance-nek vastapssal jutalmazott előadására került sor, ezt követték aztán a szakmai előadások.
Előadóink között szerepelt idén a TASZ munkatársa, Milanovich Dominika, aki a fogyatékosok jogairól beszélt, arról, hogyan is tudják ezeket használni a hétköznapokban illetve hogy hová fordulhat egy fogyatékossággal élő fiatal, ha jogsérelem éri.
Dr. Gyarmathy Éva a tehetségről illetve a gyermek fejlődése és a teljesítményelérés közé álló akadályokról tartott izgalmas előadást. Kiemelte, hogy a tehetség sokszor a legyőzhető akadályokból is képes fejlődési erőt meríteni.
Adler Katalin a Békés Iskolák programot ismertette. Az előadás kitért arra, hogy az iskolai élet különféle szereplői mit tehetnek a biztonságos légkör kialakításának érdekében.
A szakmai előadók sorát A Route4u munkatársa, Dobai Tibor zárta, aki a kerekesszékkel közlekedők részére készített navigációs rendszert mutatta be.

Lőrincz Gábor, középiskolánk diákja népes hallgatóság előtt beszél arról, hogy a mozgáskorlátozottak és az épek nem különböznek egymástól, emellett javaslatokat tett arra is, hogyan kell viselkedni a sérült emberekkel.
Nagy sikert arattak a diákok számára összeállított programjaink, mely során a látogató gyerekek kipróbálhatták speciális eszközeinket és a mozgáskorlátozott gyermekekre adaptált sportjátékokat. A feladatok játékos formában ismertették meg az érdeklődőket a fogyatékossággal élők mindennapjaival.
Az óralátogatások során vendégeink meglátogathatták az óvodát és együtt játszhattak az ovisokkal, az iskolában pedig bepillanthattak az alsós és felsős osztályok különböző óráira. Szervezett keretek között barangolhattak az épületben, ismerkedve annak 113 éves történelmével, illetve az új épületrészek korszerű kialakításával, az apartmanokkal, uszodával, tornatermekkel.

A rendezvényen közel kétszázan vettek részt: érkeztek diákok és tanítóik különböző iskolákból „érzékenyítő” jelleggel, szakmai területek képviselői jöttek el az előadásokat meghallgatni illetve leendő óvodásaink, iskolásaink szülei ismerkedtek az intézménnyel.

tv_tasz  tv_nyito3tv_nyito2

tv_ovoda
TV_7
tv_nyito

tv_6tv_2

 

 

 
tv_4

tv_3tv_5
tv_1
tv_kozonseg

Iskolánk idén is, mint minden évben, karácsonyi képeslap-pályázatot hirdetett a diákok körében. 11 pályamű érkezett, a szebbnél szebb alkotások közül a hagyományokhoz híven egy munkatársunk gyerekei választották ki a számukra leginkább tetszőt. Idén a választás Czenki Panna Flóra 2.a osztályos tanulónk festményére esett, így ebből készülnek nyomdai eljárással azok a képeslapok, amelyekkel intézményünk a partnereit köszönti majd Karácsony alkalmából.
Minden résztvevőnek köszönjük a munkáját és szívből gratulálunk Pannának!

Az alábbiakban olvashatók illetve letölthetők a 2017. év januári étkezés megrendelésre vonatkozó tudnivalók és a kitöltendő adatlap. Kérjük, hogy a határidőket pontosan tartsák be, a megrendelés pedig legyen egyértelmű.

Étkezés igénylés januárra (docx)
Étkezés igénylés januárra (pdf)

Szeretnénk megköszönni azt a sok segítséget, amit az elmúlt hetekben kaptunk “Fordított adventi naptár” adománygyűjtő akciónk során. Kézbesítettük az ajándékokat a Golgota Hajléktalan Ellátóba és a Baptista Szeretetszolgálat gyűjtőpontjához.
Kellemes ünnepeket kívánunk!
DÖK

Nagyon szépen köszönjük a sok adományt, ami eddig belekerült az adventi naptárba!
Aki még kedvet érez az ajándékozáshoz, megteheti december 12-ig . Szívesen fogadnánk tartós élelmiszereket, ezekkel néhány hajléktalan ember karácsonyát is szebbé tehetnénk!

2016. november 23-án Csike Boglárka 3. b osztályos tanuló képviselte iskolánkat a Fővárosi Szavalóversenyen, miután megnyerte az intézményi alsós szavalóversenyt egy héttel korábban. A  III. kerületi Szent Miklós Általános Iskola és EGYMI-ben megrendezett versenyen Bogi hatalmas közönségsikert aratva a zsűri arany oklevelét vehette át Kocsis Antal Rém-krém című versének emlékezetes előadásáért. Gratulálunk!

A Galaxcity témahét bezárta kapuit. Fantasztikus bolygók készültek, melyek a zsibongót díszítik mindenki örömére. Az előadások is magad színvonalúak voltak.
Köszönjük mindenkinek a részvételt!


      

2016.11.23-án a Planetáriumba ment az egész alsó tagozat. A csillagászati programot közlekedési ismeretekkel is kibővítettük – a gyerekek közül sokan most utaztak először villamossal.  Köszönjük azoknak a szülőknek, akik segítettek az eljutásban.

2016.11.22.-én izgalmas – csillagok között zajló – mozi előadásban volt részünk a téma hét keretében a színházteremben, mozijeggyel, popcornnal.

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége versenyrendszerében ebben a tanévben is elindult a Mozgásjavító Kupa sorozatunk, amely keretében szombaton tartottuk a Mini Boccia Bajnokság első fordulóját.
Az országos versenyen Pécs, Sály, és Budapestről – Csillagház, Pető Intézet és a Mozgásjavító versenyzői indultak.
A versenyek során minden évben végzünk fejlesztéseket – idén az időmérés területén -, így már minden versenyző kivetítve láthatja  a versenyzési idejét.
A következő forduló 2017. április 8-án lesz. Jó felkészülést kívánunk!

   

  

Als\u00f3s tanul\u00f3ink id\u00e9n is lelkesen jelentkeztek \u00e9s \u00e1lltak ki verset mondani november 16-\u00e1n Als\u00f3s szaval\u00f3verseny\u00fcnk\u00f6n. A mindenkit megnevettet\u0151 versek felkutat\u00e1s\u00e1ban tan\u00e1r n\u00e9nik, sz\u00fcl\u0151k egyar\u00e1nt seg\u00edtettek, hisz ez \u00e9vi t\u00e9m\u00e1nk a humor volt. N\u00e1lunk j\u00e1rt R\u00e9m-kr\u00e9m, H\u00e1pi kacsa, A p\u00e9k p\u00f3kja. De egy fi\u00fa \u201edu\u00f3\u201d a szerelem f\u00e1jdalm\u00e1r\u00f3l is vitatkozott el\u0151tt\u00fcnk, mindenkit megnevettetve. A sz\u00fcnetben a n\u00e9gytag\u00fa zs\u0171ri elvonult \u00e9s elm\u00e9ly\u00fclten \u00e9rtekezett, k\u00f6zben az oszt\u00e1lyok is megtan\u00e1cskozt\u00e1k, ki legyen a jel\u00f6ltj\u00fck a K\u00f6z\u00f6ns\u00e9g-d\u00edjra. A d\u00edjak kioszt\u00e1s\u00e1n\u00e1l \u00fajdons\u00e1g volt, hogy a nem dobog\u00f3s gyermekek is egy kedves Eml\u00e9klappal \u00e9s csokival t\u00e9rhettek haza.\n

K\u00f6sz\u00f6nj\u00fck a lelkes r\u00e9szv\u00e9telt, a hatalmas drukkol\u00f3t\u00e1bort, a humoros verscsokrot \u00e9s a felk\u00e9sz\u00edt\u0151k munk\u00e1j\u00e1t!\n

Az idei helyezettek:
\nI. helyezett: Csike Bogl\u00e1rka (3.b)
\nII. helyezett: Alm\u00e1si Zs\u00f3fia (1.b)
\nIII. helyezett: Pusoma Klaudia (4.a)
\nK\u00f6z\u00f6ns\u00e9g-d\u00edj: Boda Ferenc (4.b)
\nK\u00fcl\u00f6n-d\u00edj: Szuhay G\u00e1bor \u2013 Kucsik Zolt\u00e1n (2.a)\n

\u00a0 \u00a0\n

\n “Movie Get Out (2017)

Lassan november közepét írunk. Az őszi időjárás igen zord, esős, szeles arcát mutatta a korán ébredőknek.  Úszócsapatunk néhány tagját még ez sem riasztotta el attól, hogy részt vegyen egy újabb megmérettetésen!
25m és 50m-es távokon heten (3 lány, 4 fiú) képviselte iskolánkat a FÉBSSZ által megrendezett úszóversenyen. És nem is akárhogy! 10 arany, 3 ezüst és 1 bronz éremmel gazdagodott a versenyzők gyűjteménye!
A sport lélekre gyakorolt pozitív hatását pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az a néhány kép, ami az eredményhirdetés után készült! 🙂
A lelkes kis csapat tagjai voltak: Hatlaczky Bianka, Fenyvesi Fanni, Csike Boglárka, Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kőmíves Tamás, Kiss Bence.
Gratulálunk az elért eredményekhez!

        

Idén is megrendezzük intézményi nyílt napunkat, minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Egyes programjainkon a részvétel regisztrációhoz kötött, melyre ide kattintva nyílik lehetőség.

Megkezdődött úszóink számára az idei tanév versenysorozata. Először az iskolánk által – immár nyolcadik éve – megrendezett Mozgásjavító Kupán vett részt 19 fő. Az elmúlt bő egy hónap szorgalmas munkája elég volt ahhoz, hogy szinte mindenki megúszta az eddig elért legjobb idejét! 🙂

Most szombaton a monori városi uszoda adott helyet a megmérettetésre. Az FMSZ által megrendezett Nyílt Serdülő és Felnőtt Sprint Úszó Bajnokságon 11 versenyző képviselte iskolánkat az MDSE színeiben. Versenyzőink 25m,- 50m,- és 100m-es távokon, négy úszásnemben hozták a legjobb formájukat. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy összesen 30 db arany,- 11 db ezüst és 3 db bronz éremmel tértünk haza! 🙂 Egy versenyző 5 számban indulhatott, ennek köszönhető ez a csodálatos elért eredmény.

A csapat tagjai voltak: Száraz Evelin, Tóth Éva, Tar Réka, Payer Kata, Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kőmíves Tamás, Hegedűs Tamás, Maróti Márton, Kiss Bence, Kerekes Dániel.

Gratulálunk és további szorgalmas felkészülést kívánunk a következő versenyekre!

uszoverseny6

2016. október 9. és 16. között táncosaink részt vettek a párizsi Anamesa Fesztiválon. Az esemény célja, hogy kapcsolatokat teremtsen tehetséges előadók, művészek és táncosok között, legyenek bár professzionálisak vagy amatőrök, esetleg mozgássérültek, s egyéb fogyatékossággal élők Párizs belvárosától, külterületeitől Görögországig és Libanonig. Már több alkalommal megszervezték, legutóbb Budapesten. Ezen mi is jelen lehettünk, hála a Gustave Eiffel Francia Iskolának (és különösen az intézmény tanárának, Michel Lévaynak): ekkor hívták meg a rendezők lányainkat a 2016-os programsorozatra.

Egy Párizs melletti iskolából indult a kezdeményezés, ahol Sophie Bulbulyan (tanárnő, koreográfus, művészeti vezető) és lelkes társai tánccsoportot szerveztek a helyi diákokból, leginkább bevándorlók gyermekeiből, megmentve őket az elkallódástól. A kísérlet idővel hatalmas vállalkozássá terebélyesedett, a DK-BEL csoport világszerte ismertté vált. Sok-sok nemzetközi projektben részt vettek már, legutóbb a víz alatt táncoltak… S ők azok, Sophie-val az élen, akik megálmodtak egy olyan többnapos összejövetelt, amelyen tehetséges emberek együtt szórakoznak, bemutatják egymásnak (és minden érdeklődőnek) tánctudományukat, s közös produkciókat hoznak létre. Az egyhetes programon találkoztunk franciákkal, görögökkel, libanoniakkal, portugálokkal – mindenféle résztvevőkkel. Ám nem mindenki értett angolul (vagy franciául) – s a lényeg éppen az, hogy e hiány nem jelentett (nem jelenthetett) problémát, s főleg nem akadályt, hiszen az egyes csapatok tagjai (iskolák diákjai, tánccsoportok stb.) egy különleges közös nyelven beszéltek – a tánc és művészet nyelvén.

A fesztivál egy hete alatt intézményről intézményre jártunk. Párizs belvárosának egyik kerületi művelődési központjában megtekinthettük a DK-BEL táncosainak előadását, mozgássérült fiatalok bevonásával: a kerekesszékek pörögtek, hatalmas utakat tettek meg a színpadon, míg a profi táncosok közöttük mozogtak, felkapaszkodtak a székekre, együtt forogtak stb. Láttunk egyéb táncprodukciókat is, nehéz volna mindet felsorolni. Nézelődhettünk a filharmonikusok posztmodern épületében (lényegében az ottani Művészetek Palotájában). Néhány előadást csodálattal szemléltünk (vagy éppen elgondolkodtattak), ám olyanok is akadtak, amelyek kisebb vitát váltottak ki a közönségből.
A Mexdance szerdán lépett fel – egy nagyon igényesen kialakított művészeti központban (még saját öltözőnk is volt!). A lányok minden táncot előadhattak (s ez azért fontos kijelentés, mert félő volt, hogy egyet “le kell vágni” a végéről, idő híján). Köszönjük szépen Tajthy Kati néninek a koreográfiát, a tanítást és felkészítést! Sajnáltuk, hogy nem lehetett jelen, ám ahogy kikeveredtünk az előtérbe, azonnal felhívtuk őt, beszámolva a sikert jelző tapsviharról – amely őt is megilleti!!!

Volt még táncfoglalkozás, műhelymunka (természetesen a DK-BEL táncosai kísérték végig, koordinálták tevékenységeinket), sok-sok utazás, bulizás egy koncerten, s végül egy nagy, közös diszkó – záróakkordként.
Ami pedig nem maradhatott el, az Anamesa Fesztiválok elengedhetetlen happeningje: a “parade”… Aki szerencsés, Budapesten is megtapasztalhatta, amint a résztvevők összegyűlnek egy parkban (mint kiderült, ezúttal nem is Párizsban, hanem egy, a főváros melletti városkában, Pantinban), ott előadják, amit tanultak a workshopokon, s eljátsszák (mit eljátsszák, megélik…) az Anamesa “himnuszát” – többször is, nagyjából egy-másfél órán keresztül dobolva, kiabálva, énekelve, táncolva, élvezve az életet, a párizsi napos őszt.
Az időjárás sem volt túlzottan kegyetlen, lényegében akkor esett csupán, amikor várost szerettünk volna nézni. A “parade” idején gyönyörűen sütött a nap, ám amikor az első napon hajókáztunk a Szajnán, végigéltük az összes évszakot. Elindulván, a hajó fedélzetén, le kellett vennünk a kabátokat, annyira meleg volt, viszont amikor megérkeztünk, zuhogott az eső, és kevés volt a téli kabát, sál és sapka… Azért hatalmas élmény volt… Igaz, az Eiffel-tornyot, a Louvre épületét (a piramissal), továbbá a Notre-Dame-ot csak buszból láthattuk (mint mondottam, szakadt…), de így legalább lesz indokunk visszatérni a kultúra és divat (valamint a tánc) fővárosába.     – Suhajda Péter –

A fellépésről készült felvétel ide kattintva megnézhető.

Táncosok: Ádám Bianka, Hatta Mariann, Herman Réka Rita, Hörnyék Bianka, Hörnyék Franciska, Suha Vivien

Koreográfus: Tajthy Katalin

Kísérők: Kálmán Dominika, Nagy Katalin, Szemerédi Katalin, Suhajda Péter

XXI. Boccia Országos Bajnokság – 2016. 10. 22-23.
Az MDSE Boccia Csapata 3 kategóriában 11 fő versenyzővel vett részt a Felnőtt Országos Bajnokságon. Az első versenynapon a selejtezők folyamán 8 játékos jutott a másnapi selejtezőkbe, valamint 4 versenyzőnk került az elődöntőbe. A BC 3 kategóriában házi döntőre került sor, nagyon szép játékkal, szoros mérkőzés folyamán Edelényi Márton lett a bajnok, második helyezett Abramov Dániel lett, aki az egész verseny folyamán kiegyensúlyozottan versenyzett. Majercsik Zoltán IV. helyezést szerezte meg, ami nagyon szép teljesítmény, hiszen komoly ellenfelekkel került össze a verseny folyamán. Sajnos Murguly Elemér most nem jutott döntőbe.
A BC 4 kategóriában Szabó Alexandra II. helyezést szerzett, a bajnokság mindkét versenynapján kiválóan, taktikusan játszott. Ez egy nagyon nagy teljesítmény, hiszen a világ élvonalába tartozó versenyzőkkel játszott döntő mérkőzést.
Kiemelkedő játékot láttunk Kalános Róbert versenyzőktől a BC2 kategóriában, valamint Suha Vivien, Kocsis Viktor Bálint, mint újoncok szerepeltek a versenyen és az eddig tanultakat nagyszerűen alkalmazták.
Nagy Vivien, Kiss Balázs BC 2, Lőrincz Gábor BC 4 kategóriában a középmezőnyben végzett.
A bajnokság folyamán a minden versenyzőknek aktív segítséget nyújtott a rámpák beállításában, és a dobó játékosok koordinálásában a boccia csapat edzői: Kálmán Dominika, László Anita, Lőczi Tímea, Schönfeld Erika, Szász Zsolt, Tóth Ági.
Az Országos Bajnokságra delegáltunk versenybírót Borzán Tünde személyében, aki kiváló játékvezetéssel képviselte és erősítette a csapatunkat.

Köszönjük a segítséget az Edelényi, Majercsik, Nagy és Abramov családnak, valamint Tornyi Zsolt és Szűcs Ferenc sofőrnek!

Budapest, 2016. október 25.

László Anita Mária
Boccia szakkör felelős

BC 3 kategória: I. Edelényi Márton, II. Abramov Dániel, III. Pulpiter Norbert

BC4 kategória: I. Hegedűs László, II. Szabó Alexandra, III. Béres Dezső

A boccia csapat

Az általános iskolai intézményegységben nyílt napot tartunk 2016.10.28-án reggel 8 órától. Szeretettel várjuk intézményünk beíratott tanulóinak szüleit, hogy megtekintsék gyermekük tanórai tevékenységeit.

Késő reneszánsz és barokk a Nemzeti Galériában
A Magyar Nemzeti Galéria késő reneszánsz és barokk művészet állandó kiállítását néztük meg október 19-én. 250 év magyarországi és közép-európai művészetét, az 1600 körüli évek Bécsben, Prágában, készült manierista alkotásaival kezdődően. A barokk kor kastélykultúráját falkép hatású rokokó életképek, csendéletek és reprezentatív nemesi portrégaléria idézték fel, melyeket Gimesi Péter rendkívül érdekes előadása varázsolt nekünk érthetővé. A 18. század elejének művészetét cseh, sziléziai és német mesterek, illetve olyan magyar festők alkotásai jelenítik meg, akik külföldön váltak híressé, mint az Angliában élt csendéletfestő, Bogdány Jakab, valamint Mányoki Ádám, II. Rákóczi Ferenc udvari portréfestője. A monumentális alkotások mellett oltárkép- és freskóvázlatok segítenek felidézni a barokk egyházi festészet egykori teljességét, közülük több magyar szent királyok legendájából vett jelenetet dolgoz fel. Felkészülten érkeztünk, a szórakoztatva művelő Waldemar Januszczak filmjének ismeretével.
http://indavideo.hu/video/Barokk_-_1_-_Baroque2009Dokumentumfilm
http://indavideo.hu/video/Barokk_-_2_-_Baroque2009Dokumentumfilm
http://indavideo.hu/video/Barokk_-_3_-_Baroque2009Dokumentumfilm
A kiállítás mozgáskorlátozottaknak és kísérőjének ingyenes és akadálymentes. Köszönjük a Zsótér Pál Alapítványnak a lehetőséget: 7.b és 8.a osztály.
14690941_1313101505381359_565780517453532140_n14691027_1313094742048702_3462042574340111562_n

14671344_1313095175381992_4170514093565285456_n

Október 20-án rendhagyó ünnepi műsorra került sor intézményünkben 1956, te csillag címmel (Faludy György versét idézve), Huzella Péter és zenész, színész barátainak előadásában.

“Személyes szándékom az, hogy a fiatalok ne csak az ünnepi szónokok gyakran unalmas, frázisos évente egyszer elhangzó beszédeiből, vagy a családi legendákból ismerjék meg 56-ot, hanem sokkal inkább a korabeli és kortárs költők gyakran sokáig meg sem jelent versein keresztül.
Petőfitől a fiatal Kányádi Sándor bátor versén, a magam gyerekkori élményét versbe fogalmazó Zalán Tibor szövegén át
Pilinszky filozofikus verséig igen magas ívet húz az előadás. A dalok zeneileg sokszínű feldolgozásban hangzanak el, rock, folk,
de „egy szál gitáros” verzióban is, minden esetben a versszövegek hangulatához igazodva. Mindezeket kiegészítik a korabeli sajtóból és személyes naplókból elhangzó részletek. A színművész Huzella Júlia a zenei előadásnak is résztvevője, ezzel is erősítve a koncert oratórikus jellegét.”  Huzella Péter

Elhangzott dalok:
Petőfi Sándor: Sors nyiss nekem tért, 1848
Zalán Tibor: Ékezet. Apámnak
Faludy György: 1956, te csillag
Kányádi Sándor: Naplótöredék (1956),  Felemás őszi ének
Nagy Gáspár 56-os versciklusából: Amikor a nagy őszi ragyogásban, Népvándorlás, Láttad, Névtelenek, Az utca, Láttad azt a lányt, A többit tudjuk, Élők
Pilinszky János: Szakítás
Ady Endre: Kétkedő magyar lelkem
Zalán Tibor: Júlia szépasszony
Vas István: Zászlók
C.S.N&Y: Ohio (Másképp lesz holnaptól)
Zalán Tibor: Egy ország

Minden dal zenéjét Huzella Péter írta, kivétel a Faludy vers, ami Gryllus Dániel zenéje és az Ohio, ami Stephen Stills (Crosby, Stills, Nash, Young) dala az Eper és vér című filmből, Sülyi Péter magyar szövegével.

Közreműködő zenészek:
Huzella Péter – ének, gitár
Jenei Szilveszter – gitár, ének
Tóth István – gitár, ének
Okos Gergely – dob, ütők
Huszár Mihály – bőgő, harmonika
Lázár Zsigmond – hegedű, billentyűs hangszerek
Huzella Júlia – ének, próza
Meglepetés vendég

Az 1956 te csillag szakmai program megvalósítását 2016. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

Abelus Nonprofit Kft. produkció

Szombaton filmvetítés volt a MEX-ben.
A “Tiszta szívvel” című film – melynek néhány jelenetét intézményünkben forgatták – elnyerte a gimnazista diákok tetszését.
A film után pedig Till Attila író-rendezővel beszélgettünk.

Az előző héten őszi termésekkel foglalkoztunk. Igyekeztünk a lehető legtöbb formában foglalkozni a gesztenyével, gombával,
tobozzal és makkal is. Egyik nap gesztenyepürét készítettünk, csütörtökön pedig Gödöllőre mentünk kirándulni az Erzsébet
parkba. Mindenki teleszedte a kis kosarát mindenféle kinccsel, majd elfáradva érkeztünk vissza az oviba.:

20161012_121930

20161013_104546

20161013_104721

A Lila apartman október 16-án vasárnap úgy döntött, hogy meglátogatja a Szemlő-hegyi barlangot, mivel közülünk még senki nem járt ott. Pedig tudvalevő, hogy akadálymentesített és MÁK kártyával ingyenesen igénybe vehető. Így az egész apartman meleg ruhába bújt, és leereszkedtünk a barlangba, ahol idegenvezetéssel körbejártunk, valamint sok érdekességet hallottunk, tanultunk. Rendkívül jól éreztük magunkat!

14699952_1028848183880903_361787600_n

Október 12.-én tanulmányi kiránduláson vett részt a 2.a és a 2.b osztály, a Természettudományi Múzeumban. Sok érdekes dolgot láttunk, állatokat, növényeket, köveket és ásványokat. Jó volt élőben is megismerkedni azokkal a dolgokkal, amikről az iskolában tanultunk.
img_4415img_4361

img_4351

2016.10.05-én játékos vetélkedőt tartottunk az alsó tagozatos tanulók számára az állatok világnapja alkalmából. A tizenegy csapat számos feladatban mérhette össze tudását, gyorsaságát, figyelmét.
Végül a 3. helyet a „Szuper lányok és Miki” nevű csapat szerezte meg, a 2. helyen a Kígyó csapat és az 1. helyen a Király csapat végzett.

Gratulálunk a helyezetteknek és a többi résztvevőnek is!
allatos3 allatos2

allatos1

2016. 10. 08-án ismét megrendezésre került a SPAR maraton, amin kollégiumunk diákjai is részt vettek.
A versenyben különböző távokra lehetett nevezni.  Indultunk a FODISZ által szervezett 400-méteres versenyen 19 diákkal, 10 fő tanári és 10 fő külsős gimnazista kísérővel.

Az 5000m-es távon 6 diákunk indult: Kiss Péter Pál, Kovács Ernő, Horváth Roland, Boda Ferenc, Paku Alex és
Nagy Dóra. A legjobbak 25 és 30 perc között teljesítették a távot. Az első helyen Kiss Péter Pál végzett 25 perces idővel.

Az eseményen készült fotók ide kattintva érhetők el!

Még az előző tanév végén az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Gyermekek Világnapja alkalmából hirdette meg az immár hagyományos, “Milyen kérdést intéznék a miniszterekhez, ha képviselő lennék?” elnevezésű felhívását.
Iskolánk sikerrel pályázott, így október 4.- én ismét részt vehettünk a Parlamentben megrendezett VI. Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlésen.
Az eseményen több mint száz hazai és határon túli diák vehetett részt. A tanulók a Felsőház üléstermében kérdést intézhettek a Kormány megjelent tagjaihoz (interpellálhatták őket), akik igyekeztek pontos és meggyőző válaszokat adni a feltett kérdésekre. Minden válaszadás után szavazás következett: a diákok „ítéletet” mondhattak az elhangzottakról a szavazógombok megnyomásával (Igen/Nem/Tartózkodott).
Intézményünket, a Mozgásjavító Középiskolát Barta Titanilla és Kőmíves Tamás képviselte.
A mi kérdésünk a következő volt:
„Mikorra valósulhat meg a teljes körű akadálymentesítés Magyarországon (közintézmények, járművek, épületek általában)?”
A válaszadó Fónagy János parlamenti államtitkár volt, aki elmondta, hogy a kormány szívén viseli a fogyatékkal élők sorsát, és mint ahogy eddig (utalt pl. az alacsonypadlós járművekre és a közlekedést- odajutást segítő liftekre), úgy a jövőben is törekednek a teljes akadálymentesítés megvalósítására, ami viszont hosszabb időt vesz igénybe.
A két órán át tartó ülés végeztével Kövér László, a Parlament elnöke meghívott minden résztvevőt – diákokat, kísérőiket és a kormány megjelent tagjait – egy közös finom ebédre.
Az ebédet követően megtekinthettük a koronázási jelvényeket – köztük a Szent Koronát -, majd megnéztük az Országgyűlési Őrség bemutatóját.
Parlamenti tartózkodásunk alatt az Országgyűlési Őrség egy tagja kísért minket az egyes helyszínekre, akitől sok érdekes dolgot halhattunk a Ház történetéről. Jól sikerült a nap, hasznos információkkal, élményekkel gazdagon tértünk vissza iskolánkba.
Dzsida János
kísérőtanár
(2016. október 4.)

Párizsban az Auberge de Jeunesse Yves Robert-ben léptek fel a táncosaink szerda este. Ízelítőül néhány kép a helyszínről, a próbáról. Az előadásról hazatérésük után mutatunk fotókat.

Táncos lányaink október 9-én négy kollégánk kíséretében elutaztak Párizsba, az Anamesa Festivalra. Az idejük programokban gazdagon telik, jól érzik magukat a francia fővárosban – erről az alábbi fotók is tanúskodnak. A fellépésükre ma kerül sor, szorítsunk a sikerükért!

Hazatérésük után részletesebb beszámoló következik.

Késő Gótikus Szárnyasoltárok a Magyar Nemzeti Galériában
2016. október 5-én a Magyar Nemzeti Galériában, a királyi palota egykori tróntermében és a hozzá kapcsolódó két melléktérben jártunk. Itt összesen tizenöt, javarészt teljes egészében fennmaradt szárnyasoltár tekinthető meg, számos további szárnyasoltár-töredékkel egyetemben. Az itt kiállított műtárgyak többsége a 16. század elejéről származik. Ez az együttes Európa hasonló jellegű gyűjteményei között a teljes oltárok számát és művészi minőségét tekintve is a jelentősek közé tartozik. A kiállítás különlegessége, hogy egymás mellett látható több olyan oltárretabulum is, amely eredetileg is ugyanabban a templomban állt: a Magyar Nemzeti Galéria őrzi a szepességi Leibic és Nagyszalók, továbbá Liptószentandrás plébániatemplomainak két-két oltárát, valamint a kisszebeni plébániatemplom Angyali üdvözlet- és Szent Anna-oltára mellett ugyanezen templom főoltárát is. A kisszebeni főoltár a középkori Magyar Királyság legnagyobb oltárretabulumai közé tartozik. A kiállításon jelenleg csak szobrai és szárnyképeinek egy része látható, a teljes oltár felállítására restaurálásának befejeztével kerülhet sor. A trónterem előterében kiállított szárnyasoltár-töredékek között kapott helyet a gyűjtemény egyik legjelentősebb darabja, MS mester (Marten Swarcz) egykori selmecbányai oltárának Vizitáció-táblája.
Pogány Krisztina illatos és tapintható tárlatvezetése formabontó és nagyon érdekes volt.
Az állandó kiállításra mozgáskorlátozottaknak és kísérőjének a belépés ingyenes és akadálymentes.

Köszönjük a Zsótér Pál Alapítványnak
A 8.a és a 7.b osztály
?

?

20161005_142634

20161005_142319

A 3.a és 3.b osztályok együtt mentek tanulmányi kirándulásra. Szeptember 21-én 9-órakor indultunk el a kisbuszokkal az iskolából. A nap sütött, de picit sajnos hűvös volt a levegő. A Természettudományi Múzeumot látogattuk meg először. A múzeumban állatokat láttunk és gyönyörű kristályokat. Alvó medvét is lehetett simogatni. Utána beültünk a buszokba és elmentünk a Szemlőhegyi barlangba. A buszon szelfiztünk és Brigi néni csinált egy csoportképet is. Amíg a barlangnál várakoztunk a túravezetőre, addig megettük a finom ebédet. A barlangba lefelé vezető út sötét, a beton nedves és csúszós volt. Láttunk borsóköveket, amik pattogatott kukoricára hasonlítottak, és egy sziklát, ami boszorkány fej alakú volt. Nagyon jól éreztük magunkat, sok érdekes és új dolgot láttunk, hallottunk. Máskor is szívesen elmegyünk.
dscn4723

dscn4959

img_4843

img_20160921_100610

Harmadik alkalommal rendezte meg Tanévnyitó Ünnepségét a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége. Az eseményen beszédet mondott Kozmann György (sportért felelős helyettes államtitkár, EMMI), Pölöskei Gáborné (elnök, KLIK), Szekeres Pál (miniszteri biztos, EMMI / intézményirányítási igazgató, SZGYF), Mayer Andrea (főigazgató, Vendeglátóipari és Humán Szakképzési Centrum), Papp Szabolcs (szóvivő, Nem Adom Fel Alapítvány), dr. Szűcs Lajos (elnök, Magyar Országos Horgász Szövetség) és Szabó László (elnök, FODISZ). A rendezvény házigazdája Várkonyi Attila, a FODISZ elnökségi tagja volt. Az eseményen együttműködési megállapodás aláírására került sor a FODISZ és a KLIK, valamint a FODISZ és a MOHOSZ között. A Magyar Paralimpiai Csapatot Engelhardt Katalin, Ráczkó Gitta, Hajmási Éva és Csonka András képviselték. Jelen voltak a FODISZ olimpikon mentorai: Kiss Lenke, Dunai Antal és Pető Tibor.

A Tanévnyitó keretén belül jutalmazták a 2015/16-os tanév kiváló diák sportolóit. A Mozgásjavító diákjai közül úszás sportágban Szűcs István sportolóit – Kiss Bencét, Kőmíves Tamást és Bagi Vilmost-, Varjasné Dr. Kovács Edit sportolóját – Száraz Evelint -, kajak sportágban Pruzsina István és Gasparicsné Csillag Ágnes sportolóit  – Kiss Péter Pált és Bojtor Fannit-, valamit boccia sportágban László Anita Mária két sportolóját – Szabó Alexandrát és Suha Vivient – jutalmazták az év diáksportolói címével, valamit az edzők is elismerésben részesültek. Gratulálunk minden díjazottnak!

azevdiaksportoloi

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Középiskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület szervezésében

a VIII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA 1. úszóversenyét.

Időpont: 2016. október 15.

A NEVEZÉSI LAP ide kattintva letölthető!

A 8. b osztály a jászberényi álltakertbe kirándult szeptember 20-án.

A reggeli időjárás nem volt túl barátságos: felhős volt az ég és hűvös volt, de mi felszerelkeztünk az élelmen kívül meleg ruhákkal is, és bátran nekivágtunk az útnak. Mire odaértünk, gyönyörű, ideális „állatkert-látogató idő” lett.

A napnál jobban csak az állatkert dolgozóinak kedvessége melegített minket. Mindent megtettek azért, hogy felejthetetlen élményekkel térhessünk haza: simogathattunk kecskéket, egészen közelről láthattunk pingvin, medve, oroszlán, mosómedve etetést, mi is etethettük a vidrákat, a szarvasokat, a holló is megmutatta miért tartják az egyik legokosabb madárnak. És amint a képek is bizonyítják: bemehettünk a gyűrűsfarkú makik kifutójába.

Az éjszakai házban pedig tényleg sötét volt. 🙂

Vannak még nagy füves területek, tűzrakó hely, erdészeti tanösvény, játszótér. Az állatkert szinte teljesen akadálymentes, az állatok szép, tágas, barátságos kifutókban laknak. A gondozók szívesen mesélnek, válaszolnak minden kérdésre.

Mindenkinek ajánljuk, hogy látogasson el oda, ha teheti.

b-b-118-b-228-b-33

Helyszín:
Újpesti Kulturális Központ − Ifjúsági Ház
1042 Budapest, István út 17-19.
Időpont:
2016. szept. 27 – 29., 10.00 – 19.00 óra

Idén 46 oktatási intézmény veszt részt kiállítóként a rendezvényen, és 30 előadást hallhattak az érdeklődő gyerekek és szüleik. A rendezvény több mint 2 évtizede sikeresen segíti a gyermekeket, a szülőket a tájékozódásban, az iskolaválasztásban. A rendszeresen visszatérő kiállító intézmények tapasztalata is azt mutatja, hogy ez a lehetőség mind a diákok, mind az intézmények számára hasznos lehetőség.
A kiállítók listája és az előadások időpontjai ide kattintva érhetők el.

2016. június 27., 8 óra. A citrom és narancs apartmanoknál gyülekeztek a bátrak, akik jelentkeztek Mozgás táborunkba, melynek legfőbb célja – a délelőtti maratoni mozgásnevelés órák mellett – izgalmas parasportok bemutatása volt. Az első napon speciálisan átalakított kocsikkal rontottunk egymásnak a Budapest WildBoars kerekesszékes rugby csapat jóvoltából. Másnap már harci kiáltásoktól volt hangos az udvar: a látványos karate bemutatót közös gyakorlás követte. Oss. Szerdán különleges vendégünk volt Luna személyében. A göndör szőrű belga juhász kutyát Szili Gabi néni segítségével bárki végigvezethette az akadálypályán: nem lehetett nem rajongani a Paragility sportért. Csütörtökön Dani Gyöngyi – aki időközben nagy örömünkre ezüstérmet szerzett a riói Paralimpián női tőr csapatversenyben és bronzérmet női párbajtőr csapatversenyben – és Fóris Erika adott nekünk tust állandó törzshelyünkön, a piros udvaron felállított pástokon. 2016. július 1. 16 óra. Fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultunk neki a nyárnak.

A táborról készült összefoglaló kisfilm ide kattintva megtekinthető!

Szombaton a Zsótér Pál Alapítvány szervezésében részt vettünk a Zuglói Jótékonysági Gasztrofesztiválon. Nem szegte kedvünket a vissza-visszatérő eső sem. A Bethesda Kórház Alapítványa javára főztünk másik 41 csapattal együtt, módszertanos csapatunk pedig az egykezes étkezést és a szájjal-lábbal festést mutatta meg az érdeklődőknek. A kezdeményezés eredménye: 806 kóstolójegy kelt el, így összesen 403.000 forint gyűlt össze a kórház részére. És mindeközben nagyon jól éreztük magunkat!

Köszönet mindenkinek, aki segített ebben! Az erdei gombás csülökpörköltünk a kemencében sült kis cipókkal olyan sikert aratott, hogy fél órán belül kiürült a bogrács. A kemencéért és a cipókért – elsősorban – Kakuk Szabolcsot (Kenecemánia) illeti köszönet!

gasztro2gasztro1gasztro3

2016 szeptember 2-án a 10. GNYEK osztályfőnökével, asszisztensével és néhány mozgásnevelővel elment megnézni a 16. ARC kiállítást, ahol felfedeztük a „PET-tauruszt”, a „Csodatehenet”, valamint egyéb érdekes műalkotásokat is megtekinthettünk. Az alkotások témája feldolgozta a városligeti zöldterület alakulását, egyéni álláspontot mutatott be az idei olimpia, illetve a migránsválság kapcsán, ezen felül voltak vicces, elvont, és kérdéseket felvető plakátok is.

Az eseményre pedig még az időjárás is tekintettel volt, ugyanis egészen addig, míg a visszaindulást nem terveztük, egy csepp eső sem esett, de mikor már indulni készültünk, marasztalásképpen az eső is eleredt.

20160913_133900[1]20160913_134218[1]

 

20160913_132421[1]

20160913_132317

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt a Zuglói Jótékonysági Gasztrofesztiválra, ahol intézményünk Zsótér Pál Alapítványa is benevezett a főzőversenybe, és egyéb programokat is kínál “mozgásjavítós” módszertani csapatunk!

A részletes program itt olvasható:

Örömmel adunk hírt arról, hogy kollégánkat, Boross Margitot gyakorlatvezető munkája elismeréséül Gordosné Szabó Anna díjjal tüntették ki.

A Gordosné Szabó Anna-díjat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara alapította azzal a céllal, hogy elismerje a Kar képzésében huzamosan és kiemelkedő módon résztvevő személyek munkáját. Jelenlegi és volt gyakorlatvezetőknek, a gyakorlati képzésben résztvevő személyeknek ítélhető oda, akik a leendő gyógypedagógusok gyakorlati képzését a tudomány és a kutatás legfrissebb elméleti eredményeinek felhasználásával reflektív és innovatív módon gazdagítják/gazdagították.

Szívből gratulálunk Gitta!

Gitta1Gitta4Gitta2

A 2016/2017. tanév első attitűdformáló programját szeptember 06.-án tartottuk meg a Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola 9. évfolyamos tanulóinak. 5 osztályt (180 fő) fogadtunk az iskola tornatermében, ahol játékos formában tapasztalhatták meg a mozgáskorlátozottságból eredő nehézségeket. Kipróbálhatták a görlabdát, egymás felöltöztetését, valamint kerekes székes akadálypályán manőverezhettek. Záró feladatként különböző élethelyzetekbe képzelték bele magukat így közvetlenül tapasztalhatták meg a mozgáskorlátozottságból eredő hátrányokat, melyekkel iskolatársaik is küzdenek.
Utazótanári munkaközösség

14269639_1146421648748825_1965481919_n14269892_1146421198748870_1368195833_n (1)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14249216_1146421558748834_961930936_n

14194438_1146421452082178_529173132_n

Az október havi étkezések befizetésére 2016. október 10-én, 7:30 és 16 óra között lesz lehetőség az intézmény pénztárában. A pótbefizetés napja október 17.

Tisztelt Szülők, Gondviselők!

Szeptember 9-én, pénteken 13 órakor intézményi szülői értekezlet lesz a színházteremben, 13:30 órától pedig az osztályfőnökök tartanak értekezletet az osztályokban.

Iskolánk tavaly elballagott 12. NYEK osztálya készítette A 7 fő bűn című filmet, amely a 23. Országos Diákfilmszemlén elnyerte a legjobb játékfilmnek járó fődíjat. A díjjal együtt jár 100. 000 forint javadalmazás is.
A film ide kattintva megtekinthető.
Szívből gratulálunk mindenkinek, aki részt vett a kisfilm elkészítésében!

A szemléről a Híradó is tudósított, a 41. perctől a háttérben épp’ A 7 fő bűn vetítése zajlik. A híradó itt megnézhető.
7_fő_bűn
Háttér:
A POLIFILM Műhely Közhasznú Alapítvány, az Aranytíz Kultúrház és a Ház a Réten Közhasznú Kulturális Egyesület 2016. augusztus 22-28. között – immár 23. alkalommal – rendezte meg filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók részére az Országos Diákfilmszemlét. A szemlére csaknem 140 alkotás érkezett általános iskolás, középiskolás valamint fiatal filmes kategóriában.

 

Tisztelt Szülő, Gondviselő!
Mellékletünkben a tanévkezdéshez szükséges legfontosabb információkat, kitöltendő dokumentumokat gyűjtöttük össze.

beiratkozasi_csomag_2016-17 (pdf)
beiratkozasi_csomag_2016-17 (docx)

2016. június 27-től július 1-ig zajlott az egészséges életmódot körbejáró alsó tagozatosoknak meghirdetett tematikus napközis tábor. A gyerekek a hét öt napján a testmozgás, a tisztaság, a táplálkozás, a szabadidő és a lelki egészség témaköreiben bővíthették ismereteiket, tehették próbára a gyakorlatban tudásukat. A résztvevők bajnokok módjára sportoltak, szappant, limonádét, házi gyümölcsjoghurtot, egészséges édességet készítettek, gyógyteákat kóstolgattak. A 4. napon a veresegyházi Medveotthonban és a Kisállat simogatóban, a jó levegőn kirándultak. Felejthetetlen volt Teszlár Melinda, szabadidomár állatbemutatója pónilovaival és barátságos kecskéivel. A gyerekek visszajelzései szerint és a felnőttek legnagyobb meglepetésére, váratlan sikert aratott a takarító bajnokság, amelyen maguk készítette természetes tisztítószerekkel kellett a csapatok tagjainak összehangolt munkát végezniük. A hét gyorsan elrepült, búcsúzáskor megfogadtuk, hogy a jövőben igyekszünk majd minél többet odafigyelni testi-lelki egészségünkre és környezetünk tisztaságára, megóvására.
IMG_20160627_111125 IMG_20160628_140631

Nemrégiben csöngött a telefonom, s a vonal másik végén egy 19 éve elballagott diákunk jelentkezett, Kocsis Mihály. Doktori disszertációja védésére hívta meg néhány volt Mexikói úti tanárát. Misi beiskolázási problémák, 2 évi magántanulói státusz után negyedikesként került a Mozgásjavító Általános Iskolába. Itt nagy szorgalommal legyűrte a tanulási nehézségeit és biztos alapot kapott a továbbtanuláshoz. 1997-ben Alapítványunk Zsótér Pál Gyermekdíjjal tüntette ki.

Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett Szegeden. Egyetemi tanulmányait párhuzamosan a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karán illetve a Juhász Gyula Tanárképző Karán végezte.

2007-ben az egyetemen környezetkutató szak Talaj-és vízvédelem, illetve Hulladékkezelés-és elhelyezés szakirányokon okleveles környezetkutató diplomát szerzett, a tanárképző karon pedig környezetirányítási referens felsőfokú szakképesítést. 10 éve sikerrel vesz részt pályázatokon ( első és különdíjak, ösztöndíj stb. ). 2014-től a Pannon Egyetem Georgikon Karán a talajtani szakirányú továbbképzési szakot végzi.

2008-ban felvételt nyert a Pannon Egyetem Georgikon Kar növénytermesztési és kertészeti doktori iskolájába. A PhD képzést követően tanszéki mérnök a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszékén. Kutatási témája a hazai talaj osztályozási rendszer talajváltozatainak termékenységi vizsgálatai. 2016 májusában megvédte doktori disszertációját és 2016. június 25-én megtörtént az ünnepélyes doktorrá avatása.

Tiszta szívből gratulálunk e gyönyörű eredményhez, immár Dr. Kocsis Mihálynak. További szép eredményeket kívánunk tudományos pályáján. Nekünk pedagógusoknak, Misi karrierje visszaigazolás is, hogy egy nehezen induló, de szorgalmas, tehetséges gyermekkel csodát tehet a megfelelően választott módszer és szervezeti keretek.

Meghívó (Kocsis Mihály PhD értekezése)

SAMSUNG CSC

SAMSUNG CSC

2016. június 28 – július 1. között iskolánk a Vilniusban, Litvánia fővárosában megrendezett Euro integrációs héten vehetett részt. Ez egy nemzetközi, speciális sportverseny, az ismert Játék határok nélkül vetélkedő mintája alapján. Ez előtt 2011-ben Wetterenben (Belgium) rendezték meg a versenyt, így mindenki nagyon örült, hogy pár év kihagyás után újra sor került e jeles eseményre és a gyerekek ismét összemérhették ügyességüket. Ebben az évben nyolc ország (Belgium, Csehország, Hollandia, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Németország, Szlovákia) vett részt a játékokon. A Mozgásjavító lelkes csapatát Bagi Vilmos, Horváth Hunor, Kertész Tamás, Búz Jázmin, Berta Krisztina és Lengyel Roland képviselték. Fiataljaink a felkészülés során egy bemutatkozó kisfilm elkészítésében is nagy szerepet vállaltak.
A szervező ország mindent megtett, hogy a résztvevők jól érezzék magukat, nagyszerű vendéglátók voltak. Az első nap lényegében utazással és ismerkedéssel telt. Másnap játékos formában, kilenc állomás érintésével Vilnius óvárosának nevezetességeit ismerhették meg a csapatok. A város gyönyörű parkjában elfogyasztott ebéd után a vendéglátó Atgajos iskolában a csapattagok valamennyien kézműveskedtek, és elkészítették az idei játékok logóját, a papírsárkányt. A vidám hangulathoz a litván népzene és ételkülönlegességek is hozzájárultak.
A nagy megmérettetésre a harmadik napon került sor a város egyik sportcsarnokában. Az ünnepélyes megnyitó után a csapatok önfeledten és tét nélkül próbálhatták ki magukat és mérhették össze erejüket négyféle adaptált labdajátékban (kosárra dobás, foci, röplufi és a teremhoki alapjául szolgáló játékos labdavezetés). Az igazi verseny – aminek tétje is volt – ezután következett: a kerekesszékkel közlekedő diákok speciális biciklizésben, míg a járók boccia-ban mutathatták meg tudásukat. A szervezők két csoportra osztották a résztvevő nemzeteket, a Mozgásjavító csapata saját csoportjában, mindkét sportágban aranyérmet szerzett.
A díjkiosztó ünnepségen egy csapat sem maradt érem nélkül, baráti hangulat jellemezte a sportnapot, ami a búcsúesten a fergeteges táncpartival csak tovább fokozódott. Felejthetetlen élmény volt részt venni ezen a nagyszabású eseményen.
Gratulálunk a Mozgásjavító csapatának az első helyezésekért!

4.                                  2.

3.                                  1.

Idei családi táborunknak a százhalombattai Klub Sirály Csónakház adott otthont 2016.06.17.-19. A tábort a szabadidő hasznos és változatos eltöltése jegyében szerveztük. Első este társasjáték partik zajlottak. Másnap vidám hangulatú játék keretében mutatták be a családok magukat, ezt követően nyakig merültünk a festékben és színessé varázsoltuk a pólókat, lepedőket a batikolás technikájával. A délutánt a helyi lovardában töltöttük, ahol a minden gyermek kipróbálhatta, milyen érzés a ló hátán ülni. Az este megkoronázása egy jó hangulatú tábortűz körüli zenélés, éneklés volt. A tábor utolsó napján pszichológusunk a szeretetnyelvről tartott előadást, mely a továbbiakban segíti a családokat abban, hogy tudatosabban tudjanak örömet szerezni egymásnak. Mozgásos és ügyességi játékokkal folytattuk a napot, melyet a világ hét csodája című társasjáték ihletett. Délután záró programként túrakenuztunk a Dunán. A családok visszajelzései megerősítettek minket abban, hogy ennek a tábornak nagy jelentősége van az életükben. Az élménydús, élvezetes programok, a kötetlen beszélgetések hiánypótlóak számukra.

DSC01136 DSC01276 DSC01431 DSC01495

2016. június 08-án a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play Bizottsága 5 kategóriában összesen 14 díjat osztott ki.

A MOB gáláján ünnepélyes keretek között Fair Play Diplomát vehetett át intézményünk volt diákja, az FTC úszója és Barcelona paralimpiai bajnoka Ráczkó Gitta, aki úszótársa, Engelhart Katalin paralimpiai úszó (szintén intézményünk egykori diákja) önzetlen támogatásáért részesült a kitüntetésben.

A „Sport szolgálatában” kategória Trófeáját vehette át Nádas Pál, intézményünk nyugalmazott igazgatója, egyrészt a fogyatékos személyek társadalmi integrációja terén elért érdemeiért, másrészt a paralimpiai eredmények elismeréséért folytatott munkájáért.

GRATULÁLUNK a díjazottaknak!

A díjazottakról bővebben itt olvashat: Tizennégy Fair Play-Díjat adott át a MOB

(Fotók forrása: MOB)

kep1 kep2

2016. 05. 30 – 06. 03-ig 4.a-b osztályosainkkal Verőcén az Erdei iskolában búcsúztattuk az alsó tagozatot.
Sok középkori érdekességet láttak, s tapasztaltak meg az ifjú lovagok és hajadonok. Bevezettük őket a fegyver-, ékszer-, ruha-, s parfümkészítés rejtelmeibe. A visegrádi Kispalotajátékokon pedig „profi” lovagok segítségével juthattak fel a magas Salamon-toronyba, ahol is felejthetetlen élményt nyújtó hadi bemutatóban volt részük. A nap fénypontjaként, csodálatos szakácsnőnk, Ágnes asszony által készített, burgonyaágyon tálalt sültkappanos lakomát fogyaszthattuk el – természetesen kézzel!
Apródjainknak volt részük bátorságpróbában is. Az étlapon szerepelt: éjszakai sátoros kint alvás, vízipisztolycsata, íjászkodás, s pancsolás a hideg Dunában.
Meglepetés érte gyermekeinket, mikor kedden és csütörtökön is látogatók toppantak be hozzánk. Nagy volt az örömük, hisz megismerhették leendő felsős osztályfőnökeiket, majd csütörtökön Alajos bácsiék nagy ölelésekben, „élménybeszámolókban” részesültek. Megcsodálták saját készítésű egyenpólóinkat is, melyek megtervezése, elkészítése a gyerekek kreativitását kellően megmozgatta.
Köszönet az Égieknek, hogy kegyesek voltak hozzánk, s az összes programunkat napsütésben és finom melegben élhettük meg, és az összes Földinek, aki nélkül e fantasztikus hét nem valósulhatott volna meg!!!

kep1 kep2 kep3 (1)

Május 23-án 30 gyógypedagógiai intézmény részvételével szakmai konferencia zajlott intézményünkben. A konferencia célja volt képet nyújtani a fővárosban ellátott sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók ellátásának formáiról, lehetőségeiről, az intézményi innovációkról. Fontosnak tartották a részvevők hangsúlyozni a gyógypedagógiai intézmények közötti együttműködéseket, a társadalmi elvárásokra nyitottá tenni és fókuszba helyezni a jövő feladatait.

kep1 kep2 kep3

Ebben a tanévben az utolsó Face to Face lesz 2016.05.19-én 16:30 órakor a Színházteremben.

Ezen Ti gyerekek lesztek a főszereplők. A színészek is készülnek. Mindhárom színésznek lesz egy története, miért lett színész.

Készülök egy kis játékkal, hogy aki akar a színpadra feljöjjön.

Kérlek, szóljatok a barátaitoknak jöjjenek! A színpad és a
nézőtér, természetesen én is, vár mindannyiótokat szeretettel.

Május 6-án délután rendhagyó Anyák napi ünnepséget rendeztünk az óvodában. Az anyukák és gyerekeik nagy lelkesedéssel vettek részt a játékos feladatokban, kényeztetésben.A játékok után, a színházteremben vártak minket az apukák, testvérek és nagyszülők a palacsinta piknikkel. Nagy örömünkre szolgált, hogy ilyen sokan részt tudtak venni az ünnepségen.
Ezúton is szeretnénk megköszönni az anyukáknak és a nagymamáknak a sok-sok finom palacsintát.:)

kep1 kep2 kep3 kep4

Várunk mindenkit szeretettel, és kérjük, hirdessétek, ahol csak tudjátok, hogy milyen nagyszerű eseményen lehet részt venni (egy viszonylag egyszerű plakát csatolva)! Lesz sok gyerekprogram is, hogy a családok jól érezzék magukat. Támogatóinknak köszönhetően napközben várhatóan sok meglepetés-finomsággal fogunk tudni kedveskedni mindenkinek

A Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége meghirdeti a Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium és a Mozgásjavító Diák Sport Egyesület
szervezésében a

VII. MOZGÁSJAVÍTÓ KUPA Ügyességi versenyét

Jelige: „Minden, ami labda „
Időpont: 2016. május 26.

A NEVEZÉSI LAP ide kattintva letölthető.

 

Április 28-án délután ismét a középiskolások búcsújára gyülekeztek a ballagók, a ballagtatók, a tanárok, szülők és ismerősök a Mozgásjavító színháztermében és a zsibongóban.
A műsorfolyam a DÖK vándordíj átadásával kezdődött, az idei díjazott, a 11-dikes Horváth Roland vette át a Fakatonát a tavalyi helyezettől.
Az átadások sora az iskolazászlóval folytatódott, majd a végzősök a ballagási batyut és a vele járó virágot vették át a tizenegyedikesektől.
Búcsúzás: búcsúztatás, versek, énekek, beszédek – Locsmándi Alajos intézményvezető szavait követően a közönség megtekintette először az igazi, majd az elektronikus tablót, aztán a felsorakozott végzősök az aulában megkapták a családtagok, rokonok, a régi, már végzett diáktársak ajándékait, jókívánságait – s kezdetét vette a tényleges elballagás.
A betegszobában Balázs felolvasta az egészségügyi munkatársak tréfás minősítését, ezt követően a taláros társaság kivonult az utcára. A fáklyák ugyan nem mutattak olyan jól a nappali fényben, de a környező házak ablakaiból többen integettek a kis csapatnak.
A Lajta-ház előtt a mozgásnevelők segítségével a gyerekek elégették a papírra rögzített rosszat és égbe küldték (héliumos lufival) a szerencsekívánásokat – hátha odafent meghallgattatik…
Ezután a csíkos udvar fái alól hangzott fel a szerenád az ablakokban álló tanárok felé gyertyafény és fáklyaláng mellett – majd a társaság az ebédlőbe vonult, ahol a szülők és a (hívott és hívatlan) vendégek társaságában vidáman telt a sütis, grilles, salátás piknik, halk zeneszó mellett.
Hétfőn a magyarral kezdünk – így tehát hamar végét vették a zenének, s hazamentek a legények és leányok – reméljük, jövőre még szebb, még meghatóbb lesz a ballagás…
A ballagáson készült fotókat megtekinthetitek a fotógalériában.

kep1 kep2